színház / előadás
2011. 04. 25.
A színpadon tort ül a lét elviselhetetlen könnyűsége, Hamlet őrülete is csupán egy megfejtendő stratégiai talány saját túlélésünk szempontjából: röhögve, nagy hanggal kavarjuk a szart magunk körül, és próbáljuk mozgatni a szálakat, ami elég vicces a marionettbábuk részéről. Mindegy, a lényeg az illúzió: a létezés falára írt napi penzum avagy az ideális szerepálom, amiből nem zökkent ki még a halál sem.
2011. 04. 21.
Nicolaus Harnoncourt karmester virtuózra veszi a nyitányt, ami alatt körbeforog a színpad, s ezzel megmutatják a felépített betonmonstrum minden zegét valamint zugát. Gondoltam, megviccelnek minket, azt hisszük, a díszlet bemutatásával mindent tudunk a most következő előadásról, és mégis a meglepetések sorával örvendeztetik majd meg a nagyérdeműt. Sok ötletet láthattunk a Rodelinda című operában, újdonság azonban mégsem volt sok.
2011. 04. 19.
Mady Baby aranyflitteres, tüllszoknyácskás, sárga térdharisnyás jelenség, vidám Marusha-frizurával; könnyedén leállítja a Magyar Állami Operaház elől induló mikrobuszt. Meg sem áll velünk Írországig: csillogó jókedve túlragyogja a földi poklot, amiről mesél.
2011. 04. 10.
A Cheek by Jowl elnevezésű, brit kortárs színházi társulat Macbethje puritán színpadi kiszerelésű, egylélegzetű, néhol fárasztóan hosszúra nyúló színjáték, mégis bizonyos értelemben színházi esszencia: mindazt, amit viszonylag egyszerű díszletekkel, kellékek nélkül, fekete, félkatonai egyenruhában, míves fénytechnikával és tizenkét színésszel el lehet érni egy Shakespeare-szöveggel, azt ők elérik.
2011. 04. 06.
Az előadás másnapján egy (kedves) telefonra ébredek, meg arra, hogy egy papírrepülő van az éjjeliszekrényen, amit társaival együtt Liliom röptetett le a Nemzeti Színház rövid időre körhintává változó karzatáról, és ez éppen az én ölemben landolt. Soha nem láttam ilyen gondosan, minden apró részletre odafigyelve elkészített repülőt: az orrát háromszor hajtogatták vissza, hogy elég súlyos legyen, és a végén kis bevágások vannak, hogy belekapaszkodhasson a szélbe. Nem csoda, hogy olyan szép kacskaringókat írt le a nézőtér felett. Bodó Viktor Liliomja pedig pont olyan, mint ez a repülő: aprólékos gonddal és odafigyeléssel elkészített előadás, amely magával repíti a nézőt.
2011. 04. 02.
A halottak elfelejtése, az ebbe való beletörődés, az élet folytatása a traumák után onnan, ahol korábban abbamaradt, az éjfekete, hét nemzedéken át tartó magányt eredményezheti csak. Az „aki meghal, az halott" állítás a Mohácsi testvérek Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című darabjában tarthatatlannak bizonyul. A hetedíziglen tartó fekete magány pedig a magyarság önmagára mondott átka lesz, ráadásul saját bűne miatt.
2011. 03. 25.
Ki ne olvasott volna szerelmes regényt? Ki ne kacérkodott volna a gondolattal, hogy maga is ír, amikor ilyet mindenki tud? Ott van mindjárt Csengő Zoltán, aki még sikereket is arat a könyvei révén, ám a kilétét már nem vállalja. Szívesen vállalnák viszont helyette mások. Janox első bemutatott színjátéka, a Ponyvalegény kicsit bohózat, kicsit társalgási szalondráma, kicsit polgári vígjáték, kicsit modern akciókomédia, leginkább szórakoztató kísérlet a színpadi valóságok összekutyulására.
2011. 03. 19.
Három, az elmúlt évek eseményeire reagáló előadás is látható most Budapesten. A roma tematikájú színházi estek nem csak azt tesztelik, hogy lehet-e a közvéleményt foglalkoztató és megosztó aktualitásokból művészileg értékelhető anyagot készíteni. Arra a kérdésre is választ adnak, hogy mer-e a színház valóban nekünk, rólunk szólni.
2011. 03. 17.
Az idei évad nagyon várt előadása a Pesti Színház Mikvéje. A téma, a megjelenítés, a nyolc színésznő férfiak nélkül sokak érdeklődését felkeltette. A kortárs izraeli írónő darabját a prágai Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében láthatja a magyar közönség.
2011. 03. 12.
Két öregember, egy darumadár, egy teknős, egy piros esernyő, egy halott harcos szelleme, hat Buddha-szobornak öltözött három csaló, egy szerelmi bánatban szenvedő nő, egy fekve éneklő szolga, egy őrült nő, egy jó útra térő veszekedős alak és egy hegyi kobold. Hat nó, négy kjógen, Kilenc óra egy helyben – ez a leltára egy vasárnapomnak a Nemzeti Nószínházban, cunamiként zúdult rám a tíz japán darab.
