Folyóiratok

Az utazó költő

Csorba Bélának és Térey Jánosnak

A síneken ember újra, kit a kockakő lebontott
májra, ágyékra, tüdőre;


karja nő a csont köré, majd
rásimít egy talmi rongyot,
s megfeszül a férfi bőre.


Az utazás valahová
reménytelen, rossz ajánlat
(a közönség sem nevet),


utazni csak valahonnan
népszerű, s a magyarázat
szükségtelen, írva van:


archaikus, ősi kellék
szentimentális, parázna
mítosz mellé, mely lehet


alapja egy mondatomnak,
például annak, hogy: otthon
vonaton érzem magam.


Minden s minden dél felé húz;
az égövek gravitálnak,
és mi szinte süllyedünk;


prófétikus hangnemünkből
annyi maradt, hogy belássuk:
egy városnak két hetünk


már ajándék. Hát road movie
légyen az, mi tévéjáték
lenne - furnér falakkal;


légyen csipkevár a téglák
elkerített halmaiból
vagy legalább darab fal


- fekve bár egy tómederben.
Elkallódnunk mert nehéz lesz,
megkísérli ösztönünk;


ezerlaki költők: szirmok
kétlaki virágról - Isten
játszik tépdesőst velünk!


Kit leszakít, elfújja azt
dél felé: most Szabadkára
ununk rá, most Zenta untat,


most levegőt vesz, varázsol,
és leszórja két Mirage-ról
Újvidékre hímporunkat.