zene / előadás
2008. 06. 19.
Május utolsó napján különleges koncertnek adott otthont az Óbudai Társaskör. A MusiciansWho komolyzenei portál és az Art Management Consulting szakmai közreműködésével Vági Orsolya gordonka- és Kubota Sayaka zongoraművész japán és magyar szerzők, valamint Peter Seabourne On the Blue Shore of Silence című művének megszólaltatásával debütált a közönség előtt.
2008. 06. 17.
Kiválóan előhangolt közönségsikerről volt szó, ahol csápoltak és énekeltek az emberek és láthatóan nagyon jól érezték magukat. Kétségtelenül jó zenészeket láthattunk a színpadon, akik hozták az elvárást. Mármint a közönség elvárásait. Csak az én legendáim buktak.
2008. 06. 16.
Ha azon lehet is még sopánkodni, hogy a nagy külföldi zenekarok közül csak ritkán lehet Magyarországon elcsípni egyet-egyet, a death metál szcénának vannak olyan nagyjai, akik nem először lépnek föl nálunk. Közéjük tartozik az amerikai Dying Fetus is.
2008. 06. 13.
Üres és teli, könnyű és nehéz, lágy és kemény – a tai chi szerint e poláris ellentétek váltakoz(tat)ásában rejlik az út a (nem keresztényi értelemben vett) megváltáshoz. A progresszív metált játszó svéd Pain of Salvation mintha öntudatlanul is ennek jegyében alkotna: zenéjükben ugyanis olyan természetességgel jelenik meg a disszonancia, hogy az valóban megváltásként hat a bináris világkép rabságában vergődő befogadó számára.
2008. 06. 12.
A Fesztiválzenekar évadzáró bérleti hangversenyén Dvořák- és Sztraviszkij-műveket játszott, némiképp szokatlan összeállításban. Ha e koncert alapján kellene választanom, hogy jövő tavasszal Dvořák- vagy Sztraviszkij-maratonra kerítsenek-e sort, nem haboznék percig sem. Az orosz zeneszerző sokkal izgalmasabb, és több oldaláról bemutatható komponista mint cseh kollégája, és Fischer Iván keze alatt különben is mesterien szólnak a Sztravinszkij-darabok.
2008. 06. 12.
Amit Rácz Zoltán az előadás előtt az egykori közös próbákat felidézve idézett a zeneszerzőtől, az a jelenlegi előadásra is állt. Némi surlódás után azonban a hommage-sorozat idei, ezúttal a Ligeti György életmű stílusosabb és egyben „fogyaszthatóbb” zenéiből álló állomása ezúttal hatalmas közönségsikert aratott a Művészetek Palotájában.
2008. 06. 11.
Élőhalott fesztivál – A kétnapos undeground metal koncertsorozat meglehetősen vegyes fellépőgárdája mindenfajta sötétebb tónusú metál rajongó igényét kielégíthette: metalcore, hardcore, régivonalas death és újabbfajta göteborgi, pogány black, grind. Jöttünk, láttunk (és hallgattunk), jövőre is visszamegyünk.
2008. 06. 06.
Weber – Mozart – Brahms: klasszikus vagy romantikus zeneszerzők? A kérdés első olvasásra butának tűnik, ám a Drezdai Staatskapelle hangversenyét hallgatva elbizonytalanodtam. Bár legföljebb hermeneutikai értelemben szokás klasszikusnak nevezni őket, Weber és Brahms zenéjének bécsi klasszikus gyökereihez kétség sem fér. Mozart pedig hiába minden szempontból az, d-moll zongoraversenyét a vérbeli lírikus Lars Vogt romantikus felfogásban szólaltatta meg.
2008. 06. 05.
Koranyári hangulat a Pecsában, napfény és dobozos sör, lassú oldódás, aztán hirtelen berobban a színpadra egy keszegtestű fehérgalléros, és arra bíztat, hogy lőjük fejbe magunkat. De pisztoly helyett tesztoszteron-bomba zúzza szét az arcunkat: az ötvenéves Nick Cave bajszából csak úgy csöpög a férfierő, a baj csak az, hogy mindez a kétórás koncert alatt egyre gyakrabban tűnik izzadtságnak.
2008. 05. 31.
Ahogy John McLaughlin – anélkül, hogy tekintetbe venné a közönség sajátos helyzetét – pontosan 20.00-kor elkezdte a koncertet, ugyanolyan pontosan, egyetlen ráadás után 22.00-kor abba is hagyta. Mint aki jól végezte a dolgát.
