bezár
 

Folyóiratok

Mert mától új idők születnek bébi

nehéz eset az időszámítás mióta Jézus megszületett hasztalan próbáltam elrejtőzni az Apokalipszis folytatás felett hosszú történet ahogyan tör­tént ha akarod neked elmesélhetem hiszen az élet megengedi néha hogy hazug vallomást tegyen nem tudom már többet Istennek mesélni (tudod) Isten nem levelez a Neten (és) mert Ábel megölte újra Káint) egyébként sem írna nekem vedd hogy ezeket a Próféta írja de akár vehetsz egy fog­kefét hiszen mindegy már (ezerötvenegyben) hogy Jézus Krisztus ­mikor élt szabálytalan felhőn üldögélve rúgjuk még fel a maradék szabályt (pedig) nem akarok most csak elmesélni Néró császár diadalát

a Hard Rock Caféban ültünk mint először (valahol a Teremtés kezdetén) sza­bály­talan felhőn üldögélve láttam a boldogságot én nem volt szőke és másfél mázsa és nem volt szégyenlős mosolya mindent arannyal vont be aznap Néró császár diadala bíbor fátyol takart el mindent (amikor Róma ünnepelt) tudod mindig ingyen mérik a pezsgőt Mammon oltára felett és csapra vertük akkor a hordót és mert étel-ital volt elég mindegy most már (ezerötvenegyben) hogy Jézus Krisztus mikor élt patakokban folyik Mammon vére és mindegy hogy mi az új csoda mikor az új kort része­gen ragyogja Néró császár diadala

és megint együtt voltunk (aznap este) én a Szupermen a hitler az Angyal és a Hannibál mert eljöttünk mi is ünnepelni Néró császár diadalát mert mindenhonnan jöttek a zombik (amikor Róma ünnepelt) bíbor fátyol ­takart el mindent és kék volt az ég Berlin felett patakokban folyik Mammon vére az egyik zombi megvágta a kezét furcsa keverék a vér és a whisky csak mert elfolyt benne ezer év nékem nem egyforma az én fülemnek ha vér folyik vagy a whisky nevet és én nem akartam ünnepet ülni Trója pusztulása felett Aljosa nem jött ünnepelni Szibéria pusztáin vándorol a Prófétával keresik Istent de Isten eddig nem válaszolt én jártam egyszer a siva­tag­ban de aztán nem kerestem tovább és Rómába jöttem ünnepelni Néró császár diadalát csapra vertük akkor a hordót és mert a zombi azt mondta nem elég együtt dalolt a vér és a whisky amiben elfolyt ezer év

Aljosa nem mondta hogy ne jöjjek a Prófétával vándorolt tovább és én Rómába jöttem ünnepelni Néró császár diadalát patakokban folyik Mammon vére a zombi aki megvágta a kezét gyorsan iszik még egy nagy pohárral hogy hányással fejezze be a mesét mert ingyen mérik aznap a whiskyt amikor Róma ünnepel és nem baj ha rosszul vagy akkor este hisz Isten amúgy sem felel a Szupermen rózsát hozott a lánynak a feminizmus mosolya felett hisz mindegy volt már ezerötvenegyben hogy Jézus Krisztus mikor született és csapra vertük akkor a hordót (a Disznófejű Nagyúr nevetett) pedig én nem akartam ünnepelni Trója pusztulása felett Aljosa nem mondta hogy ne jöjjek a Pusztában vándorol tovább a zombik nélküle is megtöltik Néró császár új templomát hello Mike mondta a Szupermen tudtuk hogy most megint velünk leszel a hitler töltött nekem egy pohárral (az ­Angyal Helénának öltözött) és együtt voltunk megint aznap este (mint valahol a Teremtés kezdetén) és mindenki szeretett akkor este és mindenkit ­szerettem én

patakokban folyik Mammon vére a whisky a vodkával énekel én nem megyek többet a sivatagba amikor Róma ünnepel új csillagok gyúltak ki az égen szökőkútból fakadtak a csodák én nem megyek többet a sivatagba én nem akarom többet a magányt mert megint együtt vagyunk (aznap este) amikor a nagy Néró ünnepel Mike gyere igyunk még egy nagy pohárral hisz Isten amúgy sem felel -

kristályok kúsztak át az égen és mindenki együtt nevetett én is nevettem aznap este Trója pusztulása felett bíbor fátyol takart el mindent aranycsónakokban hajóztunk tovább amikor Néró felavatta az új hit győztes templomát együtt vagyunk megint (az éjszakában) és ránk várnak ezer új csodák gyere bébi menjünk szeretkezni tengerben át az éjszakát (mert) én még nem láttam csónakot repülni Isten nem csinál kristályesőt látod Mike ezért kell meghajolni a győzedelmes Néró előtt Iván tudtuk hogy eljössz ma este na hogy van az öreg Hollywood (Iván elfordult Hannibáltól) és az Angyalnak sem válaszolt

Mike beszélni akarok ma este ha akarod neked elmesélhetem hiszen az élet megengedi néha hogy hazug vallomást tegyen egy poémáról fogok ma mesélni amelyben nem láttam csodát az ember egyedül ünnepelte Néró császár diadalát (mint gyermek aki mindig visszavágyik) mielőtt Jézus született én nem akarok ünnepet ülni Mammon oltára felett sötétebb hely mint a sivatagban (lázálmaimban álmodom) mondd milyen érzés ­minden este feküdni a bíbor ravatalon mert nem igaz hogy az ember azt mondja Jézust és a tömeg azt mondja Barabást az ember Rómába megy minden este ünnepelni Néró diadalát a Nagy Inkvizítor előre látta (mielőtt Jézus született) hogy hasztalan próbálsz elrejtőzni ezerötvenegy év ­felett a Nagy Inkvizítor megmutatta hogy merre kell mennni tovább és ezer­ötvenegyre befejezte az új hit győztes templomát (de én) láttam Nérót ­énekelni Trója pusztulása felett Mike én nem akarok ünnepelni (hogy) az új hit megszületett (mert) nékem nem egyforma (még) az én fülemnek ha kéj liheg vagy kín hörög és én nem fogok diadalt ülni Trója pusztulása fölött

Iván te lázas vagy ma este miféle inkvizítorról dumálsz gyere menjünk a templomba ma este ünnepelni Néró diadalát (közben) a Szupermen megette a rózsát a feminizmus vele nevetett és együtt voltunk aznap este amikor az új hit megszületett (szabálytalan felhőn üldögélve) rúgjuk még fel a maradék szabályt kasszandra nem jött ünnepelni Néró császár ­diadalát ez a vége a történelemnek (mondta a Szupermen részegen) mert mától új idők születnek bébi minket meg vár a végtelen idegen nap idegen balzsam idegen mámor új leány örökké fogjuk ünnepelni Néró ­császár diadalát

hello Mike jó hogy megtalállak és hello Iván te is gyere mert ingyen osztják a piát a zombiknak tisztára mint az esti mese nagy buli van benn a templomban Néró beszél személyesen mert most szabadság van Hollywoodban és minden szabad ami jó nekem tudod van az a hogyishívják ami most a demokrácia Hannibál szerint ez azt jelenti hogy mindig lesz ingyen pia te vagy az a cuki Hollywoodból a zombi nő rekedtre kacagott ugye eljössz ­velem csó­na­kázni akkor is ha részeg vagyok Iván senkire sem nézett akkor Mike (a poémában) megtagadtam őt de én nem fogok meghajolni a Nagy Inkvizítor előtt

gyere Mike (mondta Szép Heléna) neked már várni nem szabad téged szó­lítnak útra kéjre titokzatos hívó szavak és bementünk akkor a templomba (mert) ott vártak ránk az új csodák Róma méltón ünnepelte Néró császár diadalát a legszebb lányok osztották a pezsgőt a tenger habjai öleltek át gyere menjünk el szeretkezni tengerben át az éjszakát és ha akarsz még pezsgőt a vízben és ha akarsz még ananászt tudom hogy nincsen rózsa a vízen de Rómában mindent megtalálsz csak a dumát kell hallgatni amit a templomban mondanak és ha bemész meg kell hajolni Néró képmása alatt

