zene / előadás
2016. 05. 02.
Az idei Budapest Tavaszi Fesztivál 15. napján került sor komolyzene kategóriában a fesztivál egyik olyan produkciójára, amire nagy érdeklődést prognosztizáltam a közönség részéről. A műsorban ugyanis kizárólag Mozart darabok hangzottak el, ami önmagában még nem valószinűsíti jóslatom beteljesülését, de az már igen, hogy a darabokat a Mozarteumorchester Salzburg tolmácsolásában hallhatjuk. S ha még ez sem elég, ezekhez járult a Kossuth-díjas Baráti Kristóf hegedűművész és az ő Stradivari hegedűje.
2016. 04. 27.
Nyilván szocializáció kérdése, ám nem nagyon hoznak lázba az énekegyüttesek, s ha mégis, akkor biztos, hogy a szokatlanságuk nyűgöz le. Szóval a King's Singersre is elsősorban a hírnevük miatt voltam kíváncsi, s ami a prímet vitte számomra a Budapesti Tavaszi Fesztivál előadásán, az a Szent Efrém Férfikórus volt.
2016. 04. 13.
Bach János-passiója, lenne-e kedvem hozzá. Egykori csoporttársam, Fekete Zoltán írt rám Facebookon, ő is szerepel benne, a Nyíregyházi Cantemus Kórusban énekel. Hmm. Két és fél óra szünet nélkül. Gyarló gondolat. Másrészt: Bach János-passióját régről ismertem, felemelő, csodálatos mű. Még az is eszembe jut, valaki egyszer azt mondta, a János-passiót hallgatva bizonyosnak érzi Isten létezését. Ez még húsvét előtt volt - ahhoz a lelki készülődéshez mi többet, mi szebbet kívánhatnánk...
2016. 03. 16.
Amikor Brian May 30 évvel ezelőtt Budapesten lépett fel a Queen-nel, Kerry Ellis éppen 7 éves volt, most viszont a legtermészetesebbnek tűnt, hogy egymás mellett ülve énekeltek a One Voice turné gyertyafényes-giccses színpadán. Hogy ez jó vagy baj, majd az utókor eldönti.
2016. 03. 12.
Mi sem mutatja jobban, hogy szükség van színvonalas alternatív zenekarokra, minthogy hétköznap is lazán megtelik a hajó koncertterme emberekkel. Ismert értelmiségiek, művészek, egyetemisták, fiatalok, kevésbé fiatalok és idősek egyaránt kíváncsiak voltak Szentpétervár legrégibb és legnevesebb underground kultuszzenekarára, a N.O.M.-ra és a drMáriás vezette Tudósokra.
2016. 03. 11.
Lehet-e egy ötvenéves zenekar több mint a saját múzeumi képmása? Akar-e még bármit Klaus Meine és Rudolf Schenker egy újabb koncerttől? Van-e még a lámpaláznak akár csak leghalványabb jele a backstage-ben? Szóval van-e még kraft ezekben a skorpiókban, legalább annyi, hogy felidézzék a régi áramütésszerű csípést, amivel – százezrek mellett – engem is elindítottak a rockzene felfedezésének útján?
2016. 03. 08.
„I can be so strong / Like a lion on a mission / I can do no wrong / I can fight day and night / That`s my decision…” Nem nagyon kell hozzá tudni angolul. Rossz, rossz, so bad ez.
2016. 03. 06.
Minden jegy elkelt, sőt talán többen is vagyunk, mint ahány embert elbírna a hajó. Elsüllyedni persze nem fog, de a ruhatárnál áll a sor, és még a koncertterem előtt is, pedig az is régen megtelt már. Tolakodni kell tehát, földbe gyökerezett lábakra lépni, szorosan egymáshoz préselődő testek között utat törni. Nagy nehezen eljutok a pulthoz, kezemben sörrel hallgatom tovább a koncertet, a mögöttem álló hústorony orrlyukaiból kifelé áradó levegő kis híján gyökerestől tépi ki fejbőrömből a hajszálaimat. Az arcokat meg a húszéves ColorStar tépi le.
2016. 02. 27.
Nyilván nem vagyok egyedül, amikor – némiképp Huizinga, főként pedig Gadamer nyomán – úgy vélem, hogy a művészet, és különösen a zene lényegi eleme a játék. A kérdés inkább az, hogy hol és mikor kezdődik a játék?
2016. 02. 24.
Izgalmas dolog a zeneszerzők befogadástörténete, ahogy jelentős nemzetközi siker közben-után egyre gyakrabban bukkannak fel a műveik a pódiumokon, majd szép lassan, komótosan megjelennek ők maguk is, személyesen. Ahogy árad a hozsanna és elfoglalják helyüket a nemzeti panteonban...
