zene / lemez
2011. 10. 03.
Verbálisan elgáncsolni a legnagyobb zenekarokat a legkönnyebb: nincs egyszerűbb, mint orruk alá dörgölni azt, ha látványosan nem tudják megfejelni saját mesterműveik színvonalát. Ilyenkor persze rögtön az ex-zseniket fejelik le – ez történik éppen a progresszív metál legbefolyásosabb és legnagyobb zenekarával, a Dream Theaterrel is. Alkossanak bármit is, ez úgyis csak az „első Mike Portnoy nélküli lemez” lesz. Az pedig, ugyebár, jó nem lehet, ha az alapító dobos-zseni nem vetette rá egója árnyékát. Pedig az amerikai proggerek mindenkinek megadták, amit akartak: kétkedőknek a köpködnivalót, rajongóknak a szeretnivalót, maguknak pedig egy múltba néző, de járható irányvonalat.
2011. 09. 14.
Az R.E.M. kritikus ponthoz érkezett: új lemeze ugyanis nemcsak önmaga, hanem előző, amolyan mindent egy lapra feltevő munkája megítéléséért is nagyban felelős. Arról nem is beszélve, hogy Michael Stipe a kétezres évek közepefelé dokumentáltan (is) elhatározta: ha a zenekar továbbra sem képes olyasmit létrehozni, amivel hosszútávon is elégedett lehet, beszüntetik több évtizedes működésüket. Itt (is) a lét a tét.
2011. 09. 09.
Vajon mire gondolnak a nyugdíjas zenészóriások? Mit éreznek, amikor 90125-ször állnak színpadra? Van még kiírnivalójuk önmagukból? Vágyuk arra, hogy túllépjenek magukon, ambíció zenei énük újradefiniálására, vagy csak kényelmes-tisztes örömzenélni szeretnének, szépen-csendben, méltóságteljesen? Vajon álmodnak még elektronikus hangjegyekkel?
2011. 09. 07.
Gyíkból van-e a Red Hot Chili Peppers? Képesek-e (ahogy a legendás Hillel Slovak halála után még összejött) ismét növeszteni egy új zsenit a korábban elvesztett helyére? Vagy ismét temetni jöttünk fiatalságunk legfogékonyabb éveinek egyik meghatározó zenekarát? Tényleg igaz-e, hogy egyszer kötelezően le kell járnia minden szavatosságnak, és egy ponton még a legjobb dolgoknak is törvényszerűen el kell baszódniuk? Válasz azonnal.
2011. 08. 29.
„Ápoljuk és basszuk szét sablon agyunk örömét” – dúdolják a Tudósok az Ápoljuk és basszuk szét című örökzöldjükben. Ez a megfontolandó tanács hallható a zenekar ’93-as lemezének, a Ne aggyad az agyad! nemrégi újrakiadásán.
2011. 08. 18.
Lehet-e az ember annyira elragadtatott, hogy az már a saját gyanúja fölött áll? Vagy másrészt: lehet-e valami annyira jó, hogy az ember joggal legyen tőle annyira elragadtatott, hogy...? A Bon Iver második nagylemeze ugyanis a szigorútollú (klaviatúrájú) kritikus minden maradék kritizálási kényszerét lefegyverezve elsősorban ezeket a kérdéseket veti fel.
2011. 04. 14.
Az A-ha együttes 25 éves karriertörténete alatt nem kényeztette el túlságosan a rajongóit - ez a kijelentés persze csak a különböző live-kiadványok megjelentetésére vonatkozik. Mindössze három videoanyag és ugyanennyi koncertalbum őrzi meg az utókornak a norvég pop-csapat élő fellépéseit, melyek persze legélénkebben a rajongók szívében és emlékezetében élnek majd tovább. Hogy azonban a karrierzárás méltóképpen legyen dokumentálva, a legutolsó turné legutolsó koncertje április elején megjelent DVD-n, CD-n és Bluray-en.
2010. 12. 14.
A Death In June nem riad vissza a szubverzív, az elfojtott, a tiltott tartalmaktól. Ám ez az ördögi csábítás megtévesztő, elfeledteti a hallgatóval azt a mozzanatot, amely ellentmond a könnyű besorolásnak: a zenekar műveit öntörvényű költői és szimbolikus logika uralja.
2010. 11. 23.
A címmel ellentétben egyáltalán nem érzem, hogy csapnivaló Csapó Gyula Hungaroton/Bartók3 kiadásában megjelent új lemeze. Azt viszont igen, hogy nagyon Csapó és hogy a hallgatójának nagyon fel kell kötnie a gatyáját, hogy ezen kívül értelmet adjon neki.
2010. 06. 23.
Nem tudom, jó-e a kérdésfeltevés módja, de mi lenne vajon a megfelelően éles káromkodás, amikor a vérbeli, régi rajongó igazán szarul érzi magát attól, amit kap? Szégyellje magát? Vegye ki a lejátszóból, és felejtse el? Alighanem az utóbbi megoldás lesz a megfelelő, jótékony felejtés következik, míg nem érkezik gyorsan valami tényleg izgalmas anyag a Quimbytől.
