zene / lemez
2007. 09. 06.
Ha igaz az, újraírjuk mindazt, ami az előttünk lévők számára sem üres tér vagy tiszta lap volt, akkor azt kell mondanunk, a Dream Theater új lemeze egy messzemenőkig aktuális és reflektált lemez. Mert ma már – tetszik, nem tetszik – másképp gondolkodunk az eredetiségről, mint százötven éve tették; mások a viszonyok és mások az elvárások is.
2007. 07. 19.
A 2002-ben megjelent és enigmatikus üzeneteket hordozó, sok kérdést felvető, és vitatott értékű Geogaddi albumot hosszantartó csönd követte. Remixeken kívül mást nem lehetett hallani a formációtól, a lelkes rajongók ez alapján próbáltak tétován következtetni az akkor még meg sem született album hangulatára. 2005 őszén azonban megszakadt a hallgatás, mert kijött az ezúttal gitárokkal tarkított The Campfire Headphase lemez.
2007. 06. 21.
Brennare kényszerét érzi annak, hogy új viszonylatokba helyezze korábbi műveit a visszatérő elemek útján – talán mert a metál szubkultúra egyáltalában nem képes semmiféle viszonylatokba belehelyezni ezeket a műveket. Varázsgombák, mesék, szilaj, fékevesztett metálkodás és a reggel, ami eljön, majd valami menthetetlenül szertefoszlik.
2007. 02. 06.
A (BOC) duó zenei koncepcióját a tökéletességre törekvés abszolút hiánya jellemzi. Zajjal „összepiszkított” ritmusaik, disszonáns dallamaik és az életlen fotókkal tarkított lemezborítók ugyanis tökéletlenek szerintük. És ez különösen igaz a Geogaddi hangzására. Ha van valamilyen szerepe ezen az albumon a hatosnak, akkor az nem más, mint a tökéletlenség szimbóluma.
2007. 01. 21.
Lehet-e beszélni olyan művekről, melyek többet rejtenek el, mint mutatnak meg magukból? Morton Feldman 80 perces kvartettje kiváló lehetőség minderre...
2007. 01. 04.
A Brains zenekar valószínűleg indirekt kampányt folytat zenéjével azért, hogy a Szentendrei-szigetet nevezzék át Jamaikának. A szentendrei banda története eléggé változatos: hardcore/crossover metálnak indult, majd egy időre átkeresztelődött CAFB-re, az éppen banda nélkül maradt „punkmájsztró” Szakácsit kisegítve, és még sok minden más történt velük: többek közt két nagylemezt rögzítettek (Színek, Semmi komoly), és számtalan koncertet adtak. A színtiszta rocktól folyamatosan távolodtak. Aztán gondoltak egy merészet, sőt, inkább logikusat: a keveredések korában miért is ne keverhetnék össze az általuk kultivált műfajokat gátlástalanul?
2006. 12. 23.
„Pollock és Feldman sikere nem utolsó sorban abban áll, hogy bíztak a hangokban (hangzásokban) és a színekben (foltokban), mert nem voltak velük szemben előítéleteik. Ez az, amiben Európa szerzői nem tudták (fennáll persze az is, hogy nem akarták) utolérni őket. Számukra ugyanis mindig léteznek Jó és Rossz hangok, mert minőségüket egy beláthatatlan időre visszanyúló kultúra határozza meg. Ettől ideiglenesen el lehet térni, de gyanítható, hogy éppoly elfojthatatlan, mint anyanyelvünk.”
2006. 12. 21.
Feldman zenéjéből a passziv befogadó nem hall mást, mint halk akkordok állandó repetícióját és egy alapvetően statikus hangzásképet. Pedig a változások zenéje ez: nyílt állásfoglalás amellett, hogy korántsem mindegy az, hogy egy hangzás 4 vagy 4,2 másodpercig tart. Nem mindegy, hogy két hangszeres egyszerre indít egy hangot vagy egymáshoz képest alig észlelhető - ám mégis számokban kifejezhető - időkülönbséggel, és az sem mindegy, hogy valami halkan, vagy a halknál is halkabban szólal meg.
2006. 12. 21.
Morton Feldmant hallgatni fájdalmas. Figyelni kell rá, háttérzeneként nem működik, hiszen olyan halk. Mindennek nevezhetem, csak könnyednek és vidámnak nem: sokszor az az érzésem, hogy szándékosan bántja az embert. A hangszerek többnyire szokatlan összepárosítása, a kínzóan magas hangok szadisztikusan gyakori ismétlése a zéróhoz konvergáló hangerőn és nagyon-nagyon-nagyon hosszan…
2006. 11. 23.
A könnyűzene tekintélyes hányadában egy merő baromság a dalszöveg. És akkor itt van Erzsi, aki ilyeneket nyomat, hogy „ged heb náj kinono geb heb há kinono”, ezzel fölhívva a figyelmet az egész szövegelés hiábavalóságára. Értelmet nem érdemes keresni, mert akkor az lesz, hogy az ember az első számban például „happy lábszem”-ről vél anekdotákat hallani, ami annyira nem válik a hasznára.
