Folyóiratok
Kína (H. Nagy Péter fordítása és jegyzetei)
- porcelán -
A naptól számított harmadik világon élünk. N° 3.
Senki meg nem mondja mit tegyünk.
Kik számolni tanítottak valóban kedvesek.
Mindig ideje meglépni.
Ha esik magaddal viszed ernyőd vagy nem.
A szél lefújja kalapod.
A nap is felkel.
Jobb volna ha nem a csillagok szánnának minket egymásnak;
Jobb volna ha magunk tennénk.
Szaladj árnyékod előtt.
A nővér ki évtizedenként legalább egyszer az égre mutat jó nővér.
A táj gépesült.
A vonat visz amerre megy.
Hidak vizek közé.
Rendezetlen figurák tágas betonsávok mentén útban a pusztába.
Ne feledd hogy jól nézzen ki kalapod s cipőd mikor sehol sem leszel.
Még a légben úszó szavak is kék árnyékot vetnek.
Ha jó ízű meg is esszük.
A levelek hullnak. Mutass rá dolgokra.
Vedd a megfelelőket.
Na találd ki mi az! Mi? Megtanultam hogyan kell beszélni. Nagyszerű.
A csonkafejű a könnyeknél tört ki.
Zuhantában mit tehetett a játékbaba? Semmit.
Menj aludni.
Nagyszerű vagy sortban. És a zászlók is nagyszerűek.
Mindenki élvezte a robbanásokat.
Ideje felébredni.
De szokd az álmokat.
(Újra)fordította: H. Nagy Péter (is)
Jegyzet Bob Perelman China című versének újrafordításához
Perelman minden bizonnyal klasszikusnak számító verse - melynek címe egyszerre utal az ország nevére és porcelánra, vázára is - az amerikai posztmodern líra egyik legkiemelkedőbb alkotásának számít. Magyar nyelvű átültetése egy (sajnos) rövid életű, de igen hatékony és jelentékeny folyóiratban, a délután p.m.-ben (JPTE, Pécs, 1990.) jelent meg "fordította a szerkesztőség" aláírással. A kiváló szerkesztőség a következő tagokból állt: Arató Ferenc, Bernáth Gábor, Gyulai Csaba, Kiss Sándor, Mekis János, Schindler Endre és Simon Vanda. (A vers magyar fordítása a 0., míg az eredeti szöveg a 43. oldalon kapott helyet. Ugyanebben a számban volt olvasható - többek között - Heiner Müller Hamletgép című drámájának első magyar fordítása is…) Kulcsár-Szabó Zoltán egy tankönyvfejezet részletében a következőképpen vezeti fel Perelman versének megközelíthetőségét: "A 80-as 90-es évek lírájának posztmodernként jellemzett alkotásai az összefüggő versszerkezetek leépítésének, egyfajta >>nyelvrombolásnak<<, a vers lehetséges értelmei kisiklatásának, a formai-kulturális hagyomány ironikus, rejtett megidézésének, a versbéli hang relativizált illetékességének fontos szerepéről tanúskodnak. Erre lehet példa az amerikai Bob Perelman Kína című verse, amelyet a marxizáló irodalmár, Fredric Jameson kép nélküli képaláírásokhoz hasonlított, s amely egyben erősen emlékeztet a nyelvtankönyvek példamondataira is." Ezen idézet kérdésirányai és a szöveghez való hozzáférés nehézségei (az említett lap számai ritkáságok) arra a gondolatra késztettek, hogy feltétlenül érdemes újraközölni Perelman versét. Ugyanakkor mindezek alapján körvonalazódott az újrafordítás lehetősége is, amelyhez hozzájárult annak érzékelése, hogy a szöveg "igénye" néhány ponton aláássa "a szerkesztőség" által közzétett, kitűnő változatot. (Ennek talán legbeszédesebb példája az eredetiben többször ismétlődő "great" jelző alkalmazásának feladása az adott magyar verzióban, amely eltünteti ennek jelentőségét. De utalhatnánk itt azokra a megoldásokra is, melyek vagy túl távol kerülnek az eredetitől, vagy nem hozzák az adott kijelentés vázára is érthető komponenseit.) Ezen összefüggésekből kiindulva megkíséreltem újrakonstruálni a vers magyar nyelvű (egyik) lehetséges verzióját, amely - ily módon - nem jöhetett volna létre a délután p.m. kezdeményezőkészsége és éleslátása nélkül; mint ahogyan Kulcsár-Szabó Zoltán nyitott gondolatmenete, Mócsai Gergely és Mici instrukciói nélkül sem. Az itt következő (természetesen esendőnek is tartható) fordítás tehát ilyen értelemben is a szövegközöttiség és a nyelvek összjátékának funkcióteljesítménye.
H. Nagy Péter
Senki meg nem mondja mit tegyünk.
Kik számolni tanítottak valóban kedvesek.
Mindig ideje meglépni.
Ha esik magaddal viszed ernyőd vagy nem.
A szél lefújja kalapod.
A nap is felkel.
Jobb volna ha nem a csillagok szánnának minket egymásnak;
Jobb volna ha magunk tennénk.
Szaladj árnyékod előtt.
A nővér ki évtizedenként legalább egyszer az égre mutat jó nővér.
A táj gépesült.
A vonat visz amerre megy.
Hidak vizek közé.
Rendezetlen figurák tágas betonsávok mentén útban a pusztába.
Ne feledd hogy jól nézzen ki kalapod s cipőd mikor sehol sem leszel.
Még a légben úszó szavak is kék árnyékot vetnek.
Ha jó ízű meg is esszük.
A levelek hullnak. Mutass rá dolgokra.
Vedd a megfelelőket.
Na találd ki mi az! Mi? Megtanultam hogyan kell beszélni. Nagyszerű.
A csonkafejű a könnyeknél tört ki.
Zuhantában mit tehetett a játékbaba? Semmit.
Menj aludni.
Nagyszerű vagy sortban. És a zászlók is nagyszerűek.
Mindenki élvezte a robbanásokat.
Ideje felébredni.
De szokd az álmokat.
(Újra)fordította: H. Nagy Péter (is)
Jegyzet Bob Perelman China című versének újrafordításához
Perelman minden bizonnyal klasszikusnak számító verse - melynek címe egyszerre utal az ország nevére és porcelánra, vázára is - az amerikai posztmodern líra egyik legkiemelkedőbb alkotásának számít. Magyar nyelvű átültetése egy (sajnos) rövid életű, de igen hatékony és jelentékeny folyóiratban, a délután p.m.-ben (JPTE, Pécs, 1990.) jelent meg "fordította a szerkesztőség" aláírással. A kiváló szerkesztőség a következő tagokból állt: Arató Ferenc, Bernáth Gábor, Gyulai Csaba, Kiss Sándor, Mekis János, Schindler Endre és Simon Vanda. (A vers magyar fordítása a 0., míg az eredeti szöveg a 43. oldalon kapott helyet. Ugyanebben a számban volt olvasható - többek között - Heiner Müller Hamletgép című drámájának első magyar fordítása is…) Kulcsár-Szabó Zoltán egy tankönyvfejezet részletében a következőképpen vezeti fel Perelman versének megközelíthetőségét: "A 80-as 90-es évek lírájának posztmodernként jellemzett alkotásai az összefüggő versszerkezetek leépítésének, egyfajta >>nyelvrombolásnak<<, a vers lehetséges értelmei kisiklatásának, a formai-kulturális hagyomány ironikus, rejtett megidézésének, a versbéli hang relativizált illetékességének fontos szerepéről tanúskodnak. Erre lehet példa az amerikai Bob Perelman Kína című verse, amelyet a marxizáló irodalmár, Fredric Jameson kép nélküli képaláírásokhoz hasonlított, s amely egyben erősen emlékeztet a nyelvtankönyvek példamondataira is." Ezen idézet kérdésirányai és a szöveghez való hozzáférés nehézségei (az említett lap számai ritkáságok) arra a gondolatra késztettek, hogy feltétlenül érdemes újraközölni Perelman versét. Ugyanakkor mindezek alapján körvonalazódott az újrafordítás lehetősége is, amelyhez hozzájárult annak érzékelése, hogy a szöveg "igénye" néhány ponton aláássa "a szerkesztőség" által közzétett, kitűnő változatot. (Ennek talán legbeszédesebb példája az eredetiben többször ismétlődő "great" jelző alkalmazásának feladása az adott magyar verzióban, amely eltünteti ennek jelentőségét. De utalhatnánk itt azokra a megoldásokra is, melyek vagy túl távol kerülnek az eredetitől, vagy nem hozzák az adott kijelentés vázára is érthető komponenseit.) Ezen összefüggésekből kiindulva megkíséreltem újrakonstruálni a vers magyar nyelvű (egyik) lehetséges verzióját, amely - ily módon - nem jöhetett volna létre a délután p.m. kezdeményezőkészsége és éleslátása nélkül; mint ahogyan Kulcsár-Szabó Zoltán nyitott gondolatmenete, Mócsai Gergely és Mici instrukciói nélkül sem. Az itt következő (természetesen esendőnek is tartható) fordítás tehát ilyen értelemben is a szövegközöttiség és a nyelvek összjátékának funkcióteljesítménye.
H. Nagy Péter
