színház / előadás
2010. 11. 17.
Újra és újra meg kell húznunk a ravaszt, hogy megbizonyosodjunk, gyilkosok vagyunk-e. Ebben a hitben éli mindennapjait a Függés főhőse. De ez az egésznek csak a vége, vagy nagyon is a kezdete? Minden ciklikusan működik. Bele kell őrülni mindenbe.
2010. 11. 12.
Ki a néző? Ki a színész? Ki a rendező? Ki a szerző? Hol ül a néző? Hol játszik a színész? Kit játszik a színész? Miről szól a darab? Miről szól az előadás? Ezeket a látszólag mindennapi kérdéseket teszi fel Tim Crouch, miközben a konvencionális színházfelfogás és az intimszféra határait feszegeti.
2010. 11. 09.
A Radio Müezzin című előadás a müezzinek világát mutatja be. Négy történetet, ugyanabból a szempontból. Kiindulási alapként (ihletforrásként?) az szolgálhatott, hogy az egyiptomi Vallásügyi Minisztérium elrendelte, hogy ezentúl nem minden minaretben egy, hanem országszerte összesen harminc kiválasztott müezzin éneke lesz hallható.
2010. 11. 04.
Kés a kézben. Sose volt magzatot ki, zsarnok anyát körbevágni, rajzolni álmában. Kést álmodni, reptetni, ha mást már nem lehet. Kulcsot zárban zörgetni egyre. Ahogy a falióra mutatóját. Évek múlnak el. Lányok múlnak el.
2010. 11. 02.
Csehov-dömpinggel kezdődött a színházi évad Budapesten. Serban Három nővére (Nemzeti Színház) és Marton László Ványa bácsija (Vígszínház) után Balázs Zoltán a Maladype társulatával a szerző fiatalkori, befejezetlen művét, a Platonovot állította színpadra a Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Thália Színházban.
2010. 10. 28.
Film avagy színház: mintha ez lenne a Szputnyik Hajózási Társaság és a Schauspielhaus Graz közös előadásának alapja, amelyben a színház és a film meglehetősen szokatlan módon kerülnek egymás mellé. Film készül ugyanis a színházban, mégpedig a színházról magáról, a jelenetek egymásutánjáról úgy, hogy semmiféle hierarchikus viszony nem alakul ki a kettő között.
2010. 10. 26.
Onnantól kezdve, hogy megszólal a Semele nyitánya, tehát a Les Arts Florissants zenekar, minden mindegy. Tőlem a rendezés akár rossz is lehet. Az énekesek legyenek jók (várhatóan jók is), de hogy mit csinálnak a színpadon, az teljesen lényegtelen. Hiába dobok el minden elvárást, a zenekari hangzásnak, tagoltságnak, értelemnek és szépségnek hallatán, a színen látottakról is csak jót mondhatok.
2010. 10. 21.
A Thália Színház pompás épülete után, az Akácfa utcában, egy kis, kétasztalos indiai büfévendéglőben. Egy masala tea fölött rekeszizom-gyakorlatokat végzünk az előadás kísérőfüzetecskéjét olvasgatva, mert mi mást kezdjen a kritikus az alábbi mondatokkal egy ötvenperces seduxen-sziporka után: „Kris Verdonck produkciói (…) a tánc és az építészet közötti szürke zónákban fogantak.”
2010. 10. 16.
Mintha borostyánba mártották volna a kaposvári Csiky Gergely színházat, a nyári csipkerózsika-álomból éppen ott ébredt fel a színpad, ahol az előző idény véget ért. A Mohácsi-fivérek szerzői népszínműve, A falu rossza, a levert szabadságharc utáni korszakot mutatta be alsó perspektívából. Az évadnyitó, Babarczy László által rendezett Erzsébet című daljáték pedig a megtorlástól, betyároktól, zsandároktól színes, szoros nadrágszíjú, bajusz alatt morgó hatvanas éveket tárja elénk.
2010. 10. 13.
Tánc és tánc jelentősen különbözhet egymástól, jelen előadás azonban mégis a kapcsolódási pontokat keresi. A Con-Fusion Dance ír és kortárs elemekkel dolgozó Kortárs Ír Tánc performansza a két stílus közötti válaszfalat döngeti erősen, eddig szerencsére vastapsos sikerrel.
