színház / előadás
2011. 08. 17.
A fiatalok nevelése és a színházi közönség tudatos kitermelése manapság minden klasszikus művészeti létesítmény elengedhetetlen missziója. A tokiói Nemzeti Színház immár szokásos nyári programjában iskolásoknak szóló „kabukiórában” tanítja meg az ifjú közönségnek, hogy hogyan kell a kabukit nézve szórakozni. Júniusban és júliusban a híres Josicune és az ezer cseresznyefa egy-egy felvonásán keresztül kaphattunk betekintést a kabuki világába.
2011. 07. 29.
Az egészben a csavar ott van, hogy ami leginkább elgondolkodtató, az éppen az, hogy egy látványparádé, amelynek keretében kiválóan képzett kortárs néptáncosok illusztrálnak virtuózan egy közhelyet, ám közhely jellegénél fogva teljesen érdektelenül. Mindez egy Angyalföld kellős közepébe pottyantott Colosseum nevű épületben, ahol az átlagos jegyár négyezer forint, és ahová jól láthatóan a Nemzeti Táncszínház törzsközönsége látogatott át.
2011. 07. 20.
Minek a nó a külföldieknek? Mit érthetnek a külföldiek a nószínházból? Sokszor volt szerencsém ezeket a kérdéseket japán kutatók szájából hallani. Sosem értettem velük egyet, és örömmel tapasztalhattam az amerikai Theatre Nohgaku előadását nézve, hogy valóban nincs igazuk a fenti kommenteknek. A társulatnak nemcsak a nót sikerült elsajátítaniuk és reprodukálniuk, de még arra is futotta, hogy saját maguk egy új, angol nyelvű nódarabot írjanak és állítsanak színpadra. Az előadásról és az ázsiai turnéról Richard Emmertet, a Theatre Nohgaku vezetőjét és a Pagoda zeneszerzőjét kérdeztem.
2011. 07. 12.
Egy biztos: aki részt vett a zsámbéki, terepgyakorlatnak is beillő előadáson, nem egyhamar fogja elfelejteni, még akkor sem, ha sikerült megfázás nélkül megúsznia a június végéhez képest szokatlanul hideg estén végigvacogott Meggyalázást. Ráadásnak még személyes tapasztalatot is szerezhetett arról, hogy milyen könnyen nemszeretem helyekre és helyzetekbe terelődhet az ember.
2011. 07. 07.
Amire egy stúdiószínház a jelenben szerződhet, úgy érzem, az a merészség: vakmerőn hinni abban, hogy a néző nyitott az újra, a kísérletezésre, a színház pedig képes az antik tragédiák korszerűsítésére s a kortárs tragédiák antikvitásba nyúló múltjának felmutatására. Erre vállalkozik Harsányi Zsolt Antigoné című előadása is.
2011. 06. 24.
Cristina Blanco spanyol koreográfus olyan játékot hoz létre, ami minden addigi ismeretünket és tudásunkat megkérdőjelezi, törli előfeltevéseinket, s kis ideig elhisszük, hogy a minket állandóan körülvevő jelrendszer ezúttal valami teljesen másról „beszél”.
2011. 06. 21.
A Kőhíd című nóban, ahol két oroszlán lejt táncot, a híd teljes szélessége alig ér el egy metróban látható biztonsági sávnyi terjedelmet. Valódi oroszlánokra azonban cseppet sem emlékeztetnek a figurák, maszkjuk és megjelenésük a kínai oroszlántáncból táplálkozik. A realitástól való elrugaszkodás nem véletlen. Bár hidak vannak mindenfelé – ahogy a darabban kántálják –, oroszlánok már kevésbé. Így Kínában, csakúgy mint Japánban, az oroszlánok inkább képzeletbeli lények, melyeknek természetfeletti erőt tulajdonítottak, és akik még arra is képesek, hogy táncoljanak az óriási magasságban lévő, rendkívül keskeny kőhídon, mely egyenesen Buddha paradicsomába vezet.
2011. 06. 17.
A Trafó 200% tánc sorozatának tavaszi szezonjában két brit, a Random Dance és Russell Maliphant valamint a belga Rosas mellett a magyar Duda Éva Társulat léphetett fel. Darabjukat, a Rumble-t igazi hímdarabként hirdették: a férfi mint az „ösztön én, a civilizált ember és a homo ludens kreatív küzdelme”. Túl általánosnak hangzik? Nem állít semmi rendkívülit? Ugyanez egy nőre is igaz lehetne? Kellemes ötven percet töltöttem el, de ezen az estén nem tudtam meg semmi rendkívülit a férfiakról.
2011. 06. 12.
Grönlandi, svájci, német, francia, angol, osztrák színészek, művészek adják elő a Bécsi Fesztiválhetek keretében a +/-O-t. Marthaler rendezte az előadást, amit Grönlandon, majd Bécsben mutattak be. Igazi ínyencség: remek színészeket, sok-sok zenét, rengeteg irodalmi szöveget és szellemes helyzeteket soroltat fel az előadás, s mindezt a legkülönbözőbb nyelveken – hogy az ember mit ért belőle, az itt érdektelen. Elvégre mit értünk, mit tudunk a Grönlandról?
2011. 06. 09.
Van az úgy, hogy egy gondosan összeállított, nagyon szakszerűnek szánt műsorfüzet többet árt, mint használ egy előadásnak. Bevallom, amikor a kezdésre várva beleolvastam Az illúzió ajánlójába, hajszál híján megfutamított a fikció, valóság és metalepszis kapcsolatáról szóló értekezés, de még a cselekményvázat se nagyon értettem, és mindezt nem tudtam kizárólag a nagy meleg és saját fáradtságom számlájára írni. Maradtam mégis, és nem bántam meg.
