színház / előadás
2013. 04. 25.
Egy főváros, egy este, két cirkuszi elemeket felvonultató produkció premierje. A Recirquel esetében fiatal, végzős artistacsapat, a Duda Éva Társulat előadásában dörzsölt, sokat látott táncosok. Előbbinek a magasság mindennapos közege, utóbbinak talán csak egyszeri felfedezés és tapasztalat. Az egyiknél hátra, a másiknál előre dőltem.
2013. 04. 17.
Aki nem látott még ilyet, nem igazán tudja hova tenni magában. Gördülő Show, a Gördülő Tánccsoport előadása – mozgásukban korlátozottak táncolnak kerekesszékben. Az ember azt gondolja, hogy mindenképpen el kell menni, meg kell nézni, ez mégiscsak egy ritkán látható különlegesség. Utánanéz, olvassa, mikor alakult a csoport, belenéz a videókba, elgondolkodik a mozgássérültek esélyegyenlőségén. De igazán csak élőben, a helyszínen derül ki, hogy miről is szól a történet.
2013. 04. 15.
A Bivaly-szufléhoz vegyünk négy összeszokott színészt alapanyagnak, adjunk hozzájuk még négy karaktert egy személyben, majd alaposan rázzuk össze őket egy gengsztertörténetben. Fűszerezzük némi jellemkomikummal, Parti Nagy-féle nyelvi humorral és egy csipetnyi politikummal. Otthonossá játszott színpadképben tálaljuk, megszórva jó adag abszurddal.
2013. 04. 12.
Egy fullasztóan szűkös szobában hol teljes sötétségben, hol lámpafénynél hosszú monológok között zajlanak a Hitgyógyász jelenetei Zsótér Sándor és Zsámbéki Gábor negyedéves diákjainak előadásában. Meglepő darabra esett a választásuk, Brian Friel Hitgyógyásza különös kérdéseket feszeget.
2013. 04. 08.
Az Uránia repertoárja egyre színesebb: a patinás mozipalota szemmel láthatóan mindent megtesz, hogy az elszegényedéssel és artfilmek népszerűségének csökkenésével magyarázható bevételkiesést valamivel pótolja. Immár jelenleg futó londoni színházi előadásokat is láthatunk a nagyvásznon, elsőként a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-t.
2013. 04. 05.
Az előadás már a büfében elkezdődik egy nyitó hangperformansszal. Goda Gábor felnagyítja a Trafó játékterét, s úgy rendezi meg saját rémálmát. Egy olyan, beavatónak szánt jelenetsorozatokból álló test-épület-hang-játékot, melyben ember és ember, ember és hang, ember és tér közös nevezője az az üresség, ami megakadályozza, hogy egymáshoz vagy akár magunkhoz hozzá tudjunk érni.
2013. 04. 02.
Négy és egynegyed órás előadás egy orosz nagyregényből, A félkegyelműből. Ha ez kellőképpen elrettentően hangzik, mindjárt hozzá is teszem: mindössze kétszer néztem az órámra, a felvonásvégeknél, hogy nahát, már ennyi az idő? Jeles András rendezése nemcsak az első sorból nézve hozza karnyújtásnyi közelségbe Dosztojevszkij vergődő, boldogságot kereső hőseit, de – Miskin herceggel szólva – az emberi kapcsolatok "megoldhatatlan képleteivel" is ugyanezt teszi.
2013. 03. 29.
A színpadon különböző értelmi fogyatékossággal élő emberek hajtanak végre feladatokat. Hogy érezzük ekkor magunkat a nézőtéren? Sajnáljuk őket? Megértőek és elfogadóak vagyunk? Mosolygunk, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy kellene, mint a kisgyerekeken? Egyet nem szabad elfelejteni: egy színdarabot látunk, a színpadon pedig színészek vannak.
2013. 03. 25.
Aktuálpolitikai szólamokkal alaposan megtűzdelt értelmezés Shakespeare A velencei kalmárjának a Nemzeti Színház nagyszínpadán startolt előadása, amely a szokásokhoz és az alapul szolgáló műhöz hasonlóan szellemes és sziporkázó. A nevetés azonban cseppet sem jóízű, a végén pedig garantáltan mindenkinek az arcára fagy a mosoly. Mohácsi István és Mohácsi János műhelyében lelepleződik a rasszista, antiszemita, demagóg, demokráciát és jogállamot leépítő, társadalmi-jogi-morális szempontból végérvényesen leszerepelt csodálatos Velence. És még a parmezánt sem lehet eladni.
2013. 03. 18.
A színpadon két, amúgy előkelő nővér veszekszik, mindkettő ugyanazt a férfit szereti. Az egyik szerzetesnek áll, a másik pedig, mivel menekülnie kell, kurtizánnak öltözik. Ez a nevetségesen groteszk szellemiség lengi be a tokiói Nemzeti Színház előadását, mely mint a mellékelt ábra mutatatja, a 21. században is erős hatással bír.
