zene / előadás
2016. 02. 23.
A KisHallban a kishalak, a NagyHallban a nagyhalak úsznak. Így megy ez nagyjából azóta, hogy a Gödörből Akvárium lett. A Biorobot, úgy látszik, kishal, vagy legalábbis ezen az estén akad egy nála nagyobb. Nem is lenne ezzel semmi gond, olyan zenekar koncertjére igyekszünk éppen, amit megelőzött a híre, és ez a bizonyos hír nem is terjedt el olyan széles körben. De azért mégiscsak ott van az a lelkes rajongótábor, melynek tagjai – a halas képeknél maradva – úgy festenek éppen, mint heringek a konzervdobozban.
2016. 02. 03.
Újabban sokat dicsértem a PFZ-t és utálom ismételni magam, ám ezúttal olyan zenei élményben volt részem, hogy bárhogy is ódzkodom tőle: nem maradt más választásom. Kompenzálásként kulturális különbségekről meg überelésről is szó lesz írásomban.
2016. 02. 01.
Ha az ember elkezd koncertre járni, hozzászokik a csúszásokhoz. Egy idő után be is kalkulálja őket, és képes akár másfél órát késni – a zenekarok ilyenkor persze (majdnem) pontosan kezdenek. Ez az este kivételesen szerencsésen alakul késésileg: sikerül összehangolnunk saját pontatlanságunkat a fellépőkével, méghozzá összebeszélés nélkül. A Kuplung viszont a csütörtök esti időpontnak megfelelően, vagy annak ellenére (a budapesti klubok életében a csütörtök már majdnem péntek) szinte kong az ürességtől.
2016. 01. 29.
Nehéz lenne túlbecsülnöm Schöffer Miklós jelentőségét a művészet világában, ám ez a becslés szerencsére nem is áll szándékomban. Némi véletlennek köszönhetően a Nicolas Schöffer retrospektív című kiállítás majdhogynem végén rendezett Schöffer-nap és Fény éve záró eseményre csöppentem be, erről számolok be most.
2016. 01. 21.
Szokatlanul erős koncertekkel kezdődött az idei év. Már ami a budapesti underground színtért illeti. A 100-as klub csapatának rendezésében ugyanis két hazai kiválóság mellett három horvátországi csapat is megmutatta, mi az a punk. Mindezt klisé- és közhelymentes, őszinte, eredeti és nem utolsósorban észveszejtően dinamikus módon, amelyet a horvát nyelvű szövegek csak még érdekesebbé tettek.
2016. 01. 19.
„Mi jövünk, mi jövünk” – ismételgeti Sallai László, a Felső Tízezer lemezbemutató koncertjén a Toldi Klubban. A debütáló album, a Normális élet, egyben a koncert első, Mi jövünk el című számának szövegén nem kell túl sokat gondolkodni: adott egy generáció, amely a rendszerváltás környékén született, és bár elveszettnek tartják, sőt ő is elveszettnek tartja magát, úgy érzi, végre meg kell végre mutatnia, hogy igenis létezik. Az előző nemzedékek nem könnyítették meg a dolgát, ezért most tehetnek egy szívességet: „Félre az útból, mindenki hátra!”.
2015. 12. 30.
A Quimby zenekart Magyarországon kevés embernek kell bemutatni. Ha az unalomig újra és újra feldolgozott Most múlik pontosan című dal kapcsán nem, hát a Telekom reklámból ismerhet rájuk a magyar alternatív könnyűzenében járatlan ember. Azt, hogy miért tartják őket sokan az ország első számú koncertzenekarának, már sokszor megtapasztaltam. És ez az élmény most sem maradt el: a lassan 25 éves banda valósággal felrobbantotta az Akvárium színpadát, méltóképpen búcsúztatva el az idei évadot.
2015. 12. 27.
Nem sok teret hagy a kétségeknek és a klasszikus szerzők őrült fortélyainak: bár hangról-hangra ismerem a művet, néha erősen figyelnem kell arra, hogy éppen mi szól. Tudniillik hallunk egy nagyon jellegzetes futamot (egyetlen hangszeren), a zenekar nagyrészt uniszónóban játszik, mint egy ritmushangszer, aztán jön a refrén, amikor az egész zenekar, szóló hegedűsökkel egyetemben egyetlen futamot ismételget egyre erősebben, majd újabb (halk) motívum a hegedűn, egy-két hangszeren, uniszónó kíséret aztán refrén, és így tovább...
2015. 12. 08.
Néró császárról az a kép él az emberekben, hogy a pusztítás, zsarnokság, művészi dilettantizmus és még ki tudja mi mindennek az okozója a Római Birodalomban. Ha viszont valaki megnézi Claudio Monteverdi két operája közül az egyik, teljes egészében fennmaradt művet, a Poppea megkoronázását, egy időre legalábbis biztosan elfelejti a Néróval kapcsolatos negatív konnotációkat, és az őrült zsarnok helyett az embert fogja látni benne.
2015. 11. 29.
Bevallom, csak a PFZ kedvéért mentem erre a koncertre, s ahogy a műsort nézegettem, bizony nem túl nagy lelkesedéssel. Ki tudja, hányadszor, újra meghallgatni a Leonóra-nyitányt meg az V. szimfóniát – ehhez Beethoven rajongónak kell lenni, vagy valamiféle csodában hinni, hogy most valahogy valami mégis más lesz, mint a megszokott. Csodák pedig történnek, ha nem is túl gyakran.
