zene / előadás
2007. 09. 22.
Ami gáz, az gáz: a fél órás játék után váratlanul „bekövetkező" szünet alatt a jobb ízlésű közönség elsomfordál, és akik maradnak, azok tapsolhatnak, ameddig csak akarnak, talán (még) ők is érzik, hogy itt valami nem stimmel. Mert ez nem népzene, nem világzene, nem fado és nem is posztmodern – csak vegyes saláta.
2007. 09. 20.
Azon kevesek számára, akik hűséggel végighallgatták a harmadik Budapesti Mahler Ünnep mindhárom estéjét, kiderült, miért is álmodták a szervezők egymás mellé a "málernégyet", Vajda János és Viktor Ullmann kamaraoperáit és a Thomas Hampson estjén felhangzó Csodakürt-dalokat. Irodalmárnyelven szólva: alapvető fontosságú intertextuális kapcsolatok fűzik össze a műveket. Mahler kompozíciói között ez nem is volna meglepetés; ám hogy Vajda és Ullmann librettói a kiválasztott Mahler-dalok szövegeire rímeljenek – le a kalappal a fesztivál művészeti vezetése előtt.
2007. 09. 16.
Nem hiszem, hogy akár egyetlen hang is improvizáció lenne Tzumo zenéjében, bár minden hangszer cifráz. Mivel pedig a magas és mély regiszterben semmi kiemelés nincs, az egész hangkavalkád egyetlen textúrába olvad. Szinte fáj az éles basszushangok hiánya, és – különösen a nem-szakmai közönség számára – túl sok az „elszállós”, a dob kiállásával „fejben csak alig követhető” ritmusra épülő szinti-szóló.
2007. 09. 16.
Irodalom és rockzene, verbál-petting és concertus interruptus, Bakáts téri Fuck és holdak a háztetőn. Kulturális nonplusultra a frusztrált fővárosban egy kemény költővel és egy Mick Jaggerbe oltott Mácsai Pállal, azaz laza rocksztárral.
2007. 09. 09.
Szeptember 9. és16. között a MÜPA immár harmadszor ad otthont Mahler-napoknak. A szó legszorosabb értelmében közép-európai zeneszerző népszerű művei mellett igazi különlegességnek ígérkező kamaraopera-bemutatókra is sor kerül, ezzel is tisztelegvén Mahler operakarmesteri tevékenysége és szellemisége előtt.
2007. 09. 04.
Nagyjából egy órát játszott a Scott Hamilton Quartet, és csak egyetlen ráadást. Én mindenesetre megbizonyosodtam ezalatt arról, hogy mégiscsak a friss vért kedvelem, és kifejezetten élvezem – Boris Vian ide vagy oda – a fúziót (a klasszikus, kortárs, afro-, etno-, rock és ki tudja még milyen stílusokkal).
2007. 09. 02.
Elérkeztünk a nyárzáró swingfesztivál második harmadához. Nem mondanám, hogy kiugrom a bőrömből a kíváncsiságtól az elkövetkezendő eseményeket várva – előző este ugyanis megbizonyosodtam arról, hogy a swing nem a meglepetések műfaja. Talán az olasz temperamentum majd kilendít erről az álláspontomról…
2007. 09. 01.
A swingről egy ideig azt gondoltam, hogy szürreális műfaj, köszönhetően Boris Vian regényeinek. A szereplők - az írások kétharmadát kitevő táncos jelenetekben - olyan hévvel dobálják saját vagy táncpartnerük nyakába szinkópára lüktető lábukat, hogy arra kellett következtetnem: többről van itt szó, mint holmi tinglitangli tánczenéről.
2007. 08. 29.
A hegyek között tudvalévőleg völgyek bújnak meg. A Hilliard Ensemble nevének csábítására Vácra leruccant kisebbfajta tömeg pedig e völgyekből is kapott ízelítőt, mivel a hangverseny csúcsának - sajnos vagy szerencsére? - a ráadások bizonyultak. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a reneszánsz vokálpolifóniára kihegyezett műsort kortárs szerzők szösszenetei árnyékolják be.
2007. 08. 29.
Mi a baj a Művészetek Völgye fesztivállal és mi történt ott idén? Előbbi kérdésre részletekbe menően próbálok választ találni, utóbbira viszont mindössze egy apró, szubjektív keresztmetszettel felelek – a 8. és 9. nap legfontosabb zenei eseményeinek (a Csík zenekar, a Muzsikás együttes, és Lajkó Félix koncertjei) beszámolójával.
