zene / előadás
2007. 11. 26.
Copfban énekel a lány, és meg kell hagyni, igazán tiszta és szép a hangja. Előad egy jócskán swinges fél-slágert, aztán érdekes kísérletet hallunk a jazz, a hip-hop és a sláger-melódia vegyítésére. Végül a Beatles egykori slágerének (Can't buy me love) sajátos feldolgozásával fejezik be a műsort. A zenészek udvariasak, bólogatnak és mosolyognak, ám hiányzik a lelkesedés belőlük. Ahogy a közönségből is hiányzik a türelem, hogy még egy ráadást tapsoljon ki.
2007. 11. 20.
A Royal Philharmonic Orchestra hangversenyének fő attrakciója a fiatal német-japán csellóművész, Danjulo Ishizaka szólója volt: Sosztakovics „szovjet” gordonkaversenyével mint kamikázék és Messerschmidt-pilóták potenciális leszármazottja porig bombázta a közönséget. A fegyverletétel a brit békefenntartó alakulatok (zenekar) közreműködésével, és Leonard Slatkin bölcs jedi-karmester vezényletével szerencsésen lezajlott, Brahms I. szimfóniájának ütemeire.
2007. 11. 16.
Nem kis romantikus, heroikus szufla kellett ahhoz, hogy a Kronos Quartet tagjai ilyen mértékben urai tudjanak maradni hangszerüknek, hogy ily mértékben elmerüljenek a különféle kultúrákban, és mégis visszataláljanak Árkádiába. A közönség ütemes vastapssal köszöntötte a bravúros előadást.
2007. 11. 02.
Az előadás végén szűnni nem akaró taps köszöntötte Amjad Ali Khan játékát. Az ütemes vastaps ellenére, bár újra és újra előjött, nem adott ráadást. Látszott, hogy elégedett magával és a játékával. De nem volt benne semmi büszkeség. Amit átadott, azt nem ő adta elő: ő csak énekelt, „a sarodon keresztül”. Az örök hang szólt.
2007. 11. 01.
Csekély létszámú, ám lelkes közönség előtt lépett föl október 28-án, vasárnap a Kultiplexben a német thrash metál banda, a Dew-Scented, valamint a nyakizmokat bemelegítő Wackor és az Archaic. A három zenekar roppant hangulatos és intenzív bulit adott, ám ismét azzal a tapasztalattal lettünk gazdagabbak, hogy az underground thrash még mindig nem elég arculatformáló zene.
2007. 10. 31.
Ha Faust basszusgitáros akart volna lenni, és ezért megtette volna a szükséges lépéseket is – azaz eladja lelkét, mint Tarantino filmjeiben a kisujjat szokás – akkor sem biztos, hogy úgy játszana, mint az úr, akinek koncertjéről most írni fogok: Victor Lemonte Wooten, aki az A38-on a Smart Music fesztivál keretében lépett színpadra.
2007. 10. 31.
Rekeszizom-szakadás, mesterélmény, éteri muzsika. Azaz újra eljött hozzánk a gulyás legnagyobb kameruni rajongója, a basszusgitár legfőbb élő istene, a páratlanul éteri énekhang tulajdonosa: az egész hajót betöltő aura és „positive vibration”, alias Richard Bona.
2007. 10. 30.
Lehet, hogy semmi baj nem lett volna, ha nem nu/elektrojazzként hirdetik meg a karaoke- és mulatóhangulatot idéző japán vicczenekart. Akkor vagy nem megyek el a koncertre, vagy nem azzal az elvárással, hogy a felkelő nap országának fiai kicsit mást produkálnak majd, mint a lagzikon vagy a kereskedelmi csatornák zenei műsoraiban fellépő haknizenekarok. Egyébként tényleg kicsit más volt: töményebb (és émelyítőbb), vagyis gyorsabb, hangosabb és kevésbé vicces.
2007. 10. 27.
Csalog Gábor előadásának címe – labirintusok és fúgák – alternatívákat vetett fel, és én inkább a labirintus útvesztőiben bolyongtam, mint a fúgaszerűen kibontakozó megoldásra találtam rá. A kortárs magyar zene bennfentes közönségét pedig leginkább csak elidegenítette a felidézett pre-romantikus éra, miközben Beethoven rajongói kétlem, hogy megtalálták volna a kapcsolatot kortárs magyar szerzőinkkel.
2007. 10. 25.
Jarrett a záró improvizáció előtt bejelentette: I hope you keep your culture... Bartókra, Ligetire, talán Kurtágra és több, nemzetközileg elismert szerzőnkre gondolt. De lehet, hogy a globalizációtól óvott minket... Mindenesetre zseniális előadásban volt részünk.
