Folyóiratok

Kedves Médiaisten,

kedves barátom, kit lehet, hogy én hoztam létre (erre az aktusra már nem emlékezhetem), úgy érzem, most, levelemet újból átfutva: a hasznos tanácsokat megérte begépelni, hiszen így nem maradtak a fejemben. Kérdezted: emlékszem-e még arra, magam miképp változtam olyanná, amilyennek ma látszom, s hogyan alakult ki az a tekintély, amellyel bírok. Felfedem tehát titkaim egy részét. Kicsit a történetemet is meg kellett fogalmaznom, és persze a módszeremet sem hagyhattam ki leírásomból.
Amint első nevemet (Gensfleisch) néhány hét alatt elhasználtam, máris belejöttem a munkába. Hipp-hopp megtanultam azokat a törvényeket, amelyek szerint általában az emberek a világhálón dolgoznak, s bízhattam benne, hogy vállalkozásom sikerre vihetem.
Tudtam: bármi légyen is az alaphelyzet, a gondolatokat uralnunk kell, ha meg akarjuk védeni magunkat a támadásokkal szemben, melyekre bizton számíthatunk - ez a helyes és biztos magatartás, s elméletileg általános követelés is egyben. Támadás közben a feledés nem tanácsos, mert ezáltal meggyengül az erő, és a mondat elveszti célpontját. A gondolatok görcsös vezetése szintén kerülendő, mert az agytekervények elzsibbadnak, és ezáltal elveszítjük a fej finom érzését és vezetőképességét. Minden fennforogható gondolatot ismernünk kell, ebből a célból állandóan olvasunk, sőt, naponta játékosan megforgatjuk magunkban az egyes látószögeket - ha az ellenfél más állást vesz, mi őt rutinszerűen nyomban követhessük, nehogy ennek elmulasztása a győzelmet kockáztassa. Mindezek érdekében a klasszikusokat is tanácsos néha-néha elővenni, vitázni velük, hogy ne csak bárgyú ellenfeleinkkel gyakoroljuk magunkat. Hozzáállásunkat jellemezze, hogy mind a támadásra, mind a védekezésre bármely pillanatban, több színtéren, több ellenféllel, sőt ellenfélcsoporttal is alkalmasak vagyunk, aktivitásunk lankadatlan, s passzivitásunk is ennek csupán egy formája lehet.
Fáradhatatlannak kell lennünk a konfliktusok elkerülésében és keresésében, ítélőképességünkben bízzunk, és hosszú távú céljainkkal vessük össze az előadódó témákat. Mind a téma meghatározása - mert erre is lehetőségünk van - mind a lépések sorrendjének, a köztük eltelt időnek a meghatározása az ítélőképességtől függ.
A helyes hozzáállásban továbbá nem elég, ha a fejünket állandóan tisztán tartjuk, hanem arra is törekednünk kell, hogy széleskörű ismereteink alkalmazásával mindig és minden tekintetben megfelelhessünk az ellenfél támadásaira. A hozzáállás, valamint a gondolatok gyors forgatni bírása a legnagyobb fontossággal bír, mert ez az alapja a sikernek, és ezt addig kell gyakorolni, míg a legnagyobb gyorsasággal minden egyes helyzetben biztonsággal boldogulni nem tudunk.
Ellenfelünknek mindig határozott képet mutatunk magunkról, s a lehető legszigorúbban járunk el a mondatok megírásakor: neki a legkevesebb teret hagyván a visszavonulásra, illetve a válaszok megszerkesztésére szolgáló gondolati térben történő mászkálásra. Létezik egy másik módszer, amely szerint mindenféle baromságokkal spékeljük meg a mondatainkat. Ez arra szolgál, hogy az ellenfelet idegessé, nyugtalanná, bizonytalanná tegyük, amely állapotát könnyen hasznunkra fordíthatjuk, vagy pedig más cselfogással egybekötve nagy benyomást tehetünk a közönségre. Általában véve gondolataink baromságokkal történő megspékelését azonban sűrűn ne használjuk, mert sanszos, hogy a végén a szöveg mellett még bennünket magunkat is baromnak tekintenek, s ez kényelmetlen érzés, és semmiképp sem a győzelemhez vezető út jellemzője. (Ugyanez vonatkozik a mellébeszélésre is.) Néha, cselvetés igényével meghátrálhatunk, de soha ne feledjük: ha fegyver van a kezünkben, azzal kell védekeznünk, nem pedig a kitéréssel. A cselezéseknél pediglen különlegesen arra kell ügyelnünk, hogy az ellenfél figyelmét oda irányítsuk, ahol fedett helyzetben vagyunk. Tehát soha ne teremtsünk neki visszavágásra mi magunk alkalmat, igazi védekezésre úgyis lesz lehetőségünk bőven, hiszen azt sem feledhetjük: szörnyű nagy azok száma, kikkel meg kell küzdeni, s köztük ráadásnak ott vagyunk mi magunk is. Általában nem szabad összetéveszteni a játékosságot a szeleskedéssel, mert míg az első céltudatosan szabad, a másik mindenféle célt nélkülöző szabad hozzáállás, amellyel sok kárt okozhatunk magunknak. Egy rossz hangulatban kiejtett szóért, hirtelenkedésért, tévedésért, feledékenységért vagy egy csekély hanyagságért szintén nagy árat kell fizetnünk.
Nem tanácsos elfelejteni továbbá, hogy tevékenységünk jellegéből fakadóan véleményformáló, s ehhez sok-sok különböző véleményt sugalló és elhintő hozzászólóra van szükség. Ezeknek mindenképpen saját nagyságukhoz mérten kell intézni a cselezéseket. A közönség nagy úr, s nem árthat, ha egy részét magunk birtokoljuk. Illetve, ha a más táborokhoz hasonlóan, több szócsövünk is van. Szerencsére ezek kiválasztásában sokak majdnem a hihetetlenséggel határos könnyelműséggel járnak el. Némelyek például ahelyett, hogy a tehetséget néznék, őszinte és ismert barátaikhoz fordulnak, mások viszont az egyszer már bevált személyhez ragaszkodnak megváltozott körülmények közepette is. Magam őket eleinte saját énjeim közül válogattam ki, így tanulván bele kötelességeikbe; de ezt a játékot csak rövid ideig űztem, mivel énjeim jobb sorsa érdemesek. Ez a csekély idő is elegendő volt ahhoz, hogy a későbbiekben aztán könnyedén áttekinthessem a felvett, fizetett véleményalkotók tevékenységét. Olyan alkalmazottakét, akik egyszerű emberek, s egyszerű vélemények terjesztésével bízhatók meg, nem bonyolítják túl a dolgokat, de elég jól fogalmaznak. Többségük frissen végzett bölcsész volt, ők örömmel vállalták el a primitívnek nevezhető feladatot, s irányításommal hamar megtanulták a jelentéktelenebb fortélyokat. Legfőbb erényüknek az tekinthető, hogy sosem válhattak veszedelmes ellenféllé, mivel híján voltak a szigorú pontosságnak, a gyorsaságnak, a védekezésnél is szükséges önbizalomnak, de mindezeken felül még az irányítást is igényelték.
Az adott médiából ne lépjünk ki! Más világban ne akarjunk sikereket elérni! Ha mégis, akkor se fedjük fel kilétünket és máshol szerzett tudásunkat, könnyen belátható, hogy véres sebeket szerezhetünk. Aki kilép, az végleg kilép: vagy mert nem bírt a vérével, vagy szerepét megunta, esetleg küldetését beteljesítette és tehetségét máshol óhajtja kamatoztatni, vagy azért, mert így akarta, munkáját befejezte, gyümölcseit óhajtja élvezni.
A nagy visszatérésekről meg csak annyit, hogy el lehet őket képzelni, hiszen a világ folyása nem áll meg, s az idő általában véve sem feltétlenül vész kárba. Az a veszély pedig mindig fennáll, hogy aki nem halad a korral, azt a kor haladja meg.

Üdv:

Gutenberg


*A szöveg kontextusából kiragadott e-mail-naplóregény-részlet.