színház / előadás
2009. 06. 08.
„Nem is tudom, miért meséltem el ezt a történetet. Ugyanezzel az erővel másikat is mesélhettem volna. Talán majd legközelebb elmondok egy másikat. De meg fogjátok látni, jó emberek, az is pontosan ugyanilyen lesz.” Nem tudom, hogy ha Peter Brook más Beckett-darabokat mesélt volna el, azok pontosan ugyanilyenek lettek volna-e. Nem hiszem. Bár kétségkívül hasonlítottak volna a Trafóban látott négy „töredékhez".
2009. 05. 23.
Biztonsággal állíthatok két dolgot: Sergi Belbel tökéletesen ismeretlen hazánkban, és ez bizony igazán kár. A katalán író-rendező Mobil című darabját először egy független koppenhágai színházi műhely, a Plan B mutatta be 2006-ban, azután – a szokottnál rövidebb átfutási idővel – most, 2009-ben a Neptun Brigád művészei Magyarországon.
2009. 05. 16.
Mondják, hogy a barokk operajátszásban, színjátszásban nemcsak színpadi gépezeteket használtak minden mennyiségben, hanem Londonban még a Temzét is szerették volna bevezetni a színház épületébe – csak hogy „még” hitelesebb, élethűbb és persze pompázatosabb legyen a cselekmény bemutatása. Kovalik az operaházi Xerxes előadásában a Dunát ugyan nem hozza be, de a gépvilág, a mesetenger és a graffitis panelház nem hiányzik a produkcióból.
2009. 05. 15.
Ha Stephen King nevét a Csipkerózsika című mesével hoznám összefüggésbe, elcsodálkozna-e az olvasó? A Budapesti Kamaraszínház előadása és a regényből írt darab egyik kulcsmetaforája az ujját varrótűvel megszúró lány, aki álomba zuhan.
2009. 05. 11.
Sokan panaszkodnak a felolvasóestek unalmasságára, a szerző, sőt, már az irodalom haláláról beszélnek. Hogy a költészet hogyan tudja túlélni ezeket a nehéz időket, képes-e megújulni és valódi élménnyé varázsolni egy egész estét, arra Fesztbaum Béla önálló előadása ad reményteli választ.
2009. 05. 10.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a hazánkban vendégszerepelt Prágai Nemzeti Színház Balettegyüttesének kritikai visszhangjait olvasgatva megállapíthatom, hogy szerencsés ember vagyok. Szerencsés, mert a Fesztiválszínházban előadott két balettest közül a másodikat, a sikerültebbet láttam.
2009. 05. 05.
Nem igazán érdekelnek a kulisszák mögötti történések: elvégre én a néző vagyok, mi közöm az előadáson kívüli többihez? Nyilván sejtjük, hogy ott hátul sminkelnek, gyorsan szerepet néznek át; némely színész részegen érkezik, van, aki a kollégával veszekszik, mielőtt színpadra lép. De ezt nem tartom fontosnak, mondjuk, a Hamlet szempontjából. Még akkor sem, ha most történetesen John Cassavetes 1977-es Premier című filmjét ültetik színpadra Ivo van Hove rendezésében.
2009. 04. 30.
Kötelező olvasmányunk, Molnár Ferenc halhatatlan regénye nem csupán Magyarországon járt be diadalutat; több közép-kelet-európai generáció forgatta, és fogadta barátai közé a kis hős Nemecseket, a jellemes Bokát, az áruló Gerébet, a harsány Csónakost és a többieket. Michał Zadara, a mindössze harminchárom éves fiatal rendező, felnőtt színészekkel, sok szimbólumot használó előadásban foglalta össze, mit jelent számára mindez a lengyel történelem, a bajtársiasság és a hazaszeretet egyetemes viszonylatában.
2009. 04. 28.
Egyszerűség és letisztultság a játéktéren, fehér lepel a földre terítve. A színen lévő egyetlen játékos jelenléte a darab központi motívumát, a magány, a magára maradottság érzetét jeleníti meg. „Ő az a gyermek, akit nem szerettek s akit ezen kívűl azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik.” Igen, ez ő, a békakirály.
2009. 04. 24.
„Ilyen a Lear király? Még sosem láttam” – kérdezi egy ismerősöm, mikor a színház után összefutunk. Nekem főleg az előadás tempójával van problémám, neki a leegyszerűsített stilizáltságával. Annyi bizonyos, legyen szó akármilyen élő legendáról, Lev Dogyin színháza minket már nem varázsol el.