gyere Mike (a hitler töltött még egy pezsgőt) tudtam hogy te velünk leszel minek kimenni a sivatagba ha Isten amúgy sem felel akkor már nagyon részeg voltam és mámorosan várt a pillanat Mike gyere velünk szeretkezni két lépéssel Európa alatt van pia jó nő és a tenger Rómában mindent meg­találsz örökké fogjuk ünnepelni Néró császár diadalát kicsit bolond lett Iván Hollywoodban (lázálmaiban mesélt) hisz mindegy már (ezerötvenegyben) hogy Jézus Krisztus mikor élt a zombik a templomban gyülekez­tek (bíbor takarta az eget) és mindenki táncolt akkor este (amikor) az új hit megszületett (lázálomban akkor este) azt mondtam én is Barabást és mindenki együtt ünnepelte Néró császár diadalát és csapra vertük ­akkor a hordót (amerre a menet elhaladt) mert akkor én is meghajoltam Néró képmása alatt -

amiről neked mesélni akartam az a bűntudat kora Európa alatt megérintett a Nagy Inkvizítor mosolya (mert) nincs még vége a történelemnek és Mammon vére ömlik tovább Iván én nem akartam ünnepelni az Inkvi­zítor diadalát mi van szép srác (mondta a szép lány) miféle Ivánról dumálsz gyere a tenger vár ránk bébi öleljük át az éjszakát -
a részeg zombi törött poharában az ujjából kiálló cserepek de én nem ­tudok szeretkezni üvegcserepek felett -

mi van Mike (mondta Hannibál az égben) mi most a tengerhez megyünk van pia jó nő és a tenger akarsz te is jönni velünk hagyjál (mondtam a Hannibálnak) ez most a bűntudat kora Európa alatt megérintett a Nagy Inkvi­zítor mosolya (mert lázálomban akkor este) vérré váltak a csodák és nem volt többé kinek elmesélnem hány éjszakát zokogtam át mint gyermek aki mindig visszavágyik mielőtt Jézus született mondd milyen érzés szeretkezni egy bíbor ravatal ­felett a Nagy Inkvizítor előre látta hogy vérré lesznek a csodák az ember Rómába megy ünnepelni Néró császár diadalát sorry Mike (mondta a Hannibál az ­égben) mi Európába megyünk menjél vissza a sivatagba ha nem akarsz jönni velünk nem voltam jól már akkor este kávéval kevertem a magányt az éjszaka hívott én nem mehettem inkább otthagytam azt a lányt -

(most) szabálytalan felhőn üldögélve egyedül álmodom tovább a többiek Rómában ünnepelik Néró császár diadalát Iván beszélni akarok ma este ha akarod neked elmesélhetem hiszen az élet megengedi néha hogy hazug vallomást tegyen mióta elmentem a sivatagba mióta megtagadtam őt (azért) nem kellett volna meghajolni a nagy Inkvizítor előtt



(a gyűlölet kora)


kicsit szomorú vagyok ma kedves olyan temporary a hangulat pedig csak útinaplót írok valahol Inverness alatt (fogadjunk) nem tudod hogy hol van nem mintha dolgom lenne ott (most már) azt sem írhatom le kedves hogy lekéstem a tegnapi vonatot kicsit szomorkás a hangulatom máma destruktív szinten álmodom (nekem) nem kellenek a megálmodott álmok és (nem) kell többet a forradalom furcsa dolog ez most az idővel talán már régóta széthasadt és parallel fut egymás mellett ezerötvenegy változat fel kéne szállni valamerre ez most a kollektív emlékezet nem mintha könnyű összeszedni a kollektívből az emlékeket (tudod) Glasgow-ban álltam (aznap este) az Európa expressz ment tovább megint nem volt hol töltenem ezerötvenegy fehér éjszakát asszem fel kéne szállni valamerre hideg volt a pályaudvaron Ivánt próbáltam hívni aznap este (de) kikapcsolt a mobilom kérdezhetnéd hogy szépek még az álmok vagy hogy merre akarok menni tovább vagy van-e már kinek elmesélnem hány éjszakát zokogtam át (mióta otthagytam a hitleréket) ami a bűntudat kora messziről azért néha még megérint az egzisztencializmus mosolya -

