zene / előadás
2009. 08. 06.
Benson dalainak és előadóművészetének a legnyilvánvalóbb jelzői a szexi és a stílusos. Mesteri könnyedséggel lépi át a dzsessz, a funky, a pop és a soul határait, és a 45 éves színpadi jelenlétnek köszönhetően ma is tudja, miként fogja meg a közönségét.
2009. 08. 04.
A hazai operacsinálás (hogy ilyen csúnyán fogalmazzak) egyik legnagyobb kérdése, hogy hogyan lehet közelebb hozni a fiatalokat a műfajhoz. Nyilvánvalóan nem várható el, hogy a gyermek közelítsen, az operának kell közelítenie hozzá. A Szegedi Szabadtéri Játékok Turandot-előadása pontosan ezt a közeledést kísérelte meg – méghozzá sikerrel.
2009. 08. 03.
Mostanában könnyen osztogatják a királyi címeket a zenében, az azonban biztos, hogy a Mississippiből világhódító útjára indult B.B. Kinget megérdemelten koronázták a blues királyává. Ezért is volt magától értetődő, hogy amikor zenekarának hosszú bevezetője után végre színpadra lépett, állva tapsolt a Budapest Sportaréna közönsége. Másként nem is lehetett volna fogadni.
2009. 07. 23.
Az experimentális zene másik érdekessége, hogy nincs egzakt helye vagy ideje: a zenei kompozíció örök, nincs kezdete és nem is lehet befejezni – a koncert mindig csak egy szelet, egy parányi elemi elvonatkoztatás. Paradox, mert miközben elvonatkoztat a fizika világától, azon keresztül hat: a zene csak hullámok áriája, már nincs benne semmi magasztos, Bach forog a sírjában, miközben Ben Patterson miniatűr faszékeket tologat az Artus színpadán.
2009. 07. 20.
A posztmodern ikon, a botrányművész, a fogyasztói társadalom és az egyházak legfőbb bírálója, a Sátán földi helytartójának kikiáltott rocksztár is fellépett a soproni Volt fesztiválon. Bár ne tette volna.
2009. 07. 17.
Snétberger Ferencet legutoljára a MüPÁ-ban láttam-hallottam, számomra némiképp felemásan szerepelni. Markus Stockhausennel viszont gyakran találkozom különböző koncerteken, szóval igen kíváncsian vártam, hogy kettejük találkozásából mi születik.
2009. 07. 16.
A Wu-Tang Clan zenei mindenese és egyik első számú MC-je, számtalan szólólemez producere, filmzenék (Szellemkutya, Kill Bill) szerzője, a Gravediggaz frontembere, a színészként is fel-feltűnő (Szellemkutya, Kávé és cigaretta, Amerikai gengszter), jelenleg a filmrendezéssel kacérkodó, számtalan aka-nevet használó Robert Fitzgerald Diggs július harmadikán emlékezetes hangversenyt adott a Dürer-kertben. Az ezúttal jótékony homályba nem burkolózó tudósító személyes élménybeszámolója következik.
2009. 07. 15.
Néhány hónappal ezelőtt fedeztem fel Dhafer Youssef Electric Sufi című lemezét, aztán egy darabig „rongyosra” hallgattam, s próbáltam minél többet megtudni az előadóról. Már éppen lecsengeni készült lelkesedésem, amikor megtudtam, hogy a Művészetek Palotájában lesz előadása. Előtte pedig a fiatal magyar együttes, a Barabás Lőrincz Eklektric játszik.
2009. 07. 13.
A koncertre az összes jegy elkelt, sőt, némelyik kétszer is. Engem például a bejáratnál rögtön lekapcsolnak, és a balkon helyett a karzatra küldenek: ott úgyis jobb az akusztika, szól a vigasz. Ismerem a Házat, a karzaton valóban intim-közelinek tűnt Edita Gruberova pianissimója is – de én látni is akarom a song nagyasszonyát. Különösen, hogy Marianne Faithfull berobban a színre.
2009. 07. 09.
Nyolcadik budapesti fellépését ünnepelte a lassan három évtizedes múlttal bíró, és azóta töretlenül népszerű Depeche Mode. A nyolcból számomra ez volt az ötödik hazai koncertjük, így szubjektív összegzés következik, hogy mi történt június 23-án este, a Népstadionban.
