színház / előadás
2009. 12. 23.
A Seven filozofikusabb mű, mint Frenák utóbbi években született munkái. A hat táncos mellé most társként hat ember nagyságú gumiabroncs kerül. A koreográfia hívószavai: az ember céltalan létezése, a nehézkedés és a lebegés. Egy azonban a régi: Frenák szokásához híven most sem hagyja, hogy ábrándokba ringassuk magunkat.
2009. 12. 15.
Még a boldogságban is van valami, ami a bánaté, a munka sem lehet vidám, a közben énekelt dallamok is búskomorak, s magukban hordoznak valami végzetes hangulatot. A Kutyakeringő túlnő önmagán a Kamra alkotóinak kezében, tökéletesen megformált figurák sorát látjuk Gothár Péter emlékezetes képeket teremtő rendezésében.
2009. 12. 12.
Egy szóval Hamlet. Kálloy Molnár Péter, Franco Zeffirelli, Kenneth Branagh, Alföldi Róbert, Szokolay Sándor, 2009-es POSzT, nyilván majd a 2010-es is. Mindig, mindenhol, minden formában, ötletek garmadával. A Bárka Fesztiválon a litván Oskaras Koršunovas rendezésében.
2009. 12. 10.
Mi Kelet-Európa? Elsősorban tér, földrajzi hely, s csak másodsorban fogalom. Hogy ez a fogalom mit takar, már sokkal nehezebb behatárolni. Ami biztos, hogy egy csapat kreatív fiatal próbálta ezt meghatározni, körülírni, szétfeszíteni, és az Akácfa utcai kocsmaépületbe, a Fogasházba zárni.
2009. 12. 03.
Eszenyi Enikő ismét nagy fába vágta fejszéjét, és amint beült a Vígszínház igazgatói székébe, Shakespeare-darabot rendezett. Új fordítást kért Márton Lászlótól, új színészeket hívott, és így fogott hozzá az Othellóhoz. Eredményén megoszlanak a vélemények, leginkább életkor szerint.
2009. 11. 28.
Néhány évvel ezelőtt Omar Porras Párizsban Don Juant rendezett, majd előadása beutazta és meghódította egész Európát. Látta ezt egy japán színház igazgatója, és annyira megtetszett neki, hogy a fejébe vette, hazaviszi. Bár Európában már nincs repertoáron a darab, a sizuokai művész álma 2009 őszén valóra vált: Omar Porras előadása Japánban, japán színészekkel, európai módon valósult meg.
2009. 11. 25.
A látni nem akarás és a látáshoz való ragaszkodás egyaránt tragédiához vezet. Szálinger Balázs három görög drámából írta újra az ünnepélyes hangzást megőrizve, mégis mai nyelven a Labdakidák történetét, hogy ki-ki elgondolkozzon Kreón makacsságán, Antigoné szépségén, az ügyvédnek ható Eteoklészen, a szereplők telitalpú csizmáján, és a „Sok van, mi csodálatos…” szállóige mögé nézzen.
2009. 11. 23.
A Bábel lényege a tolerancia. Egy olyan világ, amelyben elfogadjuk a másikat, s ahogy az utóbbi idők egyik (meglepően jó) reklámja mondja: meghallgatod a másik kedvenc zenéjét, de szabadon dönthetsz a sajátodról.
2009. 11. 19.
Hamarosan bezár a Zeneakadémia. Az ember még kétségbeesetten válogat az épület felújítása előtt az utolsó koncertekből, és szerencsére van is választék. Kettős az öröm: megismerhettünk egy ritkán hallott Rossini-operát, a Tancredit, és szívdobogtató előadásban volt részünk.
2009. 11. 16.
Rendező, díszlet- és jelmeztervező agyának nézőt gyönyörködtető találkozása az előadás. A színpadon egy hatalmas, többméteres karfiol – mondhatni az egyetlen díszletelem – mely „egy személyben” a Zsótér Sándor rendezte Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című Brecht-darabnak a tere, lelke, magassága, anyaghoz kötöttsége, légbeemelkedése, megmászhatósága és megmászhatatlansága, elfedő, feltáró, szemléltető, kézzelfogható és költői karaktere.