- nincs gépfegyverem se puskám se nyilam és a pénzem is elfogyott és nincsen megkérnem kit ma este hogy fizesse a tegnapi konyakot én valamikor (még) nem ezt akartam valamikor olvastam szókratészt ma már (talán) mindenki ölni szeretne aki nem ismeri a tiszta észt én nem akarom (már) hogy megbocsássál mióta Isten elhagyott elég rossz hogy ma este lekéstem az Európa expressz vonatot ha az időben lehetne utazni (fogadjunk) itt többet nem látnál soha a kopasz énekesnővel mennék vacsorázni (a legjobb helyekre) szombat éjszaka (szerintem) van olyan hogy a is meg b is hogy egy dolog egyszerre kizárja magát (egy feje tetejére állított világban) a dialektika üli diadalát

de ez most nem ide tartozik kedves (tudod) nem erős oldalam a logika (ha tehetném a kopasz énekesnővel) mennék vacsorázni szombat éjszaka nem mintha most tehetném (kedves) ezen a lepra pályaudvaron (Ivánt) próbáltam hívni aznap este (persze) kikapcsolt a mobilom kérdezhetnéd hogy hogy kerültem erre meg mit keresek ha semmi dolgom ott (látod) ezt én is megkérdeztem Isten persze nem válaszolt

(különben) egyszerű hogy mi történt két mondatban is elmondhatom creative writingot jöttem tanulni az Európa expressz vonalon (tudod) egy balladát akartam írni (ezzel) nem jutok Oxfordba el soha (különben nem hiszem) hogy John Knoxnál lehetne milliókat nyerni egyetlen éjszaka a lány akiről neked írni akartam (most már nem tudom hogy élt vajon) egy éjszakát együtt utaztunk az Európa expressz vonaton beszélt arról hogy miket szeretne (költő volt de nem írt soha) azt mondta hogy át lehet úszni a Csendes-óceánt egyetlen éjszaka ki tiltja meg hogy elmondjam mi bántott és ha elmondom kit érdekel a szabadság azt jelenti hogy beszélhetsz felelni senki nem felel én nem hiszem már hogy rossz dolog ölni sok bűn van még a halál után az élet hívott én nem mehettem s buktunk mint egykor igazán

a lány hallgatott én beszéltem sokáig néztem a mosolyát Párizsban együtt voltunk akkor majdnem szerettem azt a lányt tudod kerestem olyat aki érti hogy miért szomorúk az éjszakák (és mért nincs) már kinek elmesélni hány éjszakát zokogtam át mint gyermek aki mindig visszavágyik (ami a biztonság kora) miért kell nekem azért fizetni hogy felépült az új hit temploma mert én jártam a sivatagban és nem szerettem a magányt és Rómába ­mentem ünnepelni Néró császár diadalát -

a lány hallgatott én beszéltem sokáig néztem a mosolyát ő volt akinek egyszer elmeséltem (hogy) majdnem szerettem azt a lányt mert kerestem olyat aki érti mióta megtagadtam őt hogy nem kellett volna meghajolni a Nagy Inkvizítor előtt a lány hallgatott én beszéltem az Eiffel-torony tetején egy villanás - ez volt minden és (nem) láttam a boldogságot én

a lány hallgatott én beszéltem (nem) őriztem a mosolyát Párizsban egyedül szálltam vonatra az Európa expressz ment tovább egy villanás - ez volt minden (ez már a gyűlölet kora) többet nem fog levelet írni az ígért asszony Tatjana

erről akartam balladát írni (ma már szirupos giccs elismerem) pedig az élet megengedi néha hogy hazug vallomást tegyen de lázálomban akkor este nem váltak vérré a csodák különben is minek befejezni egy huszadik ­századi ócska balladát különben tévedsz ha elhiszed hogy így van mert ­novella formában megjelent a creative writing keretében mindig szabad a győzelem Mersault ha köztünk járna éppen fejetlen pucolna tova mesz­sziről azért néha még megérint az egzisztencializmus mosolya úgyhogy a félig kész balladát kidobtam az Eiffel-torony tetején mert szőke volt és másfél mázsa és nem láttam a boldogságot én -

- amiről neked mesélni akartam az most a gyűlölet kora elég szar ha nem tudsz hova menni egyedül szombat éjszaka de akkor éppen lázadni ­akartam meg akkor olvastam szókratészt egy hátizsákban akartam eltemetni az ­egészet ami up-to-date mióta otthagytam a hitleréket mióta egyedül vagyok talán már az sem érdekel kedves hogy a kulturális forradalom (nem) hatott Néró császár templomában fizették a tegnapi konyakot nekem mindegy hogy hova megyek bébi én a múlt idő foglya vagyok nincs gépfegyverem se ­puskám se nyilam ez most a gyűlölet kora ahol a lázadás csak azt jelenti hogy nincs hova menned szombat éjszaka

Ivánt akartam hívni aznap este mondta hogy hívjam ha lekésem a vonatot tudod bébi bár ezt mindig tagadja rá a kulturális forradalom (nem) hatott de pechem volt mint mindig az idővel asszem lejárt a mobilom ez most nem az Eiffel-torony bébi pénz nélkül a glasgow-i vonalon amikor még együtt voltunk a többiekkel valahol a teremtés kezdetén a Próféta megkérdezte tőlünk hogy miért telt el ezer év elmentem vele a sivatagba de aztán nem kerestem tovább és Rómába mentem ünnepelni Néró császár diadalát mióta otthagytam a hitleréket mert hívtak titokzatos szavak talán a lány is azt hitte Párizsban hogy neki már várni nem szabad mert lehet mindent relativizálni és lehet hogy minden relatív akkor nem is kell megkérdezni hogy miért telt el ezer év ezt most nem a posztban tanultam meg hogy Európa egyesül elég nehéz relativizálni amikor a mobil lemerül hát igen most elmondhatom bébi hogy nincs gépfegyverem se puskám se nyilam és akár el is hiheted hogy ölni szeretnék mint mindannyian

mesék amik rosszul végződnek hát igen nem túl relatív kár hogy olyanok írják őket akiknek mindegy hogy eltelt ezer év ez most nekem is mindegy bébi hanyagolom a dialektikát akár azt is leírhatom hogy (ne) éljen a szép új világ szabálytalan felhőn üldögélve helyett egy lepra pálya­udvaron és abban semmi relatív sincs hogy kikapcsolt a mobilom Mersault ha köztünk járna éppen pedig elég régóta halott elég szar hogy Glasgow-ban ­lekéstem az Európa expressz vonatot

a mese rosszul is végződhetett volna ilyenek ezek a véletlenek Paradicsom a multiplebszben és nem tudom hol de veled leszek ez az a srác tavaly a gettóból destruktív szinten álmodom kicsit jól jött hogy ott volt aznap ­éppen a lepra glasgow-i pályaudvaron a srác nem kérdezett semmit akkor talán néhányan megértenek én most nem akarok arról beszélni hogy mért vagyok itt és hova megyek most nem joint és nem orosz vodka Iván ­értette ezt nagyon ha nincsen hol éjszakáznod éppen az Európa expressz vonalon és így történt hogy aznap lett hol aludnom ez most a kollektív emlékezet Paradicsom a multiplebszben és nem tudom hol de veled leszek nem Párizs és nem orosz vodka a régi rémálom megtalált régen jártam a sivatagban és régen kerestem a magányt nincs gépfegyverem se puskám se nyilam ez most a gyűlölet kora mióta Rómában megérintett az Inkvizítor mosolya mert én láttam Néró templomát bébi Isten nem csinál kristályesőt látod Mike ezért kell meghajolni a győzedelmes Néró előtt

