zene / előadás
2009. 07. 16.
A Wu-Tang Clan zenei mindenese és egyik első számú MC-je, számtalan szólólemez producere, filmzenék (Szellemkutya, Kill Bill) szerzője, a Gravediggaz frontembere, a színészként is fel-feltűnő (Szellemkutya, Kávé és cigaretta, Amerikai gengszter), jelenleg a filmrendezéssel kacérkodó, számtalan aka-nevet használó Robert Fitzgerald Diggs július harmadikán emlékezetes hangversenyt adott a Dürer-kertben. Az ezúttal jótékony homályba nem burkolózó tudósító személyes élménybeszámolója következik.
2009. 07. 15.
Néhány hónappal ezelőtt fedeztem fel Dhafer Youssef Electric Sufi című lemezét, aztán egy darabig „rongyosra” hallgattam, s próbáltam minél többet megtudni az előadóról. Már éppen lecsengeni készült lelkesedésem, amikor megtudtam, hogy a Művészetek Palotájában lesz előadása. Előtte pedig a fiatal magyar együttes, a Barabás Lőrincz Eklektric játszik.
2009. 07. 13.
A koncertre az összes jegy elkelt, sőt, némelyik kétszer is. Engem például a bejáratnál rögtön lekapcsolnak, és a balkon helyett a karzatra küldenek: ott úgyis jobb az akusztika, szól a vigasz. Ismerem a Házat, a karzaton valóban intim-közelinek tűnt Edita Gruberova pianissimója is – de én látni is akarom a song nagyasszonyát. Különösen, hogy Marianne Faithfull berobban a színre.
2009. 07. 09.
Nyolcadik budapesti fellépését ünnepelte a lassan három évtizedes múlttal bíró, és azóta töretlenül népszerű Depeche Mode. A nyolcból számomra ez volt az ötödik hazai koncertjük, így szubjektív összegzés következik, hogy mi történt június 23-án este, a Népstadionban.
2009. 07. 06.
A tavaly elmaradt Down-buli pótlása most sajnos egy napra került a Depeche Mode bőrigázós stadionkoncertjével. Így kedd este lemaradtam a kemény riffekről és a pogóról. Ezt pótlandó, másnap megnézem a Prongot a Dürerben: kemény riffeket igen, pogó helyett azonban csak szellősen ácsorgó, mosolygós, szolídan fejrázó negyveneseket látok.
2009. 07. 02.
Az ember – szakadék – mondja Wozzeck. „A rendezés szakadék az opera és a nézők közt” – mely olyannyira elidegenít, hogy már Wozzecket sem sajnáljuk. Ahogy a kisfiút sem sajnáljuk, hiszen nem a pajtásai kiáltanak rá – Te, az anyád halott! – hanem magnóról hallatszik a groteszk gyermekdal, miközben a Bolond a kezébe adja a borotvapengét.
2009. 06. 27.
Az experimentális zene legnagyobb erénye, hogy mindig képes újat mutatni: experimentális koncerten a zenei konvenciók váratlanul eltűnnek, a néző egyszer csak azon kapja magát, hogy voltaképp már rég elvonatkoztatott a hangszerek és a dallamok, ritmusok világától. Mégis, csodálatos, hogy egyes művészek képesek arra, hogy alkalmasint valódi, konvenciók nélkül elemi dallamokat és ritmusokat idézzenek meg…
2009. 06. 24.
A Moszkvai Helikon Színház már-már állandó vendége a Miskolci „Bartók+…” Nemzetközi Operafesztiválnak, a tavalyi évhez hasonlóan idén is két előadást hoztak a tizenegy napos rendezvénysorozatra. A + jel után most Bécs szerepelt, így nem csak az első, Haydn, Mozart és Beethoven nevéhez köthető, hanem a Schönberg, Webern és Berg által fémjelezett második bécsi iskola zeneszerzőinek művei is terítékre kerültek a fesztiválon.
2009. 06. 09.
Akik ismerik a fentebbi című Boris Vian-írást, talán megbocsátják a jelen metaforikus zagyvaságot. A Pekingi Szimfonikus Zenekar előadása mindenesetre több ponton is erős kérdéseket vetett fel a műértő közönségnek. A játékuk tökéletes volt, a repertoár elképesztően változatos, gyakorlatilag mindent tudtak. Valami mégis hiányzott...
2009. 05. 28.
Szinte már hagyományba illően New York-i együttest hallottunk: minimál dobfelszerelésen eszméletlen fantáziával megáldott dobos, hasonlóan zseniális bőgős, s a fúvósok is hangszerük lehetőségeinek határát kutatták.
