zene / előadás
2011. 12. 10.
Jó érzés jelen lenni kortárs darabok ősbemutatóján, a hangszerek hangolásán át a fogadtatásig része lenni annak, amikor egy már publikált, de közönség előtt még nem játszott darab életre kel. Kallai Nóra gambakoncertjén hat új mű útrakelésének lehettünk tanúi, amelyhez a hangulatot az első műsorszám, Sáry László Triptichonja teremtette meg. A szólóművekből és kamaradarabokból álló koncert során a művészek nagyon is fogyasztható kortárs-zenével ajándékozták meg a közönséget. A siker titka a műsor változatos elrendezése és az előadók friss, élvezetes stílusa volt.
2011. 11. 22.
Minden jóindulatomat és rajongásomat összeszedve: a legprofibb előadását láttam annak, hogy mit és hogyan nem szabad elkövetni a színpadon. Ha nem Al di Meoláról lett volna szó, zseniális ifjú szárnypróbálkozásról beszélnék – így viszont felejthető hakninak nevezem az egészet. Beszámolóm alant következik.
2011. 11. 15.
A világ legnépszerűbb német nyelven éneklő együttese, a Rammstein nem okozott csalódást turnéjuk budapesti állomásán. A szinte teljesen megtelt Budapest Sportaréna közönsége elégedett lehetett, volt minden, ami kellett, de a kritika nem bír magával: valami mégis hiányzott. Elérték a tökéletest, onnan pedig nagyon nehéz továbbmenni.
2011. 11. 10.
Minden együtt volt ahhoz, hogy Dr. Balamuralikrishna, az indiai karnatikus zene leghíresebb képviselőjének budapesti koncertje legendássá váljon. Néhány nappal színpadra lépése előtt körbejárt a hír, hogy a zenészek csomagja egy lekésett járat folytán elveszett, sőt, a benfenntesek azt is tudni vélték, hogy a „Gyermek Krisna” névvel büszkélkedő, életének nyolcvankettedik évében járó énekes legutolsó Indián kívüli koncertjét adja a Trafóban.
2011. 11. 06.
Se az a hippifazonú Ken srác, az a dalszerző-zseni, se az alkoholista, nyugalmazott hangszálbajnok, a Byron, sokkal inkább ez a kocsmáros kinézetű, angol akcentusát ropogtató gitáros, Mick Box maga a Uriah Heep. Meg ez az aranytorkú, aranyhajú, kopaszodó énekes, ez a „back to the 80s” show-ból menesztett basszer, meg ez a kopasz izomember, aki mintha folyton szét akarná bontani a dobcájgot. Ez az öreg Uriah Heep, amelyik mégis úgy tolja a rock ’n rollt, mint a hippik. Fiatalosan, szabadon és egyszerűen. Easy Livin’ a javából.
2011. 10. 23.
A kulturális színtér székhelyét a Királyfürdő bejáratánál nem jelzi feltűnő felirat. Kiragasztott papírok, nyilak vezetnek a belső udvarra, az ideiglenesen beállított szpotlámpák alá, a napozóágyakból és kihajtható székekből álló, rögtönzött nézőtérhez, ahol a színészekből és zenészekből álló független társulat beállása éppen a végéhez érkezik. Rövid, ám szívhez szóló köszöntés, s hálás szavak a közönség felé. Elérzékenyülés. Világvégi biciklista beletörődő tempózása a kifeszített kötélen. Itt minden – finoman szólva – szimbolikus.
2011. 10. 15.
Helikopter, géppisztolyos katonák, halálos szerelem, maffia és zabigyerekek – lehet ezt elrontani? Az Operettszínház társulata és KERO®, a rendező nem hogy elrontotta volna, épp a legmagasabb emberi távlatokba emelte az egyébként szappanopera ízű tragédiát. Beszámolónk alant következik...
2011. 10. 08.
Amerre nézek, zenészarcok – jegyeztem meg magamnak a MÜPÁ-ban, a Fesztivál Színház nézőterén ülve, Kováts Kriszta és Szirtes Edina Mókus közös produkciója, a Tao Te King kezdete előtt. Márpedig, aki vállalja a szúrós szemű szakmaibeliek előtt való megméretést, az magasra helyezte a mércét.
2011. 09. 19.
Nem gondolom, hogy a koncert rossz volt. Amennyi köze van a trombone-nak az angol bone, azaz csont szóhoz, annyi köze van a Four Bones Quartetnek a rosszasághoz. De azt sem szeretném elhallgatni, hogy voltak bizony problémáim zenehallgatás közben. Kritikám alant következik...
2011. 09. 05.
Az idei Sziget fináléja a szentségtörés jegyében zajlott: a Nagyszínpadon utolsóként a következetesen túlértékelt White Lies játszott mindössze két lemez birtokában, míg a Rock-Metal pódiumon a Tankcsapda butította kiskorú rajongóit utóbbi pár éves daltermésével. Még szerencse, hogy délután a Gogol Bordello nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy felszámolja a szegregációt, az izolációt és a szegénységet tánczenéjével, amire csak a melankólia-exportőr The National tudott hasonló nívójú replikát adni.