tudod egyedül vagyok ma bébi Iván Monte Kaszinóban lehet a hitleréket New Yorkba vitte a nagy keleti igyekezet a srác nem kérdezett semmit ­akkor főzött valami vacsorát talán még nem késő elfogadni hogy a forradalmak ideje lejárt ez a konklúzió abban a nagy műben aminek trainspotting a neve ha akarod olvasd el bébi jó kis posztmodern esti mese különben szerintem hazugság hogy így van a közös bűntudat kora talán én is csak azt akartam hinni hogy jogos Néró diadala ez nem Párizs és nem orosz vodka egy lerobbant lakótelepen talán még arról is fogok beszélni hogy a creative writingot mért nem szeretem meg hogy volt egy lány róla józanul nem beszél­tem ha iszok még akkor fogok elég szar hogy Párizsban lekéste az Európa expressz vonatot akkor már nagyon álmos voltam és nem várt mámorosan a pillanat mért nem mentem el szeretkezni két lépéssel Európa alatt nem Párizs és nem orosz vodka a régi rémálom megtalált könnyű lehet azokat megtörni aki előtte megadta magát

így telt el a szombat este bébi asszem ment valami videó nem kell hozzá nagy ész bébi hogy ez itt (nem) Monte Kaszinó amiről neked írni sem akartam az a gyűlölet kora tovább akartam menni bébi mert engem (nem) várt az éjszaka éjfél után kicsit jobban lettem (kettőkor van vonat tovább) száz­valahány fontot elemeltem egyébként jó éjszakát -



messze vagyunk a fegyverektől (kedves)


(én) nem akartam meghaladni kedves az apokalipszis folytatást elég nehéz drámákat írni (ha) a görög ideál lejárt kicsit szomorkás a hangulatom máma ez most a közhelyek kora (különben) nem hiszem hogy John Knoxnál lehetne feltámadni akár egyetlen éjszaka amikor éhes vagyok és fáradt (az Európa expressz megállt) megint nem volt hol eltöltenem egy éhes januári éjszakát (pedig) másképp is lehetett volna bébi (ha) a posztmodern az illúziók kora (álmomban) azon a helyen jártam ahol születtem (szombat éjszaka) House Party volt (abban a házban) amit régóta (nem) keresek elég részegen megidézni akár az Istent akár az ördögöt add Uram ha vagy vagy nem vagy (amit most nem tudok tovább) és mondd meg hogy mért (nem) halt meg szomorún Csokonai Vitéz Mihály

(szabálytalan felhőn üldögélve) Lagerkvist Barabását olvasom (én) romantikát akarok ma írni ezen a lepra pályaudvaron (mért) van az hogy Isten elhagyott bennünket (Iván szerint ez nem a drámák kora) szegény Páriszt is elfeledte az ígért asszony Helena (én balladákat akartam írni) kár hogy bedöglött az Intranet hogy fogjuk így kommunikálni a nagy poszt­modern (emlék)műveket nincsen búcsú a fegyverektől Glasgow nem a ­drámák kora és Leszbiát is elfeledte az ígért asszony Helena ha akarod ez a gender issue mért (ne) írjuk át a kontextusokat Leszbia meg se nagyon lepődne hogy a kulturális forradalom hatott én nem hiszem már hogy rossz dolog ölni sok bűn van még a halál után most (nem) fáj az ha megbocsátasz és (nem is) számít igazán

