bezár
 

színház / kulissza

Határátlépések
Határátlépések
Hudi László rendező, koreográfus 1994-ben megalapította saját önálló társulatát, a Mozgó Ház Társulást, amely évi mintegy ötven előadását főleg külföldön játszotta. A magyar színjátszás történetében először, 2000-ben felléptek az Avignoni Fesztiválon, emellett előadásaikat a világ számos más országában és fesztiválján is játszották: Berliner Festspiele, Bonni Biennále, Hamburg, Wiener Festwochen, Caracasi Nemzetközi Fesztivál, londoni LIFT, Arhus, Basel, Cividale, Polverigi, Antwerpen, Brüsszel, Amszterdam, Groningen, Münster, Freiburg, philadelphiai Fringe Fesztivál, Ljubljana, Prága, Zágráb, Szarajevó…
Shakespeare járvány idején
Shakespeare járvány idején
Nem a felhőtlen színházlátogatás éve volt eddig 2020. Ugyan számos színház több előadását is elérhetővé tette a YouTube-on, sőt születtek eleve a képernyőre szánt színházi előadások is, eleddig az év nem a színházi élményekről szólt. A korlátozások feloldása a fesztiválokon kevéssé segített, hiszen amire kiderült, mit lehet és mit nem, addigra már programot kellett hirdetni még az akkor érvényben levő megszorítások fényében, nem tudva, később mi lesz. Így hirdették meg az ez évi Gyulai Shakespeare Fesztivált is, Dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatójának szavaival „a D terv C változatában”, azaz július 4-5-én három előadással, majd augusztus 29-én egy Hamlet bemutatóval. A rövid és kompakt fesztiválban különleges előadások kerültek a közönség, a hagyományos, analóg színházra éhes közönség elé.
A siker az ember élete
A siker az ember élete
Ladányi Andrea balettművész, koreográfus Magyarország, Finnország, Kanada és USA után most Spanyolországban él. Erőteljesen hatnak rá a külföldön tapasztaltak, és nem tud kibújni professzionalizmusa és maximalizmusa alól.
A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya
A Díva, a Herceg és a Tenkes kapitánya
Az OSZMI, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet sem maradt adós a koronavírus ideje alatt online műsoros jelentkezéssel. A szükségből erényt kovácsolva (mint ezekben a viszontagságos időkben oly sokan) meglévő anyagokat mutattak be, strukturáltak át. A három podcast-beszélgetés bemutatása következik.  
A fiataloknak fel kell fedezniük a saját hatalmukat
A fiataloknak fel kell fedezniük a saját hatalmukat
Tompa Gábor erdélyi magyar színházi rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és főrendezője, az Európai Színházi Unió elnöke. Világszerte rendezett és tanított, az Egyesült Államokban tanszékvezető.
Az énekes katalizátor
Az énekes katalizátor
Rab Gyula tenor énekművész, Szeged, Budapest, Firenze, Anglia és Zürich után, ahol tanulmányait végezte, most Münchenben énekel, legfőképpen nagy Mozart-szerepeket. Számára az a legfontosabb, hogy minden nap kicsit jobb legyen, mint az azt megelőzőn. Nem gondolja, hogy ő éri el a hatást, ő csupán hozzásegíti a közönséget, hogy a zene hathasson rá.
Ne csak a mi nézőpontunk uralkodjon
Ne csak a mi nézőpontunk uralkodjon
Marsalkó Eszter dramaturgként, rendezőként, producerként is részt vesz különböző előadások létrehozásában, a nevéhez köthető előadások között zenés színház, opera, tánc, cirkusz, bábszínház is található.
A személyes kapcsolatok számítanak
A személyes kapcsolatok számítanak
Veress Anna dramaturg, korábban a Katona József Színház munkatársa volt, később a Krétakör megalakulásától annak tagja. A Krétakör megszűnése óta szabadúszó, leginkább Németországban dolgozik, Bodó Viktor rendszeres alkotótársa.
Akinek közönsége van, felelősséggel tartozik érte
Akinek közönsége van, felelősséggel tartozik érte
Auróra x Bánkitó Karanténfesztivál egy online rendezvénysorozat, mely a járvány miatt jött létre. Az első hét első programján Mayer Dániel, az Auróra önkéntese (egyébként a Stereo Akt producere) beszélgetett Boross Martinnal, a Stereo Akt vezetőjével a koronavírus-járvány idején nem is annyira ismeretlen módon: videóbeszélgetés formájában. Regisztráció alapján lehetett csatlakozni, körülbelül tizenöten vettünk részt rajta. Az esemény egyszerre töltötte be egy hagyományos színházi kísérő program szerepét, gyakoroltatta velünk a videómeeting műfaját, és a nézőket speciális helyzetbe hozó performansz-jellege miatt a Stereo Akt színházi előadásának funkcióját is ellátta.
Audiovizuális színházélmény mindenkinek
Audiovizuális színházélmény mindenkinek
Magyar színházak, társulatok, színházcsinálók a társadalmi szolidaritás jegyében archív vagy még mai napig repertoáron lévő előadások felvételeit teszik közzé online felületeken. Így próbálnak hozzájárulni saját, rendelkezésre álló eszközeikkel a mostanra már mindenki számára ismert „Maradj otthon!” kezdeményezéshez.
6   7   8   9   10   11   12   13   14 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés