zene / előadás
2007. 12. 06.
Nagy reményekkel mentem el Szabadi Vilmos zenekari hegedűestjére, ám nagy csalódás lett belőle. Nem szerencsés két – ráadásul legendásan hangszerszerűtlen – hegedűversenyt (Csajkovszkij, Beethoven) tűzni műsorra, lehetetlen jól játszani gyenge zenekarral: fáradtan érkezett a művész, vagy tényleg a vonó volt a hibás?
2007. 12. 01.
Merészkedj ki az esőbe, ülj fel egy vonatra, utazz másfél órát, majd az állomástól sétálj még 15 percet szűk kis utcákon egy ódon gyárépülethez: ha megfelelő irányba mentél, és szerencséd van, akkor éppen az ország egyik leginnovatívabb elektronikus zenei rendezvényére csöppentél.
2007. 11. 29.
Közös estjükön Fassang László példás Bach-orgonálással örvendeztetett meg, Palya Bea népdal-interpretációival szokásához híven elbűvölte és lebilincselte a közönséget, Vincent Lé Quang pedig olyan jazz-szaxofonozást mutatott be, amitől a legsüketebb fülek is kettéálltak. De hogyan lett egy műsor a három stílusból? A potpourri jellegű (crossover?) est a vélhetőleg Palya Bea nevére mozgósult nagyszámú közönség tekintélyes részének alighanem megfeküdte a gyomrát, a hozzám hasonló elvetemültek azonban kiválóan szórakoztak! Sőt…
2007. 11. 27.
A cél kétségkívül az volt, hogy audiovizuális kontrapunktot hozzanak létre, amelyben a képi és hangvilág egységbe olvad, amely több mint az alkotó művészetek önmagukban. Márpedig erre mind a zene atonális-absztrakt, túltelített-minimális jellege, mind pedig a vetítés koncentrált, jól felépített szerkezete rendkívül alkalmasnak bizonyult: az előadás végén vastaps köszöntötte a művészeket – az összművészeti alkotás ezen az estén tökéletesen megvalósult.
2007. 11. 26.
Copfban énekel a lány, és meg kell hagyni, igazán tiszta és szép a hangja. Előad egy jócskán swinges fél-slágert, aztán érdekes kísérletet hallunk a jazz, a hip-hop és a sláger-melódia vegyítésére. Végül a Beatles egykori slágerének (Can't buy me love) sajátos feldolgozásával fejezik be a műsort. A zenészek udvariasak, bólogatnak és mosolyognak, ám hiányzik a lelkesedés belőlük. Ahogy a közönségből is hiányzik a türelem, hogy még egy ráadást tapsoljon ki.
2007. 11. 20.
A Royal Philharmonic Orchestra hangversenyének fő attrakciója a fiatal német-japán csellóművész, Danjulo Ishizaka szólója volt: Sosztakovics „szovjet” gordonkaversenyével mint kamikázék és Messerschmidt-pilóták potenciális leszármazottja porig bombázta a közönséget. A fegyverletétel a brit békefenntartó alakulatok (zenekar) közreműködésével, és Leonard Slatkin bölcs jedi-karmester vezényletével szerencsésen lezajlott, Brahms I. szimfóniájának ütemeire.
2007. 11. 16.
Nem kis romantikus, heroikus szufla kellett ahhoz, hogy a Kronos Quartet tagjai ilyen mértékben urai tudjanak maradni hangszerüknek, hogy ily mértékben elmerüljenek a különféle kultúrákban, és mégis visszataláljanak Árkádiába. A közönség ütemes vastapssal köszöntötte a bravúros előadást.
2007. 11. 02.
Az előadás végén szűnni nem akaró taps köszöntötte Amjad Ali Khan játékát. Az ütemes vastaps ellenére, bár újra és újra előjött, nem adott ráadást. Látszott, hogy elégedett magával és a játékával. De nem volt benne semmi büszkeség. Amit átadott, azt nem ő adta elő: ő csak énekelt, „a sarodon keresztül”. Az örök hang szólt.
2007. 11. 01.
Csekély létszámú, ám lelkes közönség előtt lépett föl október 28-án, vasárnap a Kultiplexben a német thrash metál banda, a Dew-Scented, valamint a nyakizmokat bemelegítő Wackor és az Archaic. A három zenekar roppant hangulatos és intenzív bulit adott, ám ismét azzal a tapasztalattal lettünk gazdagabbak, hogy az underground thrash még mindig nem elég arculatformáló zene.
2007. 10. 31.
Ha Faust basszusgitáros akart volna lenni, és ezért megtette volna a szükséges lépéseket is – azaz eladja lelkét, mint Tarantino filmjeiben a kisujjat szokás – akkor sem biztos, hogy úgy játszana, mint az úr, akinek koncertjéről most írni fogok: Victor Lemonte Wooten, aki az A38-on a Smart Music fesztivál keretében lépett színpadra.