különben (nem) jártam az Olümposzon kedves (nem) hallgattam Arisztotelészt és (nem) láttam Páriszt átkarolni az ígért asszonyt Helenét törött identi­tások között járkálok (kedves) az új szintézisek kora különben (nem) ­hiszem hogy John Knoxnál lehetne (feltámadni) akár egyetlen éjszaka kicsit szomor­kás a hangulatom máma destruktív szinten álmodom nekem (nem) kellenek a megálmodott álmok és (nem) kell többet a forradalom House Party van abban a házban amit régóta (nem) keresek Leszbia szerint nem kell megidézni akár az Istent akár az ördögöt

szabálytalan felhőn üldögélve (mondta Iván) Barabás egy peches alak - vagy ahogyan Mike mondaná (bébi) lekéste a tegnapi vonatot (a hollywoodi sztár intett a pincérnek) és rendelt mindenkinek még egy konyakot (hát igen kedves szar hogy mi lekéstük az Európa expressz vonatot) a Nagy Inkvizítor előre látta (hogy) a posztmodern (nem) az illúziók kora bennünket (nem) fog elfeledni az ígért asszony Helena (lehet) hogy Isten elhagyott bennünket) vagy Billy Gates szabadságra ment most (nem) akarom hogy átkaroljál bébi a vérnyomásom megint lement én nem tudok már csak magamat szeretni sok bűn van még a halál után az élet hívott én nem mehettem (ő bukott mint egykor igazán)

most szabálytalan felhőn üldögélve egy régen elveszett könyvről álmodom (talán) most szeretném ha átkarolnál kedves egy januári éhes hajnalon lehet hogy Isten elhagyott bennünket (de) azért én félek nagyon kicsit tényleg szar egyedül lenni egy lepra glasgow-i pályaudvaron (mert) nincsen vége a történelemnek és Leszbia hangja nem válaszol (az Intranet is bedöglött aznap éppen) Heléna néha átkarol -

talán mindegy is hogy mit gondolok (kedves) az Európa expressz megállt megint nem volt hol eltöltenem egy éhes januári éjszakát House Party volt abban a házban amit régóta (nem) keresek Leszbia szerint nem kell megidézni akár az Istent akár az ördögöt

hello Mike jó hogy újra látlak ma estére van egy szabad jegyem (én) nem örültem aznap Leszbiának mert a gender issuet nem szeretem törött identitások között járkálok kedves Narcisszáról és Krisztoszról álmodom hello Mike jó hogy újra látlak a netes anyagod jó nagyon de én (nem) akartam poszt­modern lenni creative writing és a balladák kora Leszbia szerint nem ­fogok eljutni az egérlyukból Oxfordba soha én nem akarok most Oxfordba ­menni (Iván sem szereti Leszbiát) talán mert kezdi észrevenni hogy a Narcisszák kora is lejárt House Party van abban a házban (amit régóta nem keresek) gyere Mike idézzük meg együtt akár az Istent akár az ördögöt

(szabálytalan felhőn üldögélve) helyett Leszbia oldalán Mike (nem) mindig kell szembeköpni egy elfogadott House-ideált különben a netes anyagod jó volt és ha akarod kiadhatom (nem szeretném ha átkarolnál kedves) a House ­alatti házsoron álmomban az Olümposzon jártam kedves (nem) hallgattam Arisztotelészt azóta (nem) tudom elfeledni az ígért asszonyt Helenét

ez az a srác tegnap a gettóból (a régi rémálom megtalált) furcsákat láttam aznap este amikor az Európa expressz megállt (talán joint talán orosz vodka) Trockij vonata elhagyott és nem volt kinek fegyvert kovácsolni (belőled arany öntudat) ez az a srác akiről beszéltem (a posztmodern nem az illúziók kora) de legalább emlékezett rám a (nem) ígért nő Leszbia hello Mike (mondta a szép srác a partin) ha akarod neked elmesélhetem hiszen az élet megengedi néha hogy hazug vallomást tegyen egy poémáról akartam ma írni ami merész és posztmodern mert mindent fel kell akkor fedezni ha már valakinek írni kell (most nem joint és nem orosz vodka) hanem nabokov-folytatás az új íróknak újra fel kell fedezni az egészségtelen erotikát kicsit szomorkás a hangulatom máma az új pszichózisok kora (egy norvég kocsmában Iván mondta egyszer) hogy ma ilyenekről ír Tatjana szabálytalan felhőn üldögélve (mondtam a srácnak) de ez egyedi design és én (nem) akarom felfedezni az egészségtelen erotikát furcsa dolog ez most az idővel talán már régóta széthasadt én (nem) fogok fegyvert kovácsolni belőled arany öntudat

