zene / előadás
2007. 12. 30.
A nagynevű kórus és orgonista koncertjére teltházas közönség gyűlt a Művészetek Palotájába. Ahogy elnéztem az arcokat, egyre magányosabbnak éreztem magam különös érdeklődésemmel: engem ugyanis nem a karácsonyi műsor érdekelt most, sokkal inkább az, hogy ebbe hogyan illeszkedik majd Ligeti Gyögy és Olivier Messiaen zenéje.
2007. 12. 30.
Nem tudni, hogy a közönség mekkora hányada váltott jegyet a koncertre azért, hogy Woody Allent, a filmrendezőt / sztárt nézze meg élőben, és mekkora azért, hogy kellemes New Orleans-i jazzmuzsikát hallgasson, a lényegen azonban ez mit sem változtat: kimondottan szórakoztató és élvezetes műsort láthattunk.
2007. 12. 21.
Az elmúlt héten abban a szerencsében lehetett része a MÜPÁba látogató zenebarátoknak, hogy néhány nap különbséggel két híres-hírhedt régizenei műhely titkaiba is belepillanthatott: a Harnoncourték előadását követő tetszésnyilvánítás a zenei múzeum piedesztáljára emelt, megkérdőjelezhetetlen nagyságú klasszikus(ok) előtti kötelező főhajtás, míg a Rattle-koncertet záró ováció a kissé ugyan szedett-vedett, ám a befogadóhoz közelebb jutó, élettel teli mű-élvezet csalhatatlan jele volt.
2007. 12. 13.
Richard Strauss Elektrájának bemutatója óta a hazai zenei élet az Operaház reneszánszát ünnepeli – pedig érdemes kritikusan közeledni a produkcióhoz, különösen, hogy immár a külföldi sztárénekesnők nélkül fut a darab. Kétségtelen, hogy nem csak elindult, hanem jó úton is halad az Opera, de Kovalik rendezése, és különösképp Antal Csaba díszlete rosszabbul sikerült munkáik közül való.
2007. 12. 11.
Jó lenne megfogni, megtartani ezt a varázslatot. Már az is kész csoda, hogy az ember csakúgy, véletlenül, belefut egy kedd este a Sirályban Gadó Gábor koncertjébe. (A Franciaországban élő gitáros nem látogat oly gyakran haza, hogy az ne menne eseményszámba). Ha meg már így alakult, még egy Hanuka ünnepség is beférkőzött az események közé.
2007. 12. 07.
A Hibiki zenészei elmélyülten és a hallhatóság határán játszottak, de meggyőződés nélkül. Elmerültek a zeneszerzőben, a darabban, és nem a hallásuk győzte meg őket, hanem a leírt kotta autoritása. Márpedig ezt a zenét nem lehet így játszani – az ilyen „őrült” hangzások hihetőségéhez „őrült” lelkesedés és hit kell.
2007. 12. 06.
Nagy reményekkel mentem el Szabadi Vilmos zenekari hegedűestjére, ám nagy csalódás lett belőle. Nem szerencsés két – ráadásul legendásan hangszerszerűtlen – hegedűversenyt (Csajkovszkij, Beethoven) tűzni műsorra, lehetetlen jól játszani gyenge zenekarral: fáradtan érkezett a művész, vagy tényleg a vonó volt a hibás?
2007. 12. 01.
Merészkedj ki az esőbe, ülj fel egy vonatra, utazz másfél órát, majd az állomástól sétálj még 15 percet szűk kis utcákon egy ódon gyárépülethez: ha megfelelő irányba mentél, és szerencséd van, akkor éppen az ország egyik leginnovatívabb elektronikus zenei rendezvényére csöppentél.
2007. 11. 29.
Közös estjükön Fassang László példás Bach-orgonálással örvendeztetett meg, Palya Bea népdal-interpretációival szokásához híven elbűvölte és lebilincselte a közönséget, Vincent Lé Quang pedig olyan jazz-szaxofonozást mutatott be, amitől a legsüketebb fülek is kettéálltak. De hogyan lett egy műsor a három stílusból? A potpourri jellegű (crossover?) est a vélhetőleg Palya Bea nevére mozgósult nagyszámú közönség tekintélyes részének alighanem megfeküdte a gyomrát, a hozzám hasonló elvetemültek azonban kiválóan szórakoztak! Sőt…
2007. 11. 27.
A cél kétségkívül az volt, hogy audiovizuális kontrapunktot hozzanak létre, amelyben a képi és hangvilág egységbe olvad, amely több mint az alkotó művészetek önmagukban. Márpedig erre mind a zene atonális-absztrakt, túltelített-minimális jellege, mind pedig a vetítés koncentrált, jól felépített szerkezete rendkívül alkalmasnak bizonyult: az előadás végén vastaps köszöntötte a művészeket – az összművészeti alkotás ezen az estén tökéletesen megvalósult.
