színház / előadás
2009. 03. 01.
A Merlin Színházban január óta játsszák a Spidronműhely augusztus 29-én, a Magyarorzági Roma Parlament udvarán bemutatott Don Juan előadását. „Ugyanaz – egészen máshogyan” – olvashatjuk a címlapon. Az előadás leírásához ezt a két fogalmat is elég lenne tisztázni. Mi az ugyanaz? A Don Juan-feldolgozások közös nevezője, a nőcsábász alakja? A „ki is a valódi áldozat" kérdése? A csábító férfi és az elcsábított nő párosa? Nos, nem tudjuk. Az előadás mottója a szabad értelmezést szorgalmazza.
2009. 02. 21.
Ha méltó kritikát szeretnék Frenák Pál legújabb, Ikrek című előadásáról, akkor némi változtatással újra leközölhetném a Trafóban 2006 tavaszán bemutatott MIL ANról készült írásomat. Ám ha így járnék el, az éppúgy megtévesztő lenne, mint premiernek tüntetni fel egy felújítást.
2009. 02. 18.
Aki az elmúlt években figyelemmel kísérte a Természetes Vészek Kollektíva ténykedését (Halál-trilógia: 62 nap, Angyaltár, Pre-actio), gyaníthatta, hogy túl sok vidám élményre nem számíthat. A „sötét oldal” nem áll messze Ágenstől sem (lásd példaként: Tenebrae [Sötétség], Daimón [Lélek], Ira [Düh]). Hát ha még össze is találkoznak a színpadi térben!
2009. 02. 15.
Urbi vagy orbi? Hogy kinek készült a 9700, arra a kérdésre az irányítószám-jegyzékből kölcsönzött cím és a két szerző, Egressy Zoltán és Dömötör Tamás műsorfüzetben olvasható beharangozója is határozott választ ad: urbi. A városnak, vagyis Szombathelynek. Igaz, az előadás vége felé már az is elhangzik a színpadon, hogy „szombathelyieknek és nem csak...”
2009. 02. 12.
Alföldi Róbert sosem hagyománytiszteletéről volt híres, most viszont beleesett a sablonosság csúnya csapdájába. A metrós-prostis harmadik felvonással sem az a baj, hogy szándékoltan provokatív, hanem az, hogy felszínes és bután sztereotip. Hogy mindez éppen a János vitézben? Ami harminc éve még menő lett volna, ma már édeskevés.
2009. 02. 11.
Fűszőnyeg a földön, fűzuhatag a háttérben, négy kis kivetítő vászon, nem éppen fesztelenül mozgó énekesek, egy angol narrátor, félig árokba engedett zenekar, fél-opera, fél-rendezés – és egy félkész A tündérkirálynő előadás. De hogyan lehetne ebből egészet alkotni?
2009. 02. 08.
Zsúfolásig megtelt nézőtér: pótszékek és állójegyek is mind eladva. Három nő, egy álmokat kergető, elszánt húszéves, egy férjhez menni készülő, vágykeltő harmincas és egy házasságában megcsömörlött, ám kötelességtudó, kifinomult negyvenes ugyanazt a korosodó, szerencsés(?), sikeres férfit akarja. Mit tudhat ez a Solness építőmester, akire ennyien kíváncsiak?
2009. 02. 06.
...a sikerben, folytathatnánk az amúgy euripidészi sort. Történetébe egy héttel azután kapcsolódunk be, hogy sorsa az anyagyilkossággal megpecsételődött. A színpadkép: két „megfeneklett“, kitört kerekű teherautó, döntött tükörfalú épület és a háttérben terpeszkedő palotalépcső. Itt gázolnak könyékig a mocsokban, ide érkeznek pipiskedve a palotából vagy öles léptekkel a kikötőből a szereplők – s mindez mit sem változik az egy óra negyven perc alatt.
2009. 02. 03.
Sötétség, üresség, félelem, szívfacsarás – Shakespeare Lear királya monumentális méretekben. A bécsi Burgtheater előadása alatt az embernek van bőven ideje hátradőlni, élvezkedni, nézni, néha kicsit bosszankodni, de legtöbbször gyönyörködni – mindenesetre átadni magát a színház kínálta élménynek.
2009. 01. 31.
„Érdekes lenne fölmérni, kit mi fog meg az írekben. (…) A minden nyomorúságon áttörő életerő? Az önsajnálat, öngyűlölet, a heroizmus és önirónia különleges keveréke? Vagy az, ahogy az ír művész a létet és nemlétet, születést és halált, látható és láthatatlan valóságot egyben, egymás kiegészítéseként ábrázolja? Ahogyan folytonos átjárást teremt a tragikum és a komikum, a hősi és szánalmas, a komoly és nevetséges között?”
