Folyóiratok
Kisprózák
Párhuzamos mobilok
Idegesen álltam biciklimmel az Andrássy út és a Körút sarkán. Nyomultak előttem a mindenféle méretű és márkájú kocsik. Egy neonsárga Mercedes Smart közeledett, gyönyörű, gyönyörű, gondoltam, mert egy szép autó ugyanúgy felizgat, mint egy faunarcú fiú. Egy napszemüveges pasas hajolt ki, és odakiáltotta: hát te meg hogy nézel ki?
Kristóf az ételmérlegek körül somfordált a Kátayban, körülnézett, nincs-e valaki, aki útbaigazítaná. Elbotorkált a műanyag tálakhoz, körbesasszézta a "Stb." áruk polcát, ahol egy eladó sámlin ülve zöldségpárolókat árazott. Kristóf megszólította a nőt, mert megígérte Chloénak, ha törik, ha szakad, vásárolni fog.
A plafonig tornyosuló, fém szemetesládák izgató színekre voltak festve. Örömében kihúzta zsebéből új Nokia mobilját, amit Chloétól kapott múlt vasárnap, és tárcsázta a barátnője számát.
Gabriella az IKEA-ban irodabútort vásárolt a főnöknőjével, Lillával. A telemarketing cégnek új fiókja nyílt, Lilla lett a vezetője, és most a délutáni munkaidőt a frissen festett iroda berendezésével töltötték. Gabinak sietnie kellett, mert négykor randija volt a barátnőjével a Vian kávéházban. De azért még beleült abba a pufi fotelbe, míg Lilla megpróbált kinyitni egy ágyat. Az irodabútor részleghez még el sem érkeztek. Húsz perc múlva az étterem szakácskiszolgálója svéd húsgolyókat lapátolt Gabi tányérjára. Kávéztak, sütiztek; Gabi sutyiban megnézte az óráját. Később a földszinten Gabi felajánlotta, hogy amíg Lilla megnézi a kiválasztott íróasztalokat a raktárterület másik végében, addig átguberálja a leértékelt árukat. Két polcrendszer közé állva tárcsázta Chloé mobilját.
A Smart a Nyugati előtt elakadt egy pirosnál, simán utolértem. Mióta a ciklámenszínű dzsekimben járok, állandóan kiröhögnek. Utánam fordulnak a fiúk, lányok, és hangosan hahotáznak. Én meg szúrósan rájuk nézek, kiöltöm pimaszul a nyelvem, vagy magamban sikítok tébolyultan. Az osztálytársaim is gyűlölik a dzsekimet. Ha felakasztom a tábla melletti fogasra, nem tudnak a tanárra figyelni. Hiába magyarázom, hogy azért járok benne, hogy ne üssenek el az autósok.
Odaértem a Smart mellé, leszálltam a bicikliről, lehajoltam és benéztem a nyitott ablakon. A pasas röhögött, mutatta a haverjának, milyen macsó. A forgalom nem mozdult, valami baleset történt.
Ekkor megszólalt a neonsárga mobilom. Fontos telefonokat vártam, muszáj volt felvenni. Kihúztam keresztpántos hátizsákomból, észrevettem, hogy ugyanolyan színű, mint az ő kocsijuk. Gabi hívott, hogy nem ér oda négyre a Vianba, mert az IKEA-ban növényeket szortíroz a főnöknőjével. A kocsiban is megszólalt a mobil. A vezető azt mondta a napszemüvegesnek,,,Lilla hívott, hogy menjünk az IKEA-ba, segítsünk elhozni valamit". Ekkor meglódult a forgalom, és elhúztak mellőlem. Megint megszólalt a telefonom, Kristóf volt az.,,Chloé! Itt állok a Kátayban hatszáz szemeteskosár előtt!" Láttam, ahogy áll a Kátayban a színes tornyok előtt, és a mobiljába üvölt, mert még nem hiszi el, hogy hallom a másik oldalon. Akkor határoztam el, hogy ciklámenszínű szemetesvödröt fogunk vásárolni.
Martha
Martha őrületes mennyiségű haját habbal tartotta kordában. Ha benyitottál a kollégiumi szobájába, megcsapott a rózsaillattal kombinált vegyszer illata. Ma kinyitottam a szekrényemet, az illat a rég halott Marthát jutatta eszembe.
Apjának jachtkikötője volt Massachusetsban. Ha valami megtetszett Marthának, gondolkodás nélkül megvette. Amikor 1992. május 22-én megjelent az új Cure cédé, ellógtunk óráról, hogy ott lehessünk a lemezbolt nyitásakor. Topogtunk az utcán, jött a tulaj, széles mosolyal kérdezte, "Mi van lányok, csak nem az új Cure cédéért álltok itt?"
