színház / kulissza

„Szolgáltatást nyújtok, ugyanakkor alkotok is: a narráció megírása egy mű keletkezése is egyben. Hálás szakma, de könnyűnek korántsem nevezhető” – vallja Cseh Adrienn az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület audionarrátora, aki nem munkának, sokkal inkább hivatásának érzi a látás- és hallássérült közösségek színházi élményekhez való hozzásegítését. Hol áll hazánk az akadálymentesítés, a kultúra megváltoztatása terén más országokhoz képest és hogyan válik egy vak ember számára színessé és átélhetővé egy adott produkció – interjúnkban erről is beszélgettünk.

Ha turista vagy saját városodban, a megszokott helyek totál más perspektívába kerülnek. Kicsit távolabb helyezkedsz, érdekes részleteket veszel észre, új összefüggéseket fedezel fel, talán a fényekre is odafigyelsz – jobban tiéd lesz itt a tér. Nézz fel a Bajcsy-Zsilinszky úton a Bazilika tetején sorakozó apostolokra, az egyik nyugalomra int kezével: „nem kell aggódni, minden rendben lesz!” Reggelizz kényelmesen a Centrál Kávéház teraszán, szemlélődj, figyeld a vibráló forgalmat, az elszaporodott varjakat, a dolgukra siető egyetemistákat. Máris kívülálló lettél – és mégsem. Vagy nevezz be egy idegenvezetővel kísért, helytörténeti városnézésre, ahogyan én tettem a minap. Választásom egy, a főváros színháztörténetével foglalkozó sétára esett, szerencsére aznap pont nem esett.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Zeneakadémián az Almási-Tóth András kezdeményezte Operavizsga-fesztivál, melyen ezúttal a hazai végzősök mellett londoni és berlini növendékek kaptak bemutatkozási lehetőséget.

A Káva Kulturális Műhely Szélmalmok címen Mindszent, Székkutas és Hódmezővásárhely tanyasi gyerekcsoportjaival együttműködve indította útjára művészeti projektjét 2015 márciusában. Hogy mit profitálhatnak az ezeken a településeken és a környékbeli tanyákon élő fiatalok egy-egy ilyen színházi-drámás foglalkozásból, hogyan segíti mindez a helyi közösségek önazonosságának meghatározását, és milyen szimbolika húzódik meg a projekt neve mögött, arról a Káva alapítóját, Takács Gábort kérdeztük.

Szabadkán a Kosztolányi Színháztól nem messze, a Matka Vukovića utcán, azokból az időkből, amikor még volt itt villamos – mondja –, van két villamoskocsi. Ez volt már kocsma, újságos, pénzváltó és most legutóbb éppen kulcsmásoló. A katolikus templom úgy repedt meg, mintha belecsapott volna az istennyila, a zsinagógának csak a főutcára néző része van felújítva, és nem lehet bemenni. Az egyik Kosztolányi-szobor inkább egy törpe Ady. Mézeskalács-szecceszió, török kávé és finom házibor. Elkezdődött a Desiré Central Station Fesztivál, az ősz utolsó és a tél első megállója.