hello Mike jó hogy újra látlak (a Szupermen az Angyalt ölelte át) ne hidd hogy (nem) könnyű elfeledni egy Hamletnek egy Oféliát kicsit szomorkás a hangulatom máma destruktív szinten álmodom nekem (nem) kellenek a megálmodott álmok és (nem) kell többet a forradalom törött identitások között járkálok kedves a megvakult fegyverek kora különben nem hiszem hogy John Knoxnál lehetne feltámadni akár egyetlen éjszaka a történelmi képek csarnokában jártam Heléna rám nevetett és (nem) suhant el egy kacagó szél a trójai ugar felett hello Mike jó hogy újra látlak na hogy van Oxford meg a balladák kora nekem most ki kell mennem kedves megint rosszul lett Ofélia szabálytalan felhőn üldögélve Narcisszára és Krisztoszra gondolok róluk akartam írni egyszer (olyan posztmodern dolog)

de most nem vagyok túl jól kedves a régi rémálom megtalált én máshova megyek ma keresni az egészségtelen erotikát egy poémáról akartam mesélni amiben nem láttam csodát Narcissza egyedül ünnepelte Róma örök diadalát a történelmi képek csarnokában jártam törött identitások között Leszbia néha (nem) kell megidézni akár az Istent akár az ördögöt add Uram ha vagy vagy nem vagy amit most nem tudok tovább és mondd meg hogy mért halt meg szomorún Csokonai Vitéz Mihály amiről egyszer mesélni akartam az a gyűlölet kora talán mégis fáj ha megkérdeznéd hogy minek hagyott el Leszbia

törött identitások között járok kedves az Európa expressz ment tovább én (nem) akartam Leszbiával lenni inkább otthagytam a születés korát lázálomban akkor este nem váltak vérré a csodák bébi én nem fogok átkarolni egy vízbe fulladt Oféliát ez az a lány az egyik balladából aki kinyitotta a gázt de én (nem) szeretem a gender issuet és (nem) akartam ma Leszbiát egy poémáról akartam mesélni amiben (nem) láttam csodát bébi én most egyedül akarok lenni ő bukott mint egykor igazán

mint gyermek aki bosszút esküdött és felgyújtotta az apai házat messze vagyunk a fegyverektől és (nem) számít a bűnbocsánat törött identitások között járok kedves jobb ha tovább nem jössz velem én Hollywoodba akarok menni a te álmaidat (nem) ismerem törött identitások között járok kedves a poszt­modern nem az illúziók kora Páriszt csúfosan elfeledte az ígért asszony Helena de én (nem) jártam az Olümposzon bébi és (nem) hallgattam Arisztotelészt nem akartam birtokba venni az ígért asszonyt Helenét

Mike gyere fel hozzám ma este Leszbia értsd meg kedvesem a meséket nem a nők írják és az álmaikat én (nem) ismerem mesék amik rosszul végződnek Leszbia nagyon sorry leszek (nem) aludtam túl jól az este és innen most egyedül megyek én Ivánnak hiszek most bébi hogy Barabás egy peches alak de én (nem) akarom helyette lekésni az Európa expressz vonatot mikor otthagytam a hitleréket ami a gyűlölet kora ne hidd hogy (nem) könnyű megtalálni az ígért asszonyt Leszbia Mike ha akarod átkarolhatsz este ma este a tiéd leszek nagyon sajnálom Leszbia kedves én innen most egyedül megyek messze vagyunk a fegyverektől és ez (nem) a megbocsátás kora engem többet (nem) fog elfeledni az ígért assszony Helena



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés