zene / előadás
2010. 12. 07.
A brit Cavanagh-testvérek zenekara, az Anathema rácáfol a szigetországiakról alkotott közhelyek tengerére: zenéjük őszintén és mélységesen érzelmes, ám ugyanannyira intellektuális, ami tökéletesen passzol a kelet-európai panelmagány, őszi szürkület és penészzöld álmodozások alkotta hangulatvilághoz. Talán nem véletlenül „járnak haza” koncertezni.
_uacct = "UA-1248375-1";
urchinTracker();
2010. 12. 06.
Hol van az a határ, ahol elhisszük két rendkívül fiatal zenésznek, hogy valóban komolyan gondolják azt, amit csinálnak, illetve felelősséggel állíthatjuk, hogy a jövő nagymestereit láttuk-hallottuk a színpadon megjelenni?
2010. 12. 02.
A sajtos-sajtós beszámolója arról, hogyan lehet lázba hozni egy teltházas közönséget csak úgy „öregesen” - zenével és nem színpadi látvánnyal...
2010. 11. 27.
A diszkó gonosz. A rock felettébb szórakoztató. A horror pedig vicces. Ez a Lordi ars poeticája. Az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerésével befutó, majd teátrális színpadi show-járól és szörnykoncepciójáról elhíresült finn zenekar megítélése a mai napig ellentmondásos. A kíváncsiság pedig még mindig nagy úr, úgyhogy megnéztük, a „látványos lufi” vagy az „egyszerű, de zseniális” teóriák közül melyik gyűri le a másikat egy élő koncert során. Az igazságot, mint mindig, nem odaát, hanem a kettő között találtuk.
_uacct = "UA-1248375-1";
urchinTracker();
2010. 11. 09.
Igazán szívet lelkesítően nagyszabású és meghatározó koncertnek kevés, lagymatag diszkónál sokkal több volt - a rendezvény inkább a bevett formák és bevett fogások alkalmazásának tökéletesítésében tekinthető mérföldkőnek. Annak ellenére is, hogy az előadás a két húszéves legenda első közös budapesti debütálását jelentette.
2010. 11. 03.
Mert a jelek épp nem arra mutatnak. Nagyjából hasonló alapállásból indultam az Operett Színház Szerdán tavasz lesz című előadására – ahol azonban meggyőztek. Ragyogó, szellemes és egyben humorosan elgondolkodtató darabot láttam, szóval most már tudom, valóban tudom, hogy (egyszer) tényleg tavasz lesz.
2010. 11. 01.
Rendkívül érdekes élményben lehetett része azoknak, akik október 21-én, csütörtök este a másnapi munkával, egyetemmel dacolva, s a koffein mindenható erejében bízva ellátogattak a Petőfi Csarnokba az angliai The Tarantinos együttes koncertjére.
2010. 10. 31.
Amikor valaki arra készül, hogy délután 16.30-tól valamikor hajnali 2-ig, 4-ig „zajt” fog hallgatni, akkor jól kösse fel a gatyáját! Nem vagyok új fiú ezen a színtéren, mégis alaposan leizzasztott a fesztivál második napja, amikor is egész délutánomat-estémet erre szántam. Talán lett volna némi lelkiismeretfurdalásom, miután 22 óra tájban nem bírván tovább hazatértem, azonban megnyugtatott, amikor másnap délután épp Nun András, a fő „zajmester” szájából hallottam az alábbi kijelentést: „idegeimre ment a zaj”.
2010. 10. 27.
Három és fél év kihagyás után rendezték meg ismét a „kísérleti zenék” fesztiválját, bár e meghatározás némi pontosításra szorul, hiszen a laikus számára ijesztőnek, zajosnak tűnő koncertanyag bővebb repertoárból merített: a természeti hangok alkotta ambienttől a klasszikus rock felálláson át az electroig és dubtechnoig (s még folytathatnám sokáig) terjedt a felhozatal.
2010. 10. 23.
Az Ultrahang Fesztivál nem kisebb feladatot vállalt magára, mint a természetes és mesterséges zajok közti igencsak vékony és persze minden tudományosságot nélkülöző, ám sokakban mégis élő hipotetikus határ lerombolását. Ezt a bizonyos zenestílusokat méltatlanul diszkrimináló berlini falat mi más döntheti le, mint egy olyan rendezvény, amely tán az unalomig is belénk égeti: zongora és keverőpult, gitár-wah és egy jó öblös gong is képes a fület teljesen hasonlóan stimuláló hatásokat kelteni.
