zene / előadás

Két generáció – a kezdet és a vég – az idei VeszprémFesten. Az egyik megnyitotta, a másik befejezte. Ha most 30Y koncertről írnék, akkor ideírhatnám az egyik sorukat: „akkor kezdem el, amikor más már befejezte”. S hogy ki kezdte az egészet? A Supertramp társ-alapítója, dalszövegírója és énekese, Roger Hodgson adott hangulatos koncertet a Nagyszínpadon.

15 éves a Werckmeister harmóniák című film, melynek zeneszerzője, Víg Mihály ezen alkalomból vállalkozott Tarr Béla roppant markáns hangzású remekművének élő megszólaltatására az A38 hajó színpadán. A nagy kérdés az volt, hogyan lehet egész estés műsort kerekíteni a film zenéje köré, amely mindössze két, összesen negyedóra hosszú tételben merül ki.

Dante megírta, Liszt megkomponálta, Kocsisék eljátsszák. Mi az? - hangzana a találós kérdés. Az Isteni Színjáték megzenésített változatával indult ez évben a Budapesti Nyári Fesztivál. Először mosolyogtam a szókapcsolaton, amit Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője megnyitóbeszédében elejtett: „Ezen a napsütéses éjszakán…”, de aztán rájöttem, igaza van – függetlenül attól, hogy direkt vagy véletlenül tette egymás mellé a két szót –, ezen a meleg nyári estén, Liszt drámai futamait hallgatva már nem is tűnt akkora bakinak az elszólás.

Hogyan fér meg egymás mellett a szarkofág és a cukitekercs? Aki nem jött el a Soharóza és Bélaműhely első közös karmesterjátékára, valószínűleg már soha nem fogja megtudni: ugyanis amit az estén hallhattunk és láthattunk, egyszeri és megismételhetetlen. A két csapat közötti együttműködés azonban - remélem - nem tiszavirág életű…

Julia Lezsnyeva alig bírta lehúzni a ruhája ujját... a rendező és címszereplő Max Emanual Cencic egyik áriája végén megakadt, az olasz szöveg helyett pedig erőtlen lalala-ba fojtotta kitörő nevetését. Cikis helyzetek? Hát igen, azok. A zene és előadás mellett mégis eltörpültek a bakik és amolyan kedves bájt kölcsönöztek a darabnak.