színház / előadás
2011. 09. 08.
„A belépés itallal a kézben tanácsos” – kapjuk az eligazítást a Fogasház belső udvarán, a Demo bejáratánál, ahol az Ágens Társulat Nő InTime című kamaradarabjának kezdésére várunk. A hőség szinte elviselhetetlen, és a Demo méreteit ismerve nem lesz könnyű dolga a színészeknek, ha a lelkes, de bágyadt közönség figyelmének ébrentartására vállalkoznak.
2011. 09. 02.
A rohanó világban hajlamosak vagyunk a feledékenységre. Így történhetett, hogy egy napra két különböző előadásra vettem jegyet. A kezdési időpontok közötti különbségnek és a két színház közötti távolságnak köszönhetően a kettőt kellemes sétával köthettem össze két zápor között. Legenda és történelem, tradíció és újítás, fiatalság és öregség – sok szempontból két véglet között ingadozott a napom.
2011. 08. 26.
Petőfi eposzparódiáját, A helység kalapácsát színre vinni, miután előadások sora és legalább egy tévéjáték is született már belőle, tulajdonképpen közhelyszámba megy. Ráadásul a vaskos humor, a szereplők stilizált egyszerűsége eleve egyfajta vásári komédiát idéző előadásmódot kíván, amihez új, érdekes adalékot alkotni nehéz feladat. Ám ami elsőre lerágott csontnak tűnik, abból a minimalista színház keretei között, a független színjátszás friss, szabad közegében könnyen ötletgazdag játék lehet.
2011. 08. 17.
A fiatalok nevelése és a színházi közönség tudatos kitermelése manapság minden klasszikus művészeti létesítmény elengedhetetlen missziója. A tokiói Nemzeti Színház immár szokásos nyári programjában iskolásoknak szóló „kabukiórában” tanítja meg az ifjú közönségnek, hogy hogyan kell a kabukit nézve szórakozni. Júniusban és júliusban a híres Josicune és az ezer cseresznyefa egy-egy felvonásán keresztül kaphattunk betekintést a kabuki világába.
2011. 07. 29.
Az egészben a csavar ott van, hogy ami leginkább elgondolkodtató, az éppen az, hogy egy látványparádé, amelynek keretében kiválóan képzett kortárs néptáncosok illusztrálnak virtuózan egy közhelyet, ám közhely jellegénél fogva teljesen érdektelenül. Mindez egy Angyalföld kellős közepébe pottyantott Colosseum nevű épületben, ahol az átlagos jegyár négyezer forint, és ahová jól láthatóan a Nemzeti Táncszínház törzsközönsége látogatott át.
2011. 07. 20.
Minek a nó a külföldieknek? Mit érthetnek a külföldiek a nószínházból? Sokszor volt szerencsém ezeket a kérdéseket japán kutatók szájából hallani. Sosem értettem velük egyet, és örömmel tapasztalhattam az amerikai Theatre Nohgaku előadását nézve, hogy valóban nincs igazuk a fenti kommenteknek. A társulatnak nemcsak a nót sikerült elsajátítaniuk és reprodukálniuk, de még arra is futotta, hogy saját maguk egy új, angol nyelvű nódarabot írjanak és állítsanak színpadra. Az előadásról és az ázsiai turnéról Richard Emmertet, a Theatre Nohgaku vezetőjét és a Pagoda zeneszerzőjét kérdeztem.
2011. 07. 12.
Egy biztos: aki részt vett a zsámbéki, terepgyakorlatnak is beillő előadáson, nem egyhamar fogja elfelejteni, még akkor sem, ha sikerült megfázás nélkül megúsznia a június végéhez képest szokatlanul hideg estén végigvacogott Meggyalázást. Ráadásnak még személyes tapasztalatot is szerezhetett arról, hogy milyen könnyen nemszeretem helyekre és helyzetekbe terelődhet az ember.
2011. 07. 07.
Amire egy stúdiószínház a jelenben szerződhet, úgy érzem, az a merészség: vakmerőn hinni abban, hogy a néző nyitott az újra, a kísérletezésre, a színház pedig képes az antik tragédiák korszerűsítésére s a kortárs tragédiák antikvitásba nyúló múltjának felmutatására. Erre vállalkozik Harsányi Zsolt Antigoné című előadása is.
2011. 06. 24.
Cristina Blanco spanyol koreográfus olyan játékot hoz létre, ami minden addigi ismeretünket és tudásunkat megkérdőjelezi, törli előfeltevéseinket, s kis ideig elhisszük, hogy a minket állandóan körülvevő jelrendszer ezúttal valami teljesen másról „beszél”.
2011. 06. 21.
A Kőhíd című nóban, ahol két oroszlán lejt táncot, a híd teljes szélessége alig ér el egy metróban látható biztonsági sávnyi terjedelmet. Valódi oroszlánokra azonban cseppet sem emlékeztetnek a figurák, maszkjuk és megjelenésük a kínai oroszlántáncból táplálkozik. A realitástól való elrugaszkodás nem véletlen. Bár hidak vannak mindenfelé – ahogy a darabban kántálják –, oroszlánok már kevésbé. Így Kínában, csakúgy mint Japánban, az oroszlánok inkább képzeletbeli lények, melyeknek természetfeletti erőt tulajdonítottak, és akik még arra is képesek, hogy táncoljanak az óriási magasságban lévő, rendkívül keskeny kőhídon, mely egyenesen Buddha paradicsomába vezet.
