színház / előadás
2010. 11. 23.
Az Ovibrader kerettörténetének is van egy kerete: a pszichiáter elmeséli, hogy Indiában összebarátkozott egy taxisofőrrel, aki sokat beszélt a feleségéről. Végül aztán kiderült, hogy a szeretett feleség nem más, mint egy fügefa. Ha pedig egy pszichiáter nem tud szabadulni a gondolattól, hogy milyen lenne az élet egy fügefa-asszonnyal egy hús-vér nő helyett, az azért sokat elárul a darabban felvázolt férfifrusztrációkról.
2010. 11. 23.
Az új évad szokás szerint három új darabot jelent a Vígben, és ha ez önmagában nem elég, a Vígegyetem elnevezésű közönségtalálkozókkal kiegészítve egy még teljesebb színházi évnek nézhetünk elébe. Az előadások ugyanis már itt elkezdődnek, egy családias késődélutánon a rendezővel, a háttérben dolgozókkal, a színészekkel. Így volt ez már az első premier, a Ványa bácsi esetében is.
2010. 11. 18.
Sok harcot tartogat számunkra a Kuo-hszing-je harcai című kabuki. Nemcsak a címéből következtetünk erre, hanem a harcos darabok, azaz kabuki aragato műfaja miatt is. Harcol egy virágzó cseresznyefaág egy szilvafaággal, később egy gébics egy tengeri kagylóval. A darab főhőse legyőz egy tigrist, majd az ellenséges sereget, végül pedig a saját seregét, mert azok megpróbálják megakadályozni további terveiben. Az előadás mégis megfoszt minket a végső nagy csatajelenettől, amire készülünk, és amit izgatottan várunk a közel négyórás darab alatt.
2010. 11. 17.
Újra és újra meg kell húznunk a ravaszt, hogy megbizonyosodjunk, gyilkosok vagyunk-e. Ebben a hitben éli mindennapjait a Függés főhőse. De ez az egésznek csak a vége, vagy nagyon is a kezdete? Minden ciklikusan működik. Bele kell őrülni mindenbe.
2010. 11. 12.
Ki a néző? Ki a színész? Ki a rendező? Ki a szerző? Hol ül a néző? Hol játszik a színész? Kit játszik a színész? Miről szól a darab? Miről szól az előadás? Ezeket a látszólag mindennapi kérdéseket teszi fel Tim Crouch, miközben a konvencionális színházfelfogás és az intimszféra határait feszegeti.
2010. 11. 09.
A Radio Müezzin című előadás a müezzinek világát mutatja be. Négy történetet, ugyanabból a szempontból. Kiindulási alapként (ihletforrásként?) az szolgálhatott, hogy az egyiptomi Vallásügyi Minisztérium elrendelte, hogy ezentúl nem minden minaretben egy, hanem országszerte összesen harminc kiválasztott müezzin éneke lesz hallható.
2010. 11. 04.
Kés a kézben. Sose volt magzatot ki, zsarnok anyát körbevágni, rajzolni álmában. Kést álmodni, reptetni, ha mást már nem lehet. Kulcsot zárban zörgetni egyre. Ahogy a falióra mutatóját. Évek múlnak el. Lányok múlnak el.
2010. 11. 02.
Csehov-dömpinggel kezdődött a színházi évad Budapesten. Serban Három nővére (Nemzeti Színház) és Marton László Ványa bácsija (Vígszínház) után Balázs Zoltán a Maladype társulatával a szerző fiatalkori, befejezetlen művét, a Platonovot állította színpadra a Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Thália Színházban.
2010. 10. 28.
Film avagy színház: mintha ez lenne a Szputnyik Hajózási Társaság és a Schauspielhaus Graz közös előadásának alapja, amelyben a színház és a film meglehetősen szokatlan módon kerülnek egymás mellé. Film készül ugyanis a színházban, mégpedig a színházról magáról, a jelenetek egymásutánjáról úgy, hogy semmiféle hierarchikus viszony nem alakul ki a kettő között.
2010. 10. 26.
Onnantól kezdve, hogy megszólal a Semele nyitánya, tehát a Les Arts Florissants zenekar, minden mindegy. Tőlem a rendezés akár rossz is lehet. Az énekesek legyenek jók (várhatóan jók is), de hogy mit csinálnak a színpadon, az teljesen lényegtelen. Hiába dobok el minden elvárást, a zenekari hangzásnak, tagoltságnak, értelemnek és szépségnek hallatán, a színen látottakról is csak jót mondhatok.
