színház / előadás
2013. 11. 04.
Ibsen Solness építőmestere izgalmasan találta meg a helyét 2013-ban. Olyan darab lett belőle, melyben a címadó hős egyszer sem jelenik meg a színpadon, az előttünk zajló eseményeket viszont mégis ő mozgatja. Boronkay Soma dramaturg és Simányi Zsuzsanna rendező a tragédia műfaját maguk mögött hagyva a dokumentumszínház és a revü keverékét állították a nézők elé.
2013. 10. 28.
Mit jelent elveszettnek lenni? A "normálistól" való eltávolodást, mely szó mögé közösen felépített, társadalmilag elfogadott konvenciók együttesét képzeljük? Kiúttalanságot, veszélyt vagy félelmet? Elképzelhető, hogy épp a megoldást jelenti? A hiányzó lökést a megértéshez, a megbecsüléshez és alázathoz?
2013. 10. 25.
Horvát zeneszerző kortárs darabját hallhattuk az Armel Operafesztiválon. A nyár utolsó virágának magyarországi ősbemutatóján a komponista-rendező Zoran Juranić vezényelte az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkcióját a Szegedi Nemzeti Színházban. Ő írta a szövegkönyvet is, mégpedig Luko Paljetak horvát költővel, akinek a színdarabját alapul vették.
2013. 10. 22.
Valami olyasmi ez, mint egy kegyetlenül csörömpölő ébresztőórát elnémítani a még néhány percnyi háborítatlan szendergésben bízva. Csak még ötpercnyit szunnyadni vagy ébren álmodva megélni? Zsótér Csehov-olvasata olyasfélékről, amelyeket feltartóztatni hiábavaló. Anton Pavlovics Csehov Meggyeskertje az Örkény Színházban.
2013. 10. 20.
Kókai János társulatának többszörös fesztiválgyőztes darabja, a Kívül tágasabb a pesti művészvilág karikatúrája, amelynek Duna-parti görbe tükrében nemcsak saját vicces arcunkat látjuk, de a mesebeli aranyhalat is kifoghatjuk, még ha hajléktalan utcazenész lesz is belőle, mire partra vetődik.
2013. 10. 17.
2013. 10. 14.
Gergye Krisztián agytekervényeket tekergető, rímeket kergető, záporral eget rengető Diskurzusművész (T)estek sorozatának első darabjában Szalontay Tünde személyében lel a megszégyenítés és felmagasztalás kitűnő alanyára. "Én értem" – szűrődik ki a kijelentés a kanapéról lefolyó férfi monológjának egyik záróakkordjaként, egyedüli biztos és megnyugvást adó támpontot nyújtva a verbalitás követhetetlenségének édeskés homályában, annak korábban kétséges jogosságát megerősítve.
2013. 10. 11.
Ha én festő lennék, biztosan örülnék, ha valaki színházat akarna csinálni a műveimből. Köszönetet ugyan nem mondanék érte – büszkeség is van a világon –, de mindenképpen értékelném, és izgalommal töltene el, ha a látszólagos élettelenben valak felfedezné a drámát. De vajon azt is értékelném-e, ha a prózát fedezné fel? Nem, sajnos ebben már nem vagyok olyan biztos. A próza, én legalábbis így érezném, ha festő lennék, már eddig is benne volt.
2013. 10. 09.
Pintér Béla eddigi darabjait áttekintve érdekes kísérlet a Titkaink: megpróbálja a régiek stílusát a legutóbbiakéval összehozni, de ez újabb remekművet sajnos (még) nem eredményez.
2013. 10. 06.
A szűz, a sóher, a Mikulás, és a többiek. A cím olyan, mintha egy átlag amerikai családi vígjáték címének magyar fordítása lenne, magát a történetet is gondolhatnánk olcsó poénokra épülő romantikus komédiának, ha nem tudnánk, hogy Machiavelli ötszáz évvel korábbi színművének friss átiratát látjuk. És ha nem tűnne fel, hogy Magács László rendezése az aktuálist hangszúlyozza. Szerencsére feltűnik.