Ha azt a bizonyos számot hallgatom, látom Martha felemelt kezét, ahogy csendet parancsol a gitárszóló előtt.
Egyszer meghívott magához szünidőre. Első este nagyon sokáig fennmaradtunk, hogy megnézhessük kedvenc műsorunkat. Az óriási, kinyithatós kanapén feküdtünk, és férfi fantázianeveket találtunk ki magunknak. Attól fogva így szólítottuk egymást. Myron és Sidney.
Martha szülei jó fejek voltak. Királyrákot ettünk ebédre, a garázsban a Jaguár, a Volvo, a Saab és Martha kis sárga Lambourginije, és ők mégsem tűntek másnak, mint az én szüleim, vagy akárki másé. Martha az apjától örökölte göndör vörös haját, mely minden hajhabot elnyelt. Egy magas, vékony pasas és egy alacsony, sötét, duci nő. Egymás között Márthinak hívták a barátnőmet, kivéve, ha vitatkoztak róla. Akkor azt mondták, "a gyerek".
A két év alatt, amíg barátok voltunk, sok ezer órát töltöttem habszagú kollégiumi szobájában. Házi feladatot sose írt, mégis tiszta ötöst vitt haza év végén. Percenként másik barátjába volt szerelmes, de Mike Myers, a REM gitárosa volt a "nagy ő". Hasaltunk a vetetlen ágyon, Myron és Sidney, és vártuk, hogy a szemközti fiúkollégiumból kijöjjön Temple nevű barátunk, és egy apró dudával jelezze jelenlétét.
Végül is ez a Temple, egy senki elsős választott el minket egymástól. Zöld haj, boci szemek. Őmiatta vesztünk össze. Még a Southern Death Cult ritka demólemeze sem tudott minket újból összehozni. Martha nem válaszolt a magyarországi vakációmról írt leveleimre, amelyeket speciális kis dobozokban küldtem neki hetente. Szeptemberben felmentem a szobájába, hogy visszakérjem a gördeszkás bakancsomat. Kinyitottam az ajtót, a habszag. Myron és Sidney. Kész voltam mindent megbocsátani, feláldozni, megváltozni. Alex, az új szobatársnője állt előttem. Alex utált engem, mert basszusgitározni tanult, én mutattam meg neki a klasszikus bluesskálát, és talán túl nagyképűnek gondolt.
Marthát csak az étkezőben láttam néha, Temple gyűlölködő leveleket tett a postafakkomba. Még egyszer megpróbáltam tisztázni a dolgot, hiába. Aztán leérettségiztem.
Két évvel később meglátogattam az iskolát. Sétáltam a pázsiton a gingkofák alatt. A téglafal mellett láttam meg a kis keresztet. Rajta kis bronz tábla Martha nevével.
Csak egyszer ültem Martha sárga Lambourginijében. Érettségi előtt két hónappal ebben a kocsiban halt meg. Úgy kellett ülni benne, mint egy űrhajóban.
Alkony, ébredés
Két fehér huzatú kanapé a nappaliban. Délután Apám teniszmeccset néz, onnan látja legjobban a tévét.
Vasárnap délután, kora tavasz. A nap besüt, az erkélyajtó nyitva. A nappali közepén a két kanapé. A falak faragott fából vannak, beépített könyvespolc, kandalló. A szoba hátsó sarkában zongora. Galambszürke szőnyeg, rajta még egy perzsa is.
A dupla szárnyú ajtók becsukva, egyik a hallba, másik az ebédlőbe vezet. Anyám az ebédlőben tanul, egyetemre jár. A kutya a lábánál. Neki nem szabad bejönni. Hullik a szőre.
Hat napot járok iskolába egy héten. Az alvás szent. Fölmegyek a barátnőmhöz, bekopogok. A szobatársa nyit ajtót, csak résnyire, egy szeme látszik ki. Martha alszik, mondja. Hazasétálok.
Hat nap iskola nagyon fárasztó. Hosszú a vasárnap, már nyolckor kipattanok az ágyból, ha kell, ha nem. A labdát ütögetik a tévében ide-oda. Hipnotizál.
Elalszom a fehér kanapén.
Az erkélyajtó nyitva, lágy szellő. A tévé halk hangja. Agassi izzad, apám is elalszik. A kanapéja szúrós pléddel van letakarva. Az enyém szürke üdvhadsereg pokróccal. Apám kapta, mikor emigrált.
Később hallom, hogy anyám bejön, apám már fent van. Érzem, hogy folyik a nyálam, de nem tudok felébredni. Betakarnak, az erkélyajtót halkan becsukják.
Amikor felébredek, már alkonyat van. Sötétkék az ég. Az ajtó alatt fénycsík.
Benyitok, az asztalnál avocadót esznek kenyérrel és hagymával. Leülök a helyemre. Az álom már csak a hajamon látszik.
