Folyóiratok

1

Toporgok a sorban, rengetegen vagyunk itt, mindenki arra vár, hogy egy nagyszakállú emberrel beszélgessen, aki fehér lepedőbe burkolózott. Fülelek, miről folyik a szó, de nem sikerül megfejtenem, csak annyit, hogy az Úr színe előtt vagyunk. Meghaltam. De miért? Este lefeküdtem aludni, és tessék. Már aludni sem lehet nyugodtan, minden komplikáció nélkül? Pizsamában vagyok. Hagyjanak engem békén, én még élni akarok, rengeteg dolgom van odaát. Kilépek a sorból, a liftet keresem, de csak a felhő szélét találom, a Föld egy pici kék pötty. Na jó, majd a Mindenhatónak beolvasok. Tulajdonképpen, hogy kerülök én ide, mikor bigott ateista vagyok? Én nem hiszek ebben a hókuszpókuszban, ha az ember meghal, akkor haljon meg rendesen, ne fárasszák, pihenjen nyugodtan. Egy jól sikerült tivornya után sem szereti senki, ha háborgatják. Jó napot, köszönök illendően, már ne is haragudjon, de én valami tévedés áldozata lettem, semmi keresnivalóm itt, különben is meg kell etetnem a kutyát. Tudja mit? Fektessen vissza az ágyamba, és felejtsük el az egészet. Különleges feladatot adok neked, mondja a bokorarcú komolyan, és lásd mennyire megbocsátó vagyok, figyelmen kívül hagyom, hogy megtagadtál, sőt, megengedem, hogy ne szakadj el a földi élettől, ugyanakkor vezekelned kell a bűneid miatt, amit a női nemmel szemben elkövettél. De Uram, te vagy a tudója, visszategezem, nehogy már, mennyire szeretem, szerettem a nőket, milyen bűnökről beszélsz? Úgy határoztam, jelenti ki ahelyett, hogy válaszolna, Ámor leszel. No fene, hökkenek meg magamban, ez tényleg a Mindenható lehet, ha már a görögök felett is rendelkezik.

2

Iszonyú ricsaj van itt, és rám tör a hányinger a villózó fénytől, egy diszkóban vagyok, nem öklendezhetek, mert feltűnnek a szerelmes jelöltek. Két tini, lenyalt hajú fiú, mély dekoltázsú, felpolcolt mellű lány, emeletes cipőben. Nem ismerik egymást, de a srác szemet vetett a csajszira, és minden bátorságát összeszedve mellé lép. Előhúzom zsebemből fegyveremet, a vesszőket, kissé tanácstalan vagyok, de miért, nem lehet nehéz, hisz' az ősök, csak úgy, mint az Etelközben. A lány kibuggyanó bal mellét veszem célba, evidens, a szívtájékon. Hatalmas durranás, egy izzót találok el, felrobban. A mindenit, lehet, hogy ha elkészíteném a családfámat, meglepetések érnének? Nincs idő töprengeni, mert a lány undorral néz a fiúra. Újabb lövés, söröskorsó. A következő, ötezres. A fiú már épp feladni készül, kapkodok, célzok, lövök, bárszék, felhő.

Nem lesz ez így jó, dorgál meg az Úr, leckéket kell venned. Kassai-íjjal lövöldözök bárányfelhőkre, virrasztanom kellett volna a végzetes éjszakán. Gyakorlok, tízből nyolc talál, de mi lesz élesben, egy ekkora íjat nem dughatok zsebre.

3

A pincér kihozza a pohár vizemet, feszengve lép be a párocska, 30-as nő, 40-es férfi, a szemközti, nyolcszemélyes bokszba ülnek, egymás mellé, szorosan. Újsághirdetés alapján találkoztak, a társkereső rovatban akadtak egymásra, összeillenek.

A nő elvált, a férje ütötte-verte, megalázta, elege lett. Fél éve kezdett hirdetni, nem jó egyedül, gyereket akar, benne van a korban. Vékony, talán túlontúl is, telt keblekkel, barna haj, kék szem, csinoska. A postán, ahol dolgozik, némely számlabefizető kikezdett ugyan vele, de mind csak azt akarta: friss húst a feleség mellett.

A férfi gyakorlati ismereteket tanít egy általános iskola felső tagozatában, megunta az agglegényéletet, nem akar zoknit, alsógatyát mosni, főzni, vasalni, takarítani, kényelemre vágyik, önző. Kopaszodó, bajszos, nincs pocak, kora ellenére fiatalosan öltözködik.

Két pohár sört rendelnek, megérkezik, a pincér előzékenyen gyertyát gyújtana, de a férfi elutasítja, fél, hogy a nő az ujját a viaszba mártogatja, ezzel fejezve ki, mennyire unatkozik, vagy a gyertya melege sürgetve felébreszti a nőben a vágyat, és ő nem tud mit kezdeni a helyzettel, kiesett a gyakorlatból.

Könyök az asztalon, süketnéma jelbeszédhez hasonlító gesztikuláció, néha kuncogás, a kuncogáskor közelebb hajolnak egymáshoz. A második órában a gesztikuláció lelohad, a poharak kiürülnek, a pincér rájuk sandít, gyakran az asztalukhoz settenkedik, hátha rendelnek valamit, de nem, az ilyenek a vendéglátósok rémei, rólam nem is beszélve, fogyasztás nulla, csak a helyet foglalják.

Kilövöm az első nyilat, a nő bal szemöldökét találom el, felszisszen, körülnéz, észrevesz, hosszan nézzük egymást, zavarban van, nemcsak miattam, zavarában majszolni kezd egy kiflit, addig sem kell a férfi szemébe néznie, az enyémbe sem. A kifliről lepotyogó köménymagokat a mutatóujjával szedegeti fel az asztalról, úgy, hogy az ujjbegyével a magokat erősen az asztalhoz nyomja, amitől azok rátapadnak az ujjára, kecses. Megeszi a kiflit, fogpiszkálót vesz, és minden takargatás nélkül piszkálni kezdi a fogát, mintegy jelezve ezzel, hogy egyenjogú minden férfival, a kapcsolatban együtt hordják a nadrágot párjával, a papucsot is.

A nő ismét rám néz, a második nyíl a férfi lapockájába fúródik, észreveszi, hogy a nő engem néz, kérdőn fordul felé, mire a nő a férfi vállára hajtja fejét. Csak egy pillanatra, éppen hogy hozzáérinti, lágyan, amiből a férfinak tudnia kell, hogy szabad az út, eleget beszélgettek, a tetteké a szerep. A férfi megriad a biztatástól, gyorsan felkap egy kiflit, és mohón enni kezdi, gyáva. Míg eszik, a nő szótlanul bámulja az asztalterítőt, aztán feláll és kimegy a WC-be. A férfi gyorsan kér egy korsó sört és rágyújt, feszültséglevezető. Kinyitja sporttáskáját, beleszagol, kissé elfintorodik, gondterhelt az arca: mi van, ha a nő előtt kell valamiért belenyúlnia, és az megérzi a bűzt. Kiveszi a pénztárcáját, megszámolja a pénzét, futja-e a sörre és a kiflire, óvintézkedés, ő fog fizetni, így szokás. Gyorsan szív néhányat a cigarettájából, elnyomja, kezével szétoszlatja a füstöt, nehogy a nő idejekorán leleplezze káros szenvedélyét, a hamutartót az asztal legtávolabbi sarkára teszi, és a nőt lesi.

A harmadik nyíllal elmetszem a lámpát tartó láncot. Lezuhan, beleáll a férfi kezébe, hatalmas ordítás, folyik a vér, a nő kiront a WC-ből, kétségbeesetten rohan az asztalhoz, a melléhez szorítja a férfi fejét, vigasztalja. A pincér összeszedi a romokat, a nő bekötözi a férfi kezét, gyengéden, mintha egy törött szárnyú madarat ápolna. A férfi felbátorodik, először csak a nő kezét fogja meg, az hagyja, aztán az arcát simogatja, az hagyja, majd váratlanul nyelvét a nő szájába dugja, hosszú nyelve van. A nő kitör és nekiesik a férfinak, ki van éhezve.

4

Lenne egy kérésem Uraságodhoz, bratyizok, mert gondolom, nem véletlenül lettem Ámor, megtehetem, kellene egy kis pénz, ha már olyan helyeken dolgozom, ahol fogyasztani illik. Tudom, hogy ez bűnnek minősül, még ha nem is olyan nagynak, de nem vet ránk jó fényt az, hogy egy pohár víz mellett üldögélek, és a nyilazgatásommal molesztálom a vendégeket, ezt megértheti.

Válasz helyett egy magyaros étteremben találom magam. Piroskockás abrosz, fehér tányérok, fehér szalvéta, sötétmellényes pincérek. Már épp kérném a vizet, mikor beletúrok pizsamakabátom zsebébe, hátha. Megértette, nagy köteg bankó akad kezembe.

Klienseim már itt vannak, egy csendes, nyugodt, kétszemélyes asztalnál ülnek az egyik sarokban. Hatvanas pár, belefáradtak egymásba, a szerelem elmúlt, a közös témákból kifogytak, súlyos csönd borult életükre. Egyetlen szórakozásuk, hogy vasárnaponként ebben a vendéglőben ebédelnek.

Nem kapkodom el a szerelemgyártást, mosolygok a nem létező bajszom alatt (bajusz a huszonegyedik század hajnalán, nagyon ciki), végre egy kis gyarlóság, örvendezek, három fogásos ebédet kérek, cigit, söröket. Újházi tyúkhúsleves: forró, ahogy szeretem, szép sárga, házi metélttel, sok cseresznyepaprikával, hogy kétszer érezzem, ki tudja, mikor adódik újra ilyen lehetőségem; sült kacsacomb krumplipürével és párolt káposztával, fűszeres, ropogós, csuklómon folyik a zsír; dupla adag túrós csusza, de nem ám tepertővel, mert ez a desszert, hanem porcukorral, nem sajnálom, a cukortól a túró levet ereszt, kanállal eszem.

Néha-néha azért rásandítok ügyfeleimre, akik nem tudják, hogy az ügyfeleim, csak valaki így döntött a fejük felett. Vajon van-e joga ahhoz, hogy belepiszkáljon mások életébe, honnan veszi a bátorságot, honnan tudja, hogy ez az idős pár nem így érzi jól magát; érzelmek nélkül, és egyáltalán mi közöm nekem ehhez az egészhez? Mi lenne, ha fizetnék és hazamennék, átöltöznék, bemennék dolgozni, fütyülnék az ámorságra? Halálra ítélnének? Azzal már elkéstek, hiszen hulla vagyok, nem eshet bajom, halhatatlanságra kárhoztattam.

Mit képzelsz? szól egy hang szemrehányón, azt hiszed, hogy csak úgy meglóghatsz? Ha megteszed a pokol tüze vár rád, úgyis sok van a rovásodon. Hess innen, mordulok rá, a söröskorsóm peremén üldögélő angyalra, legalább a sörömet igyam meg nyugodtan.

Az asszony feláll, a mosdóba megy, férje szenvtelen arccal figyeli. Nem tudok fittyet hányni feladatomra, előveszem fegyverem, célzok és lövők, bal fülcimpa. A férfi hirtelen odakap, megvakarja, nem sejt semmit, viszont nyugtalankodni kezd, a mosdót kémleli feszülten. Kilép az asszony, a semmibe révedve indul vissza az asztalhoz, férje csillogó szemmel kíséri lépteit, és mikor leül megfogja a kezét. Az asszony értetlenül néz rá, jobb fülcimpa hátulról, megigazítja a fülbevalóját, és a férjére mosolyog. Önfeledt beszélgetésbe fognak. És én még azt hittem, hogy jó nekik úgy, ahogy van, felesleges a lövöldözés. Belátom, tévedtem. Vagy csak a vesszők hatása? Már puszilgatják egymást.

Végeztem, intek a pincérnek, odajön, mondom, hogy az ebédemet a most már újra szerelmes pár számlájára írja, megérdemlem.

5

A mohóság bűnébe estél, ingatja fejét az Úr, az örvendetes, hogy spóroltál, úgysem állunk jól anyagilag, viszont, hogy mindezt egy nyugdíjas pár kárára tetted, elmarasztalandó. Mentegetőznék, de egy kávézó foteljában találom magam, és a pincérnő a fogyasztásom iránt érdeklődik. Elevenen él bennem az Urammal történt beszélgetés, kérek egy feketét. Egyedül lép be a nő, virágos ruhában, ami olyan, mint egy lepel, neki praktikus viselet, ezzel takarja telt idomait. Festett szőke haja csapzottan verdesi vállát, ajkára vörös rúzst kent, de remeghet a keze, mert olyan, mintha paradicsompürébe dugta volna csücsörített száját. Kitaposott cipője merő sár, ruháján zsírfoltok, az egész nő ápolatlan. Elfekszik egy kétszemélyes díványon, két franciakrémes, somlói, lúdláb, rigójancsi, három minyon, dupla adag kakaó. Nem lesz könnyű dolgom. Kortyolok a kávémból, rágyújtok, a párját várom. Felkészülnék az akcióra, de üres a zsebem, kétségbeesem, az ég felé pillantok. Az Úr kerek ábrázatát látom, ahogy engem figyel, gúnyosan vigyorog, és íjammal célba veszi a nőt. Éles kardként nyilall belém a felismerés: én vagyok a másik célpont. Összeesküvés! A vessző a nő tarkójába fúródik, felkapja fejét, körbe néz, meglát, elmosolyodik, nem is mosoly ez, inkább vicsorgás. Elvesztem, az Úr már lövésre kész. Macskaféle ragadozót meghazudtoló ugrással a fotel mögött termek, sikerül elkerülnöm a lövedéket. A nő feltápászkodik, ölelésre tárja karját, és felém cammog. Kétfelé kell figyelnem, electric boogie-s mozdulatokkal kerülgetem az egyre suhanó nyílvesszőket, és menekülök a nő elől. A kávézó közönsége döbbenten figyeli, ahogy egy csíkos pizsamába öltözött ember, rángatózó mozdulatokkal kísérve kergetőzik egy kövér nővel. Erőm fogytán, rádöbbenek: ahhoz, hogy visszatérjek a földi életbe, össze kell kötnöm sorsomat ezzel a rinocérosszal (bár semmi bajom a rinocéroszokkal, mégis).

A csengő fülsiketítő hangja vet véget rémálmomnak, csíkos pizsamám csatakos a verejtéktől. Kikászálódok az ágyból, kinyitom az ajtót. Jó napot, a villanyszámlát hoztam, mondja a rinocérosz paradicsompürés szája. Riadtan vágom rá az ajtót, a nyílvessző a névtáblába fúródik.