zene / előadás
2007. 01. 05.
Melyben a szerző nem árul zsákbamacskát: némi tárgyilagos, egyensúlyozgató elemzés után előtör belőle az ellenszenv és a kritikus szellem. Hadjárat az indie és a numetal leundergroundozása, a télikabátmetál, a bprnr, az irodalomelménckedés és a fagocitózis ellen.
2007. 01. 03.
Kritizálni egy-egy műfajt, szokást sok aspektusból szokás, és sok-sok célunk lehet vele. Az egyik ilyen attitűd, melynek a művészethez sok köze nincs, a közönségből indul ki: arra épít, hogy azon emberek, akik „élvezik” a művet, gyengeelméjűek. Ilyen jellegű kritikát kap jócskán az Újévi koncert is, én mégis szeretem. Ágyban, párnák közt fogyasztva a legjobb.
2006. 12. 27.
Azt azért tudtam, hogy a mai budapesti partiélet súlyos időeltolódásban szenved, koncertkezdésügyileg. A Süss Fel Napban kilenc óra körül még egyetlen lelket sem láttam, s ezen kissé meglepődtem. Azon pedig még jobban, hogy a népek csak fél tizenegy körül kezdtek áramlani és Cadik is csak ekkor kezdett keverni. Meglehet, hogy vén vagyok vagy konzervatív, de nem fogom fel, hogy ez miért jó így. Miért kell mindent késő éjjel kezdeni és hajnalban befejezni? (Egy klubban amúgy - nappal - is sötét van; alkoholtól bármely napszakban be lehet rúgni, a zene pedig ugyanolyan jó este nyolckor, mint hajnali kettőkor.) Ki érti ezt?
2006. 12. 27.
Az Orient Express elhagyta Európát. A világzenei minifesztivál második napján az eddig megismert magyar és balkáni zenei tájak után indiai partokon kötött ki az A38 hajó. Aperitifként Adiba Amani táncosnő kathak táncát fogyaszthatták az utasok, majd a roma kultúra mélységeit, indiai gyökereit és nagyvárosi megjelenését tálalta a gyönyörű hangú Mitsoura. A kevésbé világzenei, de szintén összetett elektronikus desszertet a Neoból ismert Moldvai Márk szolgálta fel.
2006. 12. 27.
Az Orient Express Afrikában állt meg harmadszor és utoljára. Az utasokat - a Chalaban zenekar élén - a marokkói Said Tichiti fogadta az "őslakosok" nevében: autentikus arab zenével és szinte dagályos spirituális lelkesedéssel. Végül megérkezett a „fekete kontinensre" (a színpadra) a Fellegini Klezmergipsy Band is, hogy a zsidó, balkán és latin zenével, a rockkal, és nem mellesleg Palya Beával egy olyan interkulturális élményt adjon látogatóinak, amitôl még a gyakorlott kultúrantropológus feje is megszédül. A zenekar a lehetô legkevertebb, -hangulatosabb és -barátságosabb módon zárta az A38 háromnapos világzenei minifesztiválját.
2006. 12. 27.
A közönség mozgásba lendül, hátul lépegetnek, az első sorban pedig néhány kamaszlány ugrál. Újabb instrumentális szám következik kavalszóval. Modern és régi dallamok kergetik egymást - a Mission: Impossible filmzenéjére szaxofonos népi motívumok felelnek, az énekes pedig tisztán énekel magyarul, cigányul. Azonban a számok mintha egyformák lennének: nincs kivetnivaló sem a technikában, sem a dalokban, ám a produkció nem eredeti, nem sugárzik. Nem az igazi a Besh o droM: talán az új énekes miatt, talán a népszerűségből lett elegük.
2006. 12. 20.
Shakespeare Nádasdy Ádám fordításában, commedia dell'arte-i hagyományok és a Quimby élőben a színpadon. Felkiálthatnánk: kell-e ennél több? A válasz egyszavas: igen. Puskás Tamás Vízkereszt-rendezése annak ellenére érdekes és szórakoztat, hogy tulajdonképpen nem jó.
2006. 12. 19.
A Magna legnagyobb pozitívuma a szűklátókörűség és vaskalaposság tökéletes hiánya: a magvas gondolatok (neofolk) mellett helyet kapnak a könnyedebb műfajok képviselői (dark-gothic), sőt a fiatalabb hibridműfajok is (gótikus rock/metál, középkori-indusztriál metál stb.). A meglehetősen széles perifériákon ott van a zajzene, valamint az extrém metál is. A művészeti formákat tekintve szintén nagyfokú sokrétűség tapasztalható, és ezt még tovább színezi az egyéb kultúrterületek feltérképezése: mitológia, filozófia, történettudomány. És mondanom sem kell, itt a „sokat akar a szarka, és jól bírja a farka" esete forog fenn.
2006. 12. 11.
Steve Reich életművéből hangzott fel reprezentatív válogatás a Miklós-napi koncerten. Az idén hetvenéves zeneszerző magas állami kitüntetést, a szépszámú és lelkes közönség felejthetetlen élményt kapott. Steve Reich minimalista, de őserőket felszabadító hangzásvilága lenyűgöző, élő előadásban pedig a látvány tovább fokozza a zene hatását.
2006. 12. 07.
A cselló mindig is a kedvenc hangszereim közé tartozott. Persze csak a zongora után, amíg rá nem jöttem, hogy a zongora a világ legpocsékabb hangszere (egyenletes temperálása miatt). Ezért már jó előre elképzeltem magamban, ahogy a Magyarországon nem először bemutatkozó, Tara Fuki néven fellépő két bájos csellistalány elbűvöli a közönséget. Mint sokszor - a képzelet ezúttal is felülmúlta a valóságot.
