zene / előadás
2008. 06. 11.
Élőhalott fesztivál – A kétnapos undeground metal koncertsorozat meglehetősen vegyes fellépőgárdája mindenfajta sötétebb tónusú metál rajongó igényét kielégíthette: metalcore, hardcore, régivonalas death és újabbfajta göteborgi, pogány black, grind. Jöttünk, láttunk (és hallgattunk), jövőre is visszamegyünk.
2008. 06. 06.
Weber – Mozart – Brahms: klasszikus vagy romantikus zeneszerzők? A kérdés első olvasásra butának tűnik, ám a Drezdai Staatskapelle hangversenyét hallgatva elbizonytalanodtam. Bár legföljebb hermeneutikai értelemben szokás klasszikusnak nevezni őket, Weber és Brahms zenéjének bécsi klasszikus gyökereihez kétség sem fér. Mozart pedig hiába minden szempontból az, d-moll zongoraversenyét a vérbeli lírikus Lars Vogt romantikus felfogásban szólaltatta meg.
2008. 06. 05.
Koranyári hangulat a Pecsában, napfény és dobozos sör, lassú oldódás, aztán hirtelen berobban a színpadra egy keszegtestű fehérgalléros, és arra bíztat, hogy lőjük fejbe magunkat. De pisztoly helyett tesztoszteron-bomba zúzza szét az arcunkat: az ötvenéves Nick Cave bajszából csak úgy csöpög a férfierő, a baj csak az, hogy mindez a kétórás koncert alatt egyre gyakrabban tűnik izzadtságnak.
2008. 05. 31.
Ahogy John McLaughlin – anélkül, hogy tekintetbe venné a közönség sajátos helyzetét – pontosan 20.00-kor elkezdte a koncertet, ugyanolyan pontosan, egyetlen ráadás után 22.00-kor abba is hagyta. Mint aki jól végezte a dolgát.
2008. 05. 30.
Fassang László zseniális szólókoncertet és felejthető zenekari hangversenyt adott ugyanaznap este. Csodálatos Bach-játéka után a huszadik századi francia orgonamuzsika krémjével ejtett ámulatba, majd a második félidőre választott Jongen: Symphonie concertantéval öngólt, de legalábbis kapufát lőtt. Kár érte!
2008. 05. 26.
Bőrgatyában f*sz feláll, nincs jobb mint a black metal!” – Hangzik a Tesstimony Tóth Balázsának örökérvényű jelmondata. A Kettőnégy parodisztikus tudósításában elhangzottakra igencsak rájátszani látszik a hazai metál fellegvárának, a Kék/Vörös Yuknak keményzenei közönsége. Az észak-budai klub darabolós fémzenenei rendezvényén kezdtem az estét, s Dél-Pest egyik leghírhedtebb underground klubjában, a Gyárban fejeztem be. Szubkultúra-fasizmusom kétpólusúságáról alább lehet olvasni.
2008. 05. 20.
Elhangzik az első sláger, majd a második, a harmadik – és ha úgy éreztem, hogy Mari Boine zenéje 3 számra elég, akkor hamarosan rá kell jönnöm, hogy a Tinariwen egyetlen számot írt, és azt ismétli most a végtelenségig.
2008. 05. 15.
Az örök fanyalgó kritikus is megemelheti időnként a kalapját. A MÜPA félig szcenírozott operaprodukciói közül talán az eddigi legjobb volt a szombaton előadott Bohémélet, de az bizonyos, hogy most talált egymásra legjobban a helyszín és az előadás. Megjegyzendő, hogy az énekesek és a zenekar voltak elsöprően jók, ezért a máskor talán zavaróan fantáziátlannak ható rendezésnek is csak örülhettünk, mivel nem sok vizet zavart.
2008. 05. 15.
Az elmúlt hetekben szinte törzsvendégként szaladgáltunk a hajó rendezvényeire, amíg végre a kultikus Psychic Tv után a másik impozáns név, a Delerium koncertdátuma is elérkezett. Az egyre gyülekező, rivethead-gyanús arcokat nézve nem mindenki az aktuálisan fellépő FLA side-projectre volt kíváncsi, inkább maga a Mester, Bill Leeb vonzotta ide őket, aki jelenleg "csak" billentyűsként húzódott meg a háttérben.
2008. 05. 14.
Ismét egy legenda Budapesten. Persze megint az A38-as hajón. Jó volt ott lenni, és átélni ezt a sajátos időutazást. A Ptv3-at mindig is kultbandaként tartották számon, bár függetlenek voltak stílusoktól, zenei trendektől, vagy akár a korszellemtől is.