Idegesen álltam biciklimmel az Andrássy út és a Körút sarkán. Nyomultak előttem a mindenféle méretű és márkájú kocsik. Egy neonsárga Mercedes Smart közeledett, gyönyörű, gyönyörű, gondoltam, mert egy szép autó ugyanúgy felizgat, mint egy faunarcú fiú. Egy napszemüveges pasas hajolt ki, és odakiáltotta: hát te meg hogy nézel ki?
Kristóf az ételmérlegek körül somfordált a Kátayban, körülnézett, nincs-e valaki, aki útbaigazítaná. Elbotorkált a műanyag tálakhoz, körbesasszézta a "Stb." áruk polcát, ahol egy eladó sámlin ülve zöldségpárolókat árazott. Kristóf megszólította a nőt, mert megígérte Chloénak, ha törik, ha szakad, vásárolni fog.
A plafonig tornyosuló, fém szemetesládák izgató színekre voltak festve. Örömében kihúzta zsebéből új Nokia mobilját, amit Chloétól kapott múlt vasárnap, és tárcsázta a barátnője számát.
Gabriella az IKEA-ban irodabútort vásárolt a főnöknőjével, Lillával. A telemarketing cégnek új fiókja nyílt, Lilla lett a vezetője, és most a délutáni munkaidőt a frissen festett iroda berendezésével töltötték. Gabinak sietnie kellett, mert négykor randija volt a barátnőjével a Vian kávéházban. De azért még beleült abba a pufi fotelbe, míg Lilla megpróbált kinyitni egy ágyat. Az irodabútor részleghez még el sem érkeztek. Húsz perc múlva az étterem szakácskiszolgálója svéd húsgolyókat lapátolt Gabi tányérjára. Kávéztak, sütiztek; Gabi sutyiban megnézte az óráját. Később a földszinten Gabi felajánlotta, hogy amíg Lilla megnézi a kiválasztott íróasztalokat a raktárterület másik végében, addig átguberálja a leértékelt árukat. Két polcrendszer közé állva tárcsázta Chloé mobilját.
A Smart a Nyugati előtt elakadt egy pirosnál, simán utolértem. Mióta a ciklámenszínű dzsekimben járok, állandóan kiröhögnek. Utánam fordulnak a fiúk, lányok, és hangosan hahotáznak. Én meg szúrósan rájuk nézek, kiöltöm pimaszul a nyelvem, vagy magamban sikítok tébolyultan. Az osztálytársaim is gyűlölik a dzsekimet. Ha felakasztom a tábla melletti fogasra, nem tudnak a tanárra figyelni. Hiába magyarázom, hogy azért járok benne, hogy ne üssenek el az autósok.
Odaértem a Smart mellé, leszálltam a bicikliről, lehajoltam és benéztem a nyitott ablakon. A pasas röhögött, mutatta a haverjának, milyen macsó. A forgalom nem mozdult, valami baleset történt.
Ekkor megszólalt a neonsárga mobilom. Fontos telefonokat vártam, muszáj volt felvenni. Kihúztam keresztpántos hátizsákomból, észrevettem, hogy ugyanolyan színű, mint az ő kocsijuk. Gabi hívott, hogy nem ér oda négyre a Vianba, mert az IKEA-ban növényeket szortíroz a főnöknőjével. A kocsiban is megszólalt a mobil. A vezető azt mondta a napszemüvegesnek,,,Lilla hívott, hogy menjünk az IKEA-ba, segítsünk elhozni valamit". Ekkor meglódult a forgalom, és elhúztak mellőlem. Megint megszólalt a telefonom, Kristóf volt az.,,Chloé! Itt állok a Kátayban hatszáz szemeteskosár előtt!" Láttam, ahogy áll a Kátayban a színes tornyok előtt, és a mobiljába üvölt, mert még nem hiszi el, hogy hallom a másik oldalon. Akkor határoztam el, hogy ciklámenszínű szemetesvödröt fogunk vásárolni.
Martha
Martha őrületes mennyiségű haját habbal tartotta kordában. Ha benyitottál a kollégiumi szobájába, megcsapott a rózsaillattal kombinált vegyszer illata. Ma kinyitottam a szekrényemet, az illat a rég halott Marthát jutatta eszembe.
Apjának jachtkikötője volt Massachusetsban. Ha valami megtetszett Marthának, gondolkodás nélkül megvette. Amikor 1992. május 22-én megjelent az új Cure cédé, ellógtunk óráról, hogy ott lehessünk a lemezbolt nyitásakor. Topogtunk az utcán, jött a tulaj, széles mosolyal kérdezte, "Mi van lányok, csak nem az új Cure cédéért álltok itt?"
Ha azt a bizonyos számot hallgatom, látom Martha felemelt kezét, ahogy csendet parancsol a gitárszóló előtt.
Egyszer meghívott magához szünidőre. Első este nagyon sokáig fennmaradtunk, hogy megnézhessük kedvenc műsorunkat. Az óriási, kinyithatós kanapén feküdtünk, és férfi fantázianeveket találtunk ki magunknak. Attól fogva így szólítottuk egymást. Myron és Sidney.
Martha szülei jó fejek voltak. Királyrákot ettünk ebédre, a garázsban a Jaguár, a Volvo, a Saab és Martha kis sárga Lambourginije, és ők mégsem tűntek másnak, mint az én szüleim, vagy akárki másé. Martha az apjától örökölte göndör vörös haját, mely minden hajhabot elnyelt. Egy magas, vékony pasas és egy alacsony, sötét, duci nő. Egymás között Márthinak hívták a barátnőmet, kivéve, ha vitatkoztak róla. Akkor azt mondták, "a gyerek".
A két év alatt, amíg barátok voltunk, sok ezer órát töltöttem habszagú kollégiumi szobájában. Házi feladatot sose írt, mégis tiszta ötöst vitt haza év végén. Percenként másik barátjába volt szerelmes, de Mike Myers, a REM gitárosa volt a "nagy ő". Hasaltunk a vetetlen ágyon, Myron és Sidney, és vártuk, hogy a szemközti fiúkollégiumból kijöjjön Temple nevű barátunk, és egy apró dudával jelezze jelenlétét.
Végül is ez a Temple, egy senki elsős választott el minket egymástól. Zöld haj, boci szemek. Őmiatta vesztünk össze. Még a Southern Death Cult ritka demólemeze sem tudott minket újból összehozni. Martha nem válaszolt a magyarországi vakációmról írt leveleimre, amelyeket speciális kis dobozokban küldtem neki hetente. Szeptemberben felmentem a szobájába, hogy visszakérjem a gördeszkás bakancsomat. Kinyitottam az ajtót, a habszag. Myron és Sidney. Kész voltam mindent megbocsátani, feláldozni, megváltozni. Alex, az új szobatársnője állt előttem. Alex utált engem, mert basszusgitározni tanult, én mutattam meg neki a klasszikus bluesskálát, és talán túl nagyképűnek gondolt.
Marthát csak az étkezőben láttam néha, Temple gyűlölködő leveleket tett a postafakkomba. Még egyszer megpróbáltam tisztázni a dolgot, hiába. Aztán leérettségiztem.
Két évvel később meglátogattam az iskolát. Sétáltam a pázsiton a gingkofák alatt. A téglafal mellett láttam meg a kis keresztet. Rajta kis bronz tábla Martha nevével.
Csak egyszer ültem Martha sárga Lambourginijében. Érettségi előtt két hónappal ebben a kocsiban halt meg. Úgy kellett ülni benne, mint egy űrhajóban.
Alkony, ébredés
Két fehér huzatú kanapé a nappaliban. Délután Apám teniszmeccset néz, onnan látja legjobban a tévét.
Vasárnap délután, kora tavasz. A nap besüt, az erkélyajtó nyitva. A nappali közepén a két kanapé. A falak faragott fából vannak, beépített könyvespolc, kandalló. A szoba hátsó sarkában zongora. Galambszürke szőnyeg, rajta még egy perzsa is.
A dupla szárnyú ajtók becsukva, egyik a hallba, másik az ebédlőbe vezet. Anyám az ebédlőben tanul, egyetemre jár. A kutya a lábánál. Neki nem szabad bejönni. Hullik a szőre.
Hat napot járok iskolába egy héten. Az alvás szent. Fölmegyek a barátnőmhöz, bekopogok. A szobatársa nyit ajtót, csak résnyire, egy szeme látszik ki. Martha alszik, mondja. Hazasétálok.
Hat nap iskola nagyon fárasztó. Hosszú a vasárnap, már nyolckor kipattanok az ágyból, ha kell, ha nem. A labdát ütögetik a tévében ide-oda. Hipnotizál.
Elalszom a fehér kanapén.
Az erkélyajtó nyitva, lágy szellő. A tévé halk hangja. Agassi izzad, apám is elalszik. A kanapéja szúrós pléddel van letakarva. Az enyém szürke üdvhadsereg pokróccal. Apám kapta, mikor emigrált.
Később hallom, hogy anyám bejön, apám már fent van. Érzem, hogy folyik a nyálam, de nem tudok felébredni. Betakarnak, az erkélyajtót halkan becsukják.
Amikor felébredek, már alkonyat van. Sötétkék az ég. Az ajtó alatt fénycsík.
Benyitok, az asztalnál avocadót esznek kenyérrel és hagymával. Leülök a helyemre. Az álom már csak a hajamon látszik.
