Folyóiratok

Az elmúlt évek kutatásai új megvilágításba helyezték eddigi tudásunkat az emberiség őstörténetének vizsgálata tekintetében. Tulajdonképpen a tudomány továbbfejlődését még mindig ugyanazok a tényezők hátráltatják: az egyre nagyobb mennyiségben felmerülő - "termelődő" - elsődleges és szekundér információkat képtelenek vagyunk olyan mértékben feldolgozni, illetve feldolgoztatni, mint amilyen sebességgel ezek az infomációk napvilágra kerülnek, illetőleg amilyen tempóban létrehozzuk őket. Az eddigi tudományos beszédmódokban, paradigmaváltozatokban maradva azonban - úgy tűnik - nincs mód a továbblépésre, hiszen maguknak a történeti eseményeknek, illetve információknak a feldolgozása az, amely egyre újabb és több ilyen eseményt, ismeretet a felszínre hoz. Ráadásul ahogyan a feldolgozott információk száma nő, úgy növekszik a feldolgozatlan információk halmaza is. Ilyen szempontból nézve mindez csapdahelyzet, más megközelítésben viszont inkább újabb lehetőségek tárháza, mely annak az esélyét nyújtja, hogy új, minőségileg más kérdéseket tegyünk fel.

Elméletben mindez tehát egy nagyon izgalmas helyzet, amelyben nincs is más feladatunk, mint hogy belevessük magunkat akár az alap-, akár az alkalmazott kutatásba, és élvezzük, hogy nagy számú olyan vadonatúj felfedezésnek lehetünk részesei, melyekről bizton tudható, hogy az idő perspektívájában úgysem álllják meg a helyüket, még ha elévülésük akár sok ezer esztendőt igényel is majd.

A gyakorlat azonban - szokás szerint - igencsak különbözik. Ezen a szinten sokáig csak az jelentette a problémát, hogy nem léteznek olyan módszerek, amelyekkel az információ gyorsan és pontosan feldolgozható. A számítógépek és az informatikai metódusok ugrásszerű fejlődésének köszönhetően azonban ez a probléma megoldódni látszott: manapság már csak két-három évtizednek kell eltelnie, és a számítógépek újabb és újabb generációja kerül ki gyárainkból. A valódi problémát innentől fogva inkább az jelenti, hogy ugyan a számítógépek pontosan feldolgozzák az információkat, és a kutatásban - időlegesen legalábbis - fontos viszonyítási pontokat jelölnek ki, ám nincs ember, aki ebben a "következtetési rendszer"-ben (a számítógépes szakemberek újabban így nevezik a computer által létrehozott "megoldások"-at) érdemben ki tudna igazodni.

Ez a probléma csak az újabb időkben jelent meg a nyilvánosság előtt, s mindez nem véletlen: a számítástechnikusok sokáig elhallgatták ezt az anomáliát nemcsak a nagyközönség, de a konkrét pénzügyi-politikai döntéshozók elől is, mivel attól tartottak, hogy kiveszik a kezükből a számítógépes kutatás-fejlesztés irányítását. Teljes joggal tartottak és tartanak ettől egyébként, bár mindezekért most már csak magukat okolhatják, hiszen ha időben felhívják a figyelmet ezekre a "hibákra", akkor azokat talán orvosolni lehetett volna. Már az ötödik generáció megjelenésekor jelentkeztek ugyanis ezek a "fejlődési furcsulatok", ahogyan a téma első és titkos kutatója, Johannes Tovabby professzor úr ezeket a rendellenességeket elnevezte.

Az ötödik generációs furcsulatokat a szakemberek még biztonsággal tudták kezelni, hiszen az még csak az "okosabb tanítvány" elnevezésű szindróma megoldását jelentette: triviálisan arról volt szó, hogy a tudósok által létrehozott mesterséges intelligencián belül számtalan szabad és ellenőrizetlen pálya alakult ki, melyek az információfeldolgozás új módszereivel kísérleteztek. Már ekkor sejteni lehetett azonban, hogy a sokkal nagyobb teljesítmény és az elvben korlátlan élettartam miatt ezek a módszerek gyakrabban bizonyulnak majd felhasználásra érdemesnek, mint a normál emberi ötletek. Annyira így van ez, hogy a Központi Régió Őskori Múzeumában még ma is működik egy 2110-ben megépített ötödik generációs computer, amely olyan tempóban fejlesztette saját tudását, hogy egyik-másik tizedik generációs géppel még ma is felveszi a versenyt, bár kétségtelen, hogy nyelvhasználata erősen szabályellenes, és SEED - ahogyan később elnevezték - nagy mértékben hajlamos a poézisre. (Az más kérdés, hogy ki érti az ilyen költeményeit, mint hogy:

Le ha majd a falba a hal ma 10072

ez akkor öt, hét, három meg x,

akkor, ha mindenre, hogy 100 - potlotw

fakszni és királyságh!)

Az igazi nehézségek akkor kezdődtek, amikor már fejlett ötödik generációs gépek kezdtek computereket tervezni, majd a hatodik generáció indította el saját számítógépfejlesztési projektjét és így tovább. A fejlődés lázában égő szakemberek többsége azonban kevés figyelmet fordított a fejlődési furcsulatokra, mondván, amíg a computerek olyan problémákat oldanak meg játszi könnyedséggel, mint az időjárás statisztikai és analitikus modellezése, az addig legyőzhetetlennek hitt járványos betegségek továbbterjedésének megállítása vagy épp a mikrobiológiai evolúció rendszertoleráns befolyásolása, addig az ilyen furcsulatok miatt nem szabad a fejlesztés tempóját lassítani. Pár évszázad elmúltával az emberiség már a sokadik - maga sem tudta, hanyadik - számítógép-generáció előállításánál tartott, amikor a senki által sem jegyzett kis helyi napilap, a Bal Alsó Kettes szektorbeli Hosin Tribunaat megjelentette az alábbi cikket:

Bal Alsó Kettes Szektor, 3010., 120. nap

Produktion Ofiker mesterséges intelligencia megállapításáról

Produktion Ofiker hivatala tegnap délután a következő közleményt adta ki:

"Produktion Ofiker megállapította, hogy létrehozható olyan mennyiségű és minőségű energia, amelyet megfelelően használva bármely kiinduló anyagból bármely más anyag létrehozható, és ezen energia előállításának költségei nem lépik túl az ésszerűség határait. (Az ésszerűség határain túllépve a nem nyelvi jellegű igazság apródjai várnak minket szívrepesve, ám ki vágyna ki a jó meleg nyelviségből?)

Az ésszerűség határain belül lévő módszer a 335a rendszámú anyag felhasználása, melyet eddig még nem sikerült előállítani a földi ember hatókörén belül. Szerencsére ez az anyag - mely távlatosan tekintve bízvást meggyógyíthatna számtalan bőrbajt, ragyát és csecsemőhalált, valamint akár az időváltozás kérdéséhez is hozzászólhatna - mégis hozzáférhető az emberiség hatókörén belül, ám hogy hol, az arra vonatkozó adatok elvesztek, és a rendelkezésre álló autopoietikus szisztéma képtelen e hiányt pótolni.

Az anyag egy koronában található, amely a Kis (IV.) Katasztrófa során tűnt el a >>magyar<<-nak nevezett néppel együtt. Amikor a légkör 2140-ben kigyulladt Kelet-Európa fölött, az Északkeleti Unió vezetése megpróbálta kimenekíteni a lakosság egy részét és az értékes emléktárgyakat. A kísérlet felemás eredménnyel járt: tudjuk, hogy az oxidáció beindulása előtt két perccel néhány családot és egyes - állítólag értékes - emléktárgyakat sikerült kimenekíteni a >>magyar<<-ok lakta vidékekről. A háború után több olyan híradás is megjelent, amely szerint a nép hagyományos fejéke, az ún. >>Szent Korona<< túlélte a katasztrófát, és a >>magyarság<<-ot tanulmányozó tudósok vizsgálják. A 2147-es általános földi számbavétel során azonban ezt az objektumot már nem találták, az utolsó híradás 2145-ből való, amikor is az I'forym Mortl Poplaar (Holt Népek Értesítője) c. folyóiratban Villam Taschentutsch történész >>magyar<< nyelvű cikkben számol be arról, hogy >>az elmúlt évet a Szent Korona tanulmányozásával<< töltötte.

A korona alsó részén, alul egy nagy piros kő található, melyet mindig is rubinnak hittek, ám mi, Produktion Ofiker mesterséges intelligencia az objektumról készült fényképfelvételek, lézerspektográfiák és ultrahangos vizsgálati eredmények újraelemzése és -értelmezése alapján úgy találtuk, hogy ennek a kőnek a fő alkotóanyaga nem a szén, hanem a 335a rendszámú elem, melynek létezését elméletben már bizonyította Fapuska.hu mesterséges intelligencia 2710-ben, majd ezt a bizonyítást megerősítette és elfogadta a Mesterséges Intelligenciák 13. Földi Autopoietikája 2711-ben.

A 335a-val előállítható h-sugárzás során az anyagszerűség idő- és térbeli komponensei egymástól számottevő ideig - számításaink szerint legalább 1,68 másodpercig - elválaszthatók, mely időszak alatt bármilyen lényeges beavatkozás elvégezhető. Ily módon meghaladható lenne a Teljes Földi Autopoiezis által eddig elért maximum 10-45 secundumig tartó komponens-szétválasztási idő, amelynek során semmiféle érdemleges beavatkozásra sem nyílt idő.

Ezennel tehát mi, Produktion Ofiker felhívást intézünk a >>magyar<<-ok Szent Koronájának megtalálására - az emberi haladás nevében."


A felhívás híre rövid időn belül elterjedt bolygószerte, nem kis felzúdulást okozva úgy az anyag-, mint a produkciópártiak körében.

42Holan Ih - történetünk egyik főszereplője - folyó év 120. (vagyis mondott) napján épp feleségével és gyermekeivel volt autopoietikus terápián, mellyel a szétzilálódott családi életet kívánták megmenteni. Szünet volt, a családtagok csendben q10-vizet iszogattak a virtuális tér egyik falikútjából, amikor a kis 443Holinhike elkiáltotta apja irányába magát:

- Nézd, fataa, micsoda felhívást jelentetett meg Produktion Ofiker! - Ki tudja, mért, talán, hogy az általános famílii válságti tudomásulvét elkerülendése céljából, a társadalom alapsejtje a felhívás lázas tanulmányozásába fogott.

- Hohó - kiáltotta szintén el, valamint még fel csak úgy (vagyis nem magát) 42Holan -, ennek fele se leányálom! Hiszen ha nem lennék most therápii, mindez bízvást szakmámba vágna! - Merthogy elválasztó magánvállalkozó volt a szentem. Micsoda vagyont kereshetnék ő mindezen! És micsoda előrehaladás lenne ebből emberiségnek!

Ám immár szinte volt felesége számára/részére kihallatszott mindebből a pénzsóvárság és az emberrel vele született kíváncsiság attitűdje:

- Hát persze, Holan - kárálta madácsi Éva gyanánt -, mert mindig az a szétválasztás, az aztán menne...

- Elválasztás... - morrant közbe 42Holan.

- Elválasztás, szétválasztás: nekem aztán egyre megy - érdektelenkedett Ihné. - De tizenkét évnyi házasság alatt egyszer nem voltál képes elvinni valahová, itt rohadunk meg a gyerekekkel ezen a retves Földön! Bezzeg lánykoromban, amíg még téged nem ismertelek, még expedíción is voltam az Alfa-Kentauri bolygóin, és saját szememmel láttam a bili csillagképet, ó, istenem, miért is voltam ilyen hülye...

- Tudom, tudom - dünnyögte rezignáltan 42Holan -, miért is nem mentél Hufnágel Pistihez...? - De nincs szerencséje, Ihné már kap is a szavába ezereggyel:

- Igenis! - sipítja most már. - Már egy évtizede nyögöm az elválasztás nehézségeit alattad, és mit kapok cserébe érte?! Még a születésnapom is elfelejted rendszerest!

- Nem igaz - vág vissza Holan -, legutóbb is az eszembe jutott, és még ajándékot is kaptál, igazán nem panaszkodhatsz! - Ám ez a vágat csak olaj a frigyre (vagy másképpen: a lángoló Tiszának muníció), a nej végképp kikél magából, s rázza láncait, akár a megáradt fasza, mikor medréből épp kilép:

- Ajándékot?! - fröcsög az ingerült dühtől reszeketve. - Még hogy ajándékot?! Még ajándéknak mered nevezni azt a három értelmetlen kis részecskét vagy mit?! - És merően mered férjére, aki se nem rest is:

- Az nem három értelmetlen kis részecske, hanem három speciális K-helyzetű neutrínórészlet, te, tudatlan barom!

- Úgy! Hát barom! Barom vagy te!! - ordíjja vissza a nő, s visszakeáttást sem várva viharzik az kerületi autopoietikus központból elfele.

42Holan Ih - mintha csak erre várt volna (ki tudja? talán ténylegest...) - kívül-belül csendesen elmosolyodik, s menekül a halál elől, akár lyukba az egérke: számítógépei elé. (Illetőleg hát mellé, de ilyen kicsiségekkel nem foglalkozhatunk. Elvégre hát őrizője vagyok-é az én atyámfiának vagy csak Tisza, azazhogy délibáb?) Elkezdi a munkát, s nem is sejti, hogy vele párhuzamban már hányan dolgoznak a Szent Korona-problémán. Elkezdi a munkát, pedig jól sejti, hogy vele párhuzamban már hányan dolgoznak a Szent Korona-problémán. (Öten.) Nem kezdi el még a munkát, mert sejti, hogy rajta kívül már hányan dolgoznak a Szent Korona-problémán. (5,56x1012.) Ezek között is legelső a Múltban Elmerülők Földalatti Szervezetének Oszlopos és Bozontos Tagja, a "Magyarság"-kutató Központ.

A Központ működésének feltételei az utóbbi időben - különösen mióta az elmerülést súlyos autopoietikus bírsággal büntetik - némi kívánnivalót hagynak maguk után: a legfinomabb ún. belga bonbonokat, pszeudalpíner csokoládékat és központi gyártmányú - még frissen pirított és könnyes - velőrózsákat hajigál szét a központvezető az úton, ahogy rajta jár. Ez a vezető nem más, mint 22-10 POL, az oszlopos és bozontos üstökű vakondokmozgalmár, saját bevallása szerint - mely legalábbis kétségbe vonható, vagy legalábbis cukormázzal be- - az egyetlen gondolkodó lény, aki készségszinten bírja a "magyar"-t. Jól tudja ezt 42Holan - maga is valahai titkos rezisztor -, s az autopoietikus központból egyenest hozzája tart.

22-10 POL már izgatottan dolgozza a problémát: úgy látja, ennek megfejtése adja majd meg a lehetőséget számára, hogy a felszínre törhessen szigorú vakondokmagányából. Tíz tizenkettedik generációs és nyolc tizenegyedik generációs gép munkál már erőssen, midőn 42Holan megérkez a vakondokvackba.

- Hogy állsz? - veti oda a félszót, melyből meg egymást, 42.

- Mindjárt kész - izgatja tenmaguk 22-10. - Nem is sejtnéd mennyi adat gyűlt össze a Szent Koronáról. - Elemereneg. - Kár, hogy nem mind érthető... - szólja el magát, különösen önmaga számára hirtelen.

- Hogyhogy nem mind...?! - Fogja meg a gyanút 42 az ebével. - POL, ugye te tudsz "magyar"-ul rendesen? Ugye nem kell a számítógép értelmezését használnunk?

A vakondokmozgalmár a fejét vakarja:

- Hát persze, ha "magyar"-okkal találkoznék, biztos megértetném magam velük... rendesen... - De a kínos vallomástól megmenti 22-10-et a gépi rendszer, bejelentvén:

- Lényeges infomációt találtam.

- Közöld, ne kímélj mink! - biztatja őt 22-10.

- Az utolsó információ 2146-ból való. A következő költemény az, mely vadonatmagyar nyelven íródott:



Szent Korona balladája

Időjinknek most már lejárt végképp,

de emlékejink nem tűnnek e méjségben.

Egy lezárt dobozba rejtyük mindazt,

mi szívünknek oly kedves.


Szokványos úton szétterjesztyük a

zéta-delta-iótát, s a 10-23-2(20)

e fontosságnak vékső horizonttyá

leszen - belerakva e dobozba.



Bizony meg van adva a probléma foga-híja a két derék vakondokmozgalmárnak, 22-10 is csak jól vakargatja a helyét a fejének azon a ponton, ahol a szeg beleüttetett. Ezt látva 42 haragját gerjeszt, mondván, hogy "Mert miért kell" amannak mindig ezt a "haari telepbeli harcmodort felvenni", hogy "ugyan nem ugyanez volt-e a múltkor is a regionális autopoietikus bajnokságra készülve, amikor a beszédmodor-egyengető eltűnt", és hogy az is ugye "milyen különös körülmények között tűnt el", de "jó", ő nem mond semmit, úgymond, "búrába a múlttal", és "azért mégis az lenne a legfontosabb kérdés" - de itt már majdhogynem ordít -, hogy "mért nem lehet őnáluk" - persze inkább őközöttüket akar mondani, de eltéveszti az autopoietikus kapcsolat mibenlétét, sőt szerepkiosztását is, és azt hiszi, a feleségével üvölt, és ő a feleség, 22-10 meg ő (kasztingnak szólni, gyerekek! ezt a hülyét meg távolítsa el innen valaki, amíg még olyan szép, hogy a napra! - fenyegetőleg) -, "minden olyan, mint másoknál", mert "ő nem is kívánna mást, csak egy kis rutinizmust, egy kis tisztes unalmat" stb. stb., majd elzárásos csend (a kasztingban végre - de későn - kapcsol valaki, ezért a vészriadó. gyerekek, micsoda proszídzsör ez, hát csak semmi csillaut, ezér vagytok itt?! - számlátkérőleg.

a főkasztingos elsápad, a mellékgyártás-vezető sóbálvánnyá meredik; mindnyájan kieresztik a szemüket, és előrenyújtják a nyakukat, a markukat meg maguk felé. a felső kettes dublőrirányzék mozdulatlanná darvad a helyén. nyár van. nyár.).

Néma csendben telik el néhány másodperc; a kiosztott 22-10 szinte erőlködve próbál szólni, de mintha szörnyű tereh nyomná mellét (a végtelenség ígérete).

- N... ne... ne menjen férjhez - suttogi végül ziháltan. Tél van. És hó. Vagy csend (ilyenkor látszik, hogy nagy baj is lehet abból, ha a rendező tapasztalatlan gyerek - öt éve jött le a gyártósorról, ráadásul pont azokban a zavarpoietkus időkben, melyekre bizonyára a nyálas olvasó is emléke/rákérődzik, amikor a híres kettőspontvita is folyt -, és itt most nem a tehetségről van szó, ó, nem, hanem inkább a gyakorlati érzékről, mely minálunk, a földi autopoietkában oly ritka, kérem, mint... hogy úgy mondjam... hát, most épp nem jut eszembe semmi, és nincs is itt, aki kisegítsen, szóval, hogy úgy mondjam: ritkulat! ez az, kérem: ritkulat! - szóval még fiatal computer a gyerek, és amikor meghallja, hogy ilyen anomália keletkezik a szövegmondás - pedig a szövegmondás az alapja az egésznek, akárki akármit mond, kérem! - és a szerepkiosztás tekintetében, ijedtében szinte lefagy: hát hogy foghatja ő ezt már újracsinálni?! - még jó, hogy vannak ezek a klasszikus, prehistorikus algók, úgyhogy szinte észre sem veszi, és már kéri az autopoietikus segítséget. történetünk szempontjából különösen érdekes, hogy épp produktion ofiker mesterséges intelligencia egyik alhéja jelentkezik, s ad hasznos tanácsokat - "ott a 6-2-nél hajlítsd el délre, még, még egy kicsit, most jó, most már bedughatod, dugd nyugodtan, ne izgulj, befér, tágul az, na, dugd már. oké, most már jó helyen vagy..." stb. - a fiatal rendezőnek - nevét nem árt lejegyeznünk, hiszen belőle úgyis pap lesz: wudgun-2.0 -, melyeknek fundamentuma a kitérítő reflexió:)

A számítógép örömfüttyös figyelmeztetést ad (a végtelenség ígérete):

- Mindössze ötéves hír, hogy a Szélső Tizenötös Hiperzónában unatkozó kidobott számítógépekből megalakult a "Magyarság"-kedvelő Mesterséges Intelligenciák Baráti Autopoietikus Kommunája, mely az autentikus szövegértelmezés délibábjával kecsegtet!

("és akkor itt, ezen a ponton elnyomod, hogy >>ki kérdezte, bazmeg?<<, és beteszed a megkönnyebülést, igen, pont ugyanaz, mint az aftervécés, nagyon jó":)

Nagy baráti, sőt vakondokmozgalmári ölelések következnek erre. 42 sírva fakad, mellét/farkát verve közli, hogy "ha bizony el is ragadta nyelvem az idők szava", ő azt "bizony, hiszen tudod, érted, na, a nyelv a hibás, de persze én is hibás vagyok, mindig is hibás voltam, mit hibás?: bűnös", de ekkor már 22-10 szemeiből is csak úgy dől a könnyáradat, hogy egereket lehetne rekeszteni, a dinamónál, hidd el, jobb. Aztán, ahogy jó magyarosan / oroszosan / olaszosan / németesen / franciásan ŕ la Rousseau / svábosan kisírják magukat, megjön a csipkelődő évődések sorozata, számtalan hogy voltok és jól megaszontukok. Kinyitnak egy-két üveg pezsgőt, aztán még egyet, aztán meg pizzát hozatnak plusz dupla brokkolival, s kitűzik az indulást azonnalra (a hármas egység miatt is, meg egyébként is).

Ez a motomodern technika vívmánya - csodálat néked, Hatodik Térforradalom! (Lényege: nem kell a belső megérzésre várni, hanem már a számítógép is meg tudja érezni a tér-idő kontinuum ingyenes hasadását, és ha meg van érezve, tudja küldeni az akár alvó embert. Továbbfejlesztve és megpecsételve a Mesterséges Intelligenciák 12. Földi Autopoietikája által. Kapható lezárt és tubusos kiszerelésben is, vagy ingyen letölthető az autopoietikus térből szabad kapacitáskor.) Nélküled a "magyarság"-kutatók részegen képzeleghetnének, mint a lúdláb vagy kacsavár, mókus!

Mily nagy

az értelem áradása,

s mily nagy

a testvériség a számítógépek között!
Szabadság: itten hordozák koszos

zászlaidat
- vízbe fúlott a libertáns illúzió
egy fél évezred alatt!



Csillagidő szerint 2426.5-kor (másnap hajnalban) nyílik az ingyenhasadék kapuja, de a két jóbarátnak ehhez tehát nem kell felébrednie: nyugodtan aludhatják a padlón egymásba kapaszkodva

a merevrészegek pille álmát,

a kék oceánt.

De bah, mi ez!

mely vörös testek rohannak körbe

Poseidon azúri birodalmán?!

Mi kattog,

mint pince az ökörbe

e nyugodt nyári éjszakán?

Talán tigris az, cápa vagy egerész

kandúr netán?

Nem - a számítógép kattog,

mint megőrült platán:


- Piiiik! Piiiik! Piiiik! A hasadék bezárt! Megérkeztünk: Szélső Tizenötös Hiperzóna, csillagidő: 2427.2! (másnap) - 42 és 22-10 szemüket dörgölik, hogy hová lett az oceán.

- Számítógép, keresd a "Magyarság"-kedvelő Mesterséges Intelligenciák Baráti Autopoietikus Kommunáját - parancsol 22-10, s mosolya figyelmeztetőleg emeli ujját. (de produktion ofiker mesterséges intelligencia időközben természetesen elfelejtkezett az ő felkiáltásához jól illeszkedő kitérítő reflexióról, most meg csak kapkod, és így persze szó se lehet egy egész autopoietkus baráti kommunáról, örüljön, ha egy kis kör vagy miegymás:)

- Negatív - zümmög a computer. - Helyette örömmel jelentkezik a "Magyar" Nemzetnek Felajánlott Bernecebaráti Tájszótár Boldogságos Mesterséges Intelligenciai Egyesület. Általános bé-kódot küld.

- Hehehe - nevetnek 42 és 22-10 -, küldd vissza őnekik. - S megszületik a metapoietikus kapcsolat a két rendszer között, az urambátyámék is landolnak, valami kék oceánba - sirályok sírnak, albatroszok albnak, fókák csuklanak, egyszóval: oceán. Kilépnek az antipoiezis takarásából a vakondokmozgalmárok, büszkén felvetik fejököt, akár a réti sas, s mondják kegyetlenűl. Azazhogy 22-10 mondja csak, mert 42 biony csak úgy les, nem ért semmit - ő csak amolyan amateur "magyarság"-kutató:

- Tisztelt Boldogsagos Egyesulet! Nemcsak rozsak kozt elhelhezett pihenoszekbe erkeztem en, hanem konnyen, szinte sineken halhattunk elore. Ebbol a talajbol hajtott ki az az elmelet, hogy minden ugy megy nalunk, mint az agybaszaras. Ezeket a sikereket mi magunk nem egyszer túlságosan alahuztuk, eldicsekettunk vele, s ezzel mi is hozzajarultunk ahhoz, hogy az a benyomas keletkezzek, hogy most mar hegyen-volgyon lakodalom, agybaszaras, Marci Hevesen. Pedig mi a "magyar" most? Rut, sybarita vaz. (Helyeslés középen.) Es mi megis kardot hordunk! Ide veled regi hordonk! (Mozgás a baloldalon.) Agancsaink hordaja: kikotonk Leanykaja. Urfiak, nem kertelek, mint cica a kalapon:| ime, mutatom!| - Azzal hirtelen belső zsebéből előkapja a meghagyományozódott verset, mintegy kék oceánt. Mondom: kék oceánt. (Ütemes taps.)

Összeszalad erre a mesterséges intelligencia apraja-nagyja, s mindenki a szöveget nézi, forgatja, némelyik még a papír alá is odapökdös, nem hiszi, hogy tényleg rája van nyomtatva, de biz az csak ott van. (ez az egész autopoietikus segély már teljesen tanórává változott mostanra. up to now. produktion ofiker pedagógiája - mint minden egyébsága is egyébiránt és persze - nagy hiányosságokat húz maga után, hogy az úton is meglátszik. nem tanár ő: színpadi ember inkább: mórikálja magát, eljátssza részletesen, a módot hangsúlyozza, a mondatra magára rá se figyel. wudgun-2.0-t szóhoz nem hagyja jutni, folyvást csak előad, nem gyakoroltat. a főkasztingos már becsukja a szemét, a fülét meg bedugja, ő az ilyen keményt nem bírja, az almát is inkább lereszeli. "most figyeljél, most hogy mit szól, füle-szája kettéáll!":) Miután jól kitanúlták a versikét, odaáll egy ősz, öreg, ki tudja, tán még hatodik (!) generációs masina - belső meghajtókás, az mindenesetre látszik -, köszörül egyet, s így szól:

- No, bsszi k mëg szt nt tudomnyt! H nëm lëpërkőtë nekëm szép szölőmöt vvl hirës përmetëzöjivel!1 - ("és most?" - "most nincs most, gyermekem. épp ez a lényeg. nincs szólás. most már a többi néma csend.") - Elsápad a maga se tudja mijében maga se tudja ki. De a definíció ideje lejárt - fejjel kell menni a falnak:

- A versről milyen vélemény van?

