színház / előadás

2015. 05. 06.
A 35. Tavaszi Fesztivál néhány táncelőadásáról már ejtettünk szót. Néhány továbbival bővítjük beszámolónkat. Birdie, NDT2, Wayne McGregor és a Random Dance Company.

2015. 05. 04.
Játékos, remekült használt térelemek, markáns karakterek, és mindenekelőtt izgalmasan többrétű történetmesélés jellemzi a Duda Éva Társulat fizikai színházi Shakespeare-adaptációját, a Leart. Ennek következménye, hogy magát a történetet csak töredékesen kapjuk meg, a hangsúly a narratíva helyett Lear vívódásának és személyiségfejlődésének ívére tolódik.

2015. 05. 03.
A 35. Tavaszi Fesztivál első táncelőadása egy nem szokványos fúzió eredményeképpen jött létre. Az estnek otthont adó Művészetek Palotája hangversenytermében először a Petrovics Emil-féle Lysistratét hallhattuk, és csak azután következett – a már a Lysistratéban is közreműködő énekkar és szólisták segédletével – a Catulli Carmina és a Szegedi Kortárs Balett.

2015. 05. 03.
A tavalyi Handel- és Rameau-opera előadások után, a Budapesti Tavaszi Fesztivál idén egy igazán különleges produkcióval örvendeztette meg a barokk zene szerelmeseit: Johann Adolph Hasse nemrég újra felfedezett darabjának, a Siroe, Perzsia királyának előadásával.

2015. 04. 21.
A Magyar Állami Operaház többször is hangsúlyozta már: fontosnak tartja, hogy a legkisebbek számára is lehetőséget teremtsen az opera műfajával való találkozásra. Tavaly tavasszal ennek szellemében állították színpadra Mozart klasszikus daljátékának, A varázsfuvolának gyerekek számára készített átiratát Parázsfuvolácska címen. Most pedig egy új meseopera ősbemutatójával bővült a színház gyerekelőadásainak repertoárja: Tallér Zsófia Leánder és Lenszirmával Szilágyi Andor népszerű mesejátékát.

2015. 03. 30.
Hajléktalanmaffia és virágzó prostitúció. Éhezők tüntetése és megvesztegetett rendőrök. Halálbüntetés és utólag törvénykező politikusok. Bodó Viktor a Koldusoperában most sem fél megmutatni, milyen, mikor tényleg mindenki g*ci.

2015. 03. 26.
Egy márciusi estén lenyűgöző élményben lehetett része annak, aki ellátogatott a Pesti Vigadó Kamaraszínházába. Az érdeklődők Tóth Erzsébet műfajilag nehezen besorolható, a dráma formájához tökéletesen alkalmazkodó Kőrózsa című zenés előadásán vehetett részt.

2015. 03. 25.
Aki nem látott vízi bábjátékot, az nem látta Vietnámot – hirdeti a saigoni Golden Dragon Water Puppet Theatre. Még ha ebben az állításban van is némi túlzás, a vízi bábszínház valóban érdekesen mutatja be, hogy hogyan éltek az emberek akkoriban, amikor a műfaj kