Folyóiratok

Itt az idő: a férgek ellen kell fordítani a kiásott csatabárdot. Meg kell védeni könyvtárainkat, ahová idegenek hatolnak be gonosz szándékkal. A behatolás elleni védekezés legfőbb eszközei a védőgátak. Ezek a nyomorult férgek oly anok, mint a vírusok, semmi kétség. Tönkretesznek mindent, amit csak lehet. Most éppen a könyvtárakat vették célba. Igen, a könyvtárakat. Hát jól vigyázzatok! A könyvtár az ember memóriája, tudatunk kiterjesztése, ami által valószerűtlenül sok dimenziót vagyunk képesek magunkévá tenni anélkül, hogy létünk terének törvényszerűségeit megváltoztatnánk. Tudom, vannak, akik szerint ez lehetetlen, mert ha így volna, se lenne így, miután egy újabb dimenzió által a világ elveszítené addigi stabil állapotát, és megszűnne létezni. Mégis hinnünk kell benne, hiszen igaz. De a férgek ezt a hitet is szét akarják rombolni.

Minden információt, amire szükségünk volt vagy lehet az életben, a könyvtárban raktározunk el. Ide mentjük azt a tudást, melyet képtelenek volnánk az agyunkban tárolni. Az agy kapacitása véges; bár a primer memória akár évekig is képes megőrizni az információt, mégis felejtünk. Az információk egy része felülíródik, elvész. S most ez a veszély fenyegeti a könyvtárakat is.

Fontos, hogy a támadás valódi veszélyességéről pontos képet kapjanak azok is, akik nem értik ezeket a jelzéseket. Íme: a virológusok legvadabb álmában sem fordulhatott volna elő olyan mutáció, amely egy hét alatt képes megfertőzni az egész világot, de ezeknek, ezeknek a gusztustalan véglényeknek egyetlen nap is elég ehhez.

A támadók mindent látnak, sőt a sötétben is jól tájékozódnak, így bármit el tudnak lopni a könyvtárunkból, az elvetemültebb behatolók pedig akár kompromittáló vagy illegális anyagokat is elhelyezhetnek ott.

Méreg ez, fertőző anyag. Felfalja a testet és a lelket.

De én nem hagyom, hogy háborút nyerjenek a szörnyszülöttek. Saját könyvtáram védelmére igen hatásos rendszert fejlesztettem ki, amelyhez a hagyományos rendszerekkel szemben csak kevés drótra, ám annál több leleményességre volt szükségem. Biztonságos falat építettem, amelyen át egy titkos kapu vezet a könyvtárba. A kapu kinyitásához szükséges bonyolult kódot azonban csak én ismerem; a fejemben tárolom, nem írom le, mert akkor végem lenne.

Miután a védelmi rendszer biztonságosnak bizonyult, levelet írtam, amiben részletesen közöltem a további teendőinket. Az üzenetet a Futárra bíztam, aki hamarosan megérkezett a válasszal és a tervvel, a férgek elleni sikeres hadviseléshez szükséges stratégiával.

Megszólított vagyok, tudom a kötelességem. Tisztában vagyok az információk világalkotó összefüggéseivel, és ismerem a rendet fenyegető káosz erejét. Visszatérő álma, hogy Esterházy, az arcára égett Ottlik-papírral, szeme sarkából könnyet eltörölve mondja ki a kegyetlen szavakat: nem ismerlek; ezen mindenki sírtam, hogy a terv megérkezett. Annak minden pontjával egyetértek.

A stratégia nagyon jó, sőt kiváló, részletezésétől most mégis eltekintek, mert bár a védelmi rendszerem csakugyan példátlanul biztonságos, az elektronikus úton küldött jelentések még nem alkalmasak bizalmas információk közlésére. Azt azonban megígérhetem, hogy ha a stratégia minden egyes elemét sikerül valóra váltani, akkor a férgek napja leáldozóban van.

Könyvtáramban betűrendben sorakoznak a különböző szövegek. Ezek között válogatok, ha megnyugvást keresek. Vannak, akik téma szerint csoportosítanak, én jobban szeretem a betűrendet. Most, hogy biztonságban érzem magam a könyvtárban, s biztonságban tudhatom a szövegeket is, melyek a mögöttünk hagyott hosszú idő alatt születtek, szívesen töltöm itt a várakozás idejét. Mert nincs más dolgom, csak várni. A stratégia győzelemre visz, és akkor a mindörökkéből valaha dolgozószobájába már nehezebb a bejutás, ott nem lehet korzózni, igaz, igény sincs rá, milyen apa lesz végre.

Azt teszem velük, amit ők cselekedtek a két János közül az egyikkel. Nem azzal, aki a jelentéseket írta, melyek mindörökké fogva tartanak mindannyiunkat, hanem azzal, aki a megjelenést lehetővé tette. Ez lesz a bosszúm.

Volt idő, amikor semmilyen elképzelésem sem volt arról, hogy a védekezés melyik formáját kellene választanom. Tudtam, hogy baj van, de tehetetlen voltam. Sorra tűntek el könyvtáram anyagai, s helyükre addig ismeretlen, semmitmondó szövegek kerültek. Volt olyan mű, amelyből csak néhány lapot hagytak a férgek, s olyan is, amelynek csak a szerzőjét ismertem, de a hozzácsatolt szöveg idegen volt. Kint, a világban, mintha mi sem történt volna, zajlott az élet, én pedig elkeseredetten bámultam az ablakokat, és csak nyomasztó sötétséget láttam mögöttük. Néha arra gondoltam, hagyni kellene az egészet. Vesszen a könyvtár, vesszenek a szövegek! Legyek én. Van-e ennél fontosabb? Fertőződjön meg minden, ha már a sors így rendelte, jöjjenek az apokalipszis lovasai. Egy fáradt reggelen azonban egy lap került elém. Hogy birtokba vehessük a világot, ehhez nem elég annyi, hogy ne tartsanak számon, és ne tartsanak semmilyen módon rabságban, hanem még a lelkünk legtitkosabb szerkezetét is meg kell őrizni hozzá sértetlenül. Mátrix által kínált párhuzamos univerzumok zavarba ejtő bősége hálófüggők tömegét csábítja a szerepjátékos dzsungelbe, amely egyelőre csak szöveges körülmények között nem törődtem volna vele, de abban a percben tudtam: üzenet érkezett.

Mint a felfeslett ruhától, úgy szabadultam meg a hosszú idő óta bénító tehetetlenségtől. Maradni kell, és vigyázni, nehogy ebből a térből akár egy kicsi pontot is feladjunk. Azonnal hozzáláttam hát a védelmi rendszer kiépítéséhez. Beszereztem minden szükséges információt, megvizsgáltam az összes lehetséges módszert, s végül a legmegfelelőbbet választottam. A féregetológia minden tapasztalatát és tudását hasznosítottam; a természetes és mesterséges környezetben való megnyilvánulásokról szerzett információimat éppen úgy, mint a magatartásformák leírásaiból levont következtetéseket. Nem hagyhattam, hogy a figyelmem akár egy percre is lankadjon. Egy pillanatnyi kihagyás, és írmagja se marad mindannak, ami összeíratott az évszázadok alatt, és akkor a szöveg nem lesz többé más, csak féregtáplálás. Napokon keresztül dolgoztam, ellenőriztem, javítottam a hibákat. A textussal szemben álló ellenség erős és kíméletlen. Erőssé és kíméletlenné kellett lennem. Miután a védelmi rendszer biztonságosnak bizonyult, levelet írtam, amiben részletesen közöltem a további teendőinket csak ez tehet legyőzhetetlenné, csak így diadalmaskodhat az univerzum a galaxis felett.

Kevesen tudják, hogy sok vírus csak terjedni képes, romboló rutinnal azonban nem rendelkezik. Ezek gyengék, erőtlenek, teszt jellegűek, ám mégis hasznosak, mert előőrsként működnek, és lekötik a védekező energiáit. Az igazi vírusok azok, amelyek rombolásra születtek. Ők a leghatalmasabbak. Értékelik a kialakult helyzetet, és az értékelés eredményének megfelelően megtámadják a legsebezhetőbb pontot; ezek az eredményes hadviselés ismérvei.

A Futár (valamikor a William Gibsonon dolgozott, egészen addig, amíg eljutott hozzá a hír, hogy a Megszólított, busás fizetéssel, összekötőt keres, s akkor, ha csak rövid időre is, a tisztes megélhetés reményében elszerződött; itt találtam rá, s titokban magamhoz vettem), mint később elmesélte, óvatosan a Megszólítottra emelte a tekintetét. Szép arcú, őszülő ember, gondolta, izmos nyak, dagadó erek, csinos ruha, szomorú testtartás.

Sokan nem tudják, de én tudom: a Megszólított visszatérő álma, hogy Esterházy, az arcára égett Ottlik-papírral, szeme sarkából könnyet eltörölve mondja ki a kegyetlen szavakat: nem ismerlek; ezen mindenki sírt.

A Megszólított szerette ezt az álmát. Ez nem intim közlés, bizalmasnak meg semmiképpen sem mondható. Csak elhatározás és bátorság kérdése az őszinteség. A Megszólított tudja ezt, és már nem haragszik. Tehát még egyszer, nehogy elsikkadjon: a Megszólított szerette ezt az álmát. Nem a kegyetlen szavakkal rokonszenvezett, azok nem érdekelték, hiszen pontosan tudta, milyen következményekkel jár e szavak kimondása; ez persze nem jelenti azt, hogy örült volna a következményeknek, maradni kell, és vigyázni, nehogy ebből a térből egy kicsi pontot is feladjunk őszinték és következetesek: semmilyen érzelmet nem érzett a következményekkel kapcsolatban, csak tudott róluk, és kész; a kép az, ami felizgatta. Az első alkalommal leírta egy lapra, nehogy elfelejtse. Meg akarta őrizni, nyilván szeret emlékezni. A második alkalommal meglepődött, de a meglepettség sarkára a remény lépett, hogy akkor nyilván újra meg újra. És valóban: Esterházy arcára ráégett az Ottlik-papír.

Nem kötelező hinni, de aki hisz, annak vallania kell, hogy amit hisz, az igaz, mondta a Megszólított.

Üzenetet hoztam.

A Megszólított elvette a levelet, és arra kérte a Futárt, hogy várja meg a választ. Így is történt. Az újabb levéllel azután a Futár egyenesen hozzám jött.

Jelenleg a Nyugat 1908. január 1-jei számának a mese alkonyáról szóló írásában olvasható a Futár és a Megszólított találkozásának története. Nem tudható teljes bizonyossággal, hogy meddig lesz a történet az említett helyen. Végtelen a világ, végtelen az élet, de az emberi elme véges - ez az, ami tudható. És tény az is, hogy egy évvel később a Worcesteri Clark Universityn tartott első előadását követően Freud találkozott valakivel, aki beszámolt neki erről az írásról. A Mestert felizgatták a hallottak, és második előadásában már említést is tett a Futár által közvetített levél tartalmáról, sőt a következményekről is ejtett néhány szót: "azzal, hogy a rendbontót a teremből eltávolították, és őröket telepítettek az ajtó elé, még nem bizonyos, hogy sikerült az ügyet elintézniük. Megtörténhet, hogy a kidobott vendég elkeseredésében egészen féktelenné lesz, és tovább is terhünkre van".

Csodálatos és pontos helyzetértékelés. Egy ponton hibádzik csupán: nem tehertétel vagyunk, hanem hírnökök, akik tudják és létükkel bizonyítják is, hogy azt a teret, melyet egy újabb dimenzió bevezetésével állítólag nyerünk, még elképzelni sem lehet, nemhogy megalkotni. Az új térrel ugyanis a világ elveszítené addigi stabil állapotát és megszűnne létezni. Bárki megpróbálhatja, de nem fogja túlélni. Sem ő, sem a többiek. Hazudik, aki az ellenkezőjét állítja.

A Mátrix által kínált párhuzamos univerzumok zavarba ejtő bősége hálófüggők tömegét csábítja a szerepjátékos dzsungelbe, amely egyelőre csak szöveges körülmények között működik. De tudni kell: a Mátrix azt jelenti: anyaméh. És aki a méhben foganva születik, eleve halott.

Tudom, lehetett volna kevésbé erőszakos módon is. Lehetett volna gyengéden, hogy bizseregjen szívtájékon, simogatva és elhitetve, hogy túlélhető. De akkor az is csak olyan hazugság lett volna, mint megismerhetőnek mondani ezt a világot. Nézzünk egyszer komoly vizsgálódással vagy legalábbis a halottkém ridegségével a hűlő tetemre, és mondjuk ki, ami a Megszólított álmában már kimondatott: Esterházy arcára ráégett az Ottlik-papír. A papíron pedig az írmagja se marad mindannak, ami összeíratott az évszázadok alatt, és akkor a szöveg nem lesz többé más, csak féregtáplálás: "én, Jorgosz Baia, löttem e világra".

A válaszban a Megszólított természetesen részletesen leírta a tervet. Közölte a hadviselés kiemelten fontos fázisait, az ellencsapás végrehajtásának módját. Leírta, hogy saját könyvtárának védelme érdekében megtette a szükséges lépéseket, és hogy dolgozószobájába már nehezebb a bejutás, "ott nem lehet korzózni, igaz, igény sincs rá, milyen apró örömök vannak az életben".

A stratégia, vagyis a védekezés koncepciója és értékelik a kialakult helyzetet, és az értékelés eredményének megfelelően megtámadják a legsebezhetőbb pontot; ezek az eredményes hadviselés ismérvei mind a Gestaltnak vannak alárendelve, és oly módon ágyazódnak abba, hogy csupán a szerkezet tönkretétele árán kerekedhetne rajta felül mindaz, ami ellen harcolunk. A Gestalt, vagyis a barbár vírusok elleni védelem formája a rendszernélküliség és az összetettség közötti viszonyrendszer kimutatására szolgál. A férgek fosztogatásra és vég nélküli pusztításra való rendkívüli képessége valójában nem más, mint utolsó kísérlet az új dimenzió, a hypertér rendjének felbomlasztására.

A jelentés itt az idő a férgek ellen kell fordítani a kiásott csatabárdot meg kell védeni a könyvtárainkat ahová idegenek hatolnak be gonosz szándékkal a behatolás elleni védekezés legfőbb eszközeim fogják igazolni, hogy az emberi képzelet szent ikonjai és az általuk mozgósított kódok olyan messzire kiterjednek, ameddig csak a szem ellát, és soha többet nem lehet őket megh