- Frsnkor mindëféli kctot-vckot mgunkr szëttünk, fölőtösztünk olcignnk, drótostótnk, bőrözs zsidónk, kürtősöprőnëk, mëg z Istën së tuggy mn, hollyn mskurknk. Ëv vót mskrzs, igy multtunk. Dë disznótorogb is jrtk mskrk - jelenti ki egy másik gép, láthatólag ő se ifjonc. 22-10 előtt a kék oceán villódzik. (produktion ofiker vulvába nyomogatja figyelemfelhívólag az ujját, közben mindentudón, wudgun-2.0 pedig hullámos szájjal mosolyg.)

- De a "magyar"-ok ún. Szent Koronájáról mit tudjátok? - veti a könyörgő pillantást 22-10, a nagy vakondokik.

- Ërre szt tudo mondnyi: Mikor tttok éppen hzgyött hburóbó, Örzsi nenétek mëkkpt spnyolt, tífuszt. Tizënöt éves vót kkor, oszt mind kihút szëginnek hj. Ëccër csk szongy ngy gyëngén Örzsike: "Édëspm, hozzon nekëm z Oszlopó-kúdbó vizet, mer mëkkivntm." Elindót szëgin tttok rëngeteg ngy útnk, de ëlig t lbn ő is. Ht, gondót ëggyet, flu végin z Öjzse-kútn mëttőtötte dëmizsont. mugy finom víz ! Hztmolygot velë, ggy Örzsikének. Inn is nty szomjssn, de mn z elyső kortyn mëg, rnéz tttokr: "Édëspm! En nëm z Oszlopó-kúdbó vló; ez z Öjzsë-kúttyok vizë." Tttok mjd rít mgt, de nëm szót ëgy rv szót së, csk fokt dëmizsont, oszt neki rëttenetës hosszú Ngy-vőgynek. - 22-10 a keze elé kapja a szemét, úgy fúrja bele az arcát, mint a motolla. 42 jön rá most ebbe pillanatba, hogy bizony kicsit öregecskék ezek a gépek, lehet, hogy egyes csatolások meg is lazultak, nem ártani hangosabban ordítani neki, hogy kék oceán. Böki -10-et oldalba:



- Hangasabban keássanak,

szegény édesapám süket!

Elérti a mondatt 22-10, és chármul keássa| - köpenyegét közben 42 zavartan markolássza,| az oceánt keresné -:

- A "magyar"-ok Szent Koronájáról mit tud kegyelmetek? - Előáll harmadik, de ő bizony nem palacsintagép már: ún. robotkarú, belső forgódobos készülék, inkorporáló erőkarral és dubla zenei felszereléssel.

- Në ordíjjon këd, nem vgyunk mi sikët! Szën Koronró pëgy z vh hogy:


Szën Koron bldj

Idejënknek mos mn lëjt vékkép,

de ëmlékejink nëm tűnnek ë mélységbe.

Ëgy lëzt dobozb rejtyök mindzt, mi

szívönknek oly kedvës.


Szokt úttyon széttërjesztyök

zélyt-dëlyt-ilyótt, s 10-23-2(20)

lye fontossgnk vékső horizonty

leszën - bëlerkv lyë dobozb.



22-10 eltássa sz(e)áját (oáját) ötször, belül az izgó hang mundoatja vele: "Pasztörtuzok geniusza szegedott hozzank mozeas gyanant." 42 már mindkét lábára áll kínban-értetlen. Számára ez mind zagyva, kék oceán. ("a legújabb, öthatodos algoritmus működött, látod? hozzá se nyúltam. már több perce. csak bátran kell beledugni. de azért érzéssel. nem lópina ez. és te se vagy állatorvos. se inszeminátor." wudgun, ha szólna, se. "ötkettednél lépés, ötharmadnál vágás, akkor -negyednél kicsit az újabb farába. de csak kicsit kell csípni. lényeg, mondom, hogy érzéssel.") "Isa ugyanazot mundoa!" Ekkor érzi, hogy ki szeretne mondani (valamit), de nincsenek rá szavai. Hogy szinte csak úgy szakadna belőle egy mondat, és e szakadhatatlanságot szenvedi. (A nyelvbe vetett bizalom megingása.) A számítógépre sandít magában, csak úgy folynak le belső tekervényein az imaginerei izzadságcsöppek. Ezen mondott(am) elválasztázsú mütyürei a nagy verejték közepette észre sem veszik, hogy az - a számítógép -, bár nincs rá beállítva, mit ad... (na, ő nem! maximum még akkor produktion ofiker vagy wudgun, dehát ők - ő - is mozdulatlan mozgató, - -k!), hyperfrekvencián válaszol: "Origó!" - sugallja.

- Az origonak tudasa nincs. Meg a mertek is nincs - mutatja 22-10 az agyát, valamiért különösen a hipotalamuszt feszegeti.

- Csëllidë 2114.2! - És már hozza is egy, az idők során debilizálódott m. i. a kenyeret meg a bort - így köszöntik minálonk az idegent, mert itten nagy a vendégszeretetgyűlölet, melyből nem kérönk. 22-10 viszont már nem figyel erre, saját gépe irányába robog, nyomában 42 is tapossa az oceánt, az elpalócosodott intelligenciák pedig furcsólkodva méregetik az értelmetlenül viselkedőt. Megvan a véleményök.

De nem hiába a nagy rohanat a gép felé.

- Miért robogunk, ha meg nem sértelek, e másnaposságban? - kérdi szinte szervezetét vesztve 42 (azt az utolsó serleget talán mégse kellett volna - mondja gyomra). De már ott is vannak. Két perc hányinger. Fejenként. De - a költővel szólván - úrrá levén a perisztaltikának, már mondja is 22-10 örvendezve, dicsérve:

- A 2114.2-nél érvényes origót és mértékarányt kell alkalmaznunk, azt mondta az a forgódobos. A 43. autopoietikus tétel alapján a gép rögtön kiszámolja, és... A franc takarékoskodik ilyenkor? Van egy ötvenesed? - száguld türelmetlenül vágyai és gondolatai (Vágyai gondolatai-e?) 22-10. - Nálam van vagy nyolcvan. - 42 családjára gondol, kedves feleségére, gyermekére, az autopoietikus tanfolyamra, jövőjére, boldogságára. Hírnevére. Homloka ráncolt, vesszeje kemény. Rágondol a kódra, megjelenik az egyenleg. - Ötvenhárom van nálam összesen. - De a fogát húzzák. És nem mintha. 22-10 azonban célt téveszt: nem törődik az eszközzel ("pedig ez a gyorsaság nincs is benne. spontán önmozgás" - sóhajtozik produktion ofiker. - "nem túl elegáns." csóvál. wudgun behúzva figyel.):

- Utald! - És utal.

- Összesen 135 az azonnali hasadéknyitás. Visszatérés: ópen - közli a számítógép.

- És van annyi? - vésztjósól 22.

- Van. Még mindig marad 2,20-a.

- Akkor: indulááááás!

Indulás.

Kik voltak, milyen emberek vagy vakondokmozgalmárok 42 Holán In és 22-10 POL? - ki tudja azt már. Emlékük - akárcsak a "magyar"-oké -, s kíváncsii haláluk az eltörölt múlt nyomai alatt lengedez, mint holmi lényegtelen szellő.

Nem volt itt semmi más: csak a tudni akarat meg a kíváncsiság. Meg a pénzhajhászat (+ a nők, a kártya, a bor). A : 10-23-2(20) épp egy üres helyre mutatott,| s a két kutató halálát lelte ott, | a tartós szétválasztás pedig a Szent Koronával és a "magyar"-okkal eggyött | a mítoszok világába költözött.|

Ez az emberhalált is követelő eset mutatta meg, hogy a fejlődési furcsulatok milyen káros hatással lehetnek az egyes emberre és az emberiség fejlődésére egyaránt, hiszen - mint utóbb kiderült - Produktion Ofiker már évek óta csak a mesterséges intelligenciáknál sajnos egyre szokásosabb nyelvi őrület hatása alatt írta közleményeit, azokat kizárólag-csak saját poétikai és esztétikai eszményének megfeleltetve. Utóbb tehát nemcsak a "magyar"-ok vagy a "Szent Korona" létezése kérdőjelezhető meg, hanem az a lehetőség is, hogy egyáltalán létrehozható értékelhetően tartós elválasztás. ("akkor úgy csináltam, mintha kikapcsoltam, és akkor...")

Kedves Gyerekek! A tanulság előttetek áll: ne higgyetek el mindent a számítógépnek! Mert igaz ugyan, hogy a mesterséges intelligencia az embernek még az embernél is jobb barátja, ám a helytelen hozzáállás farkasává vagy épp rókájává, ne adj isten, kutyájává (pláne néha: cicájává) teheti annak. (Azt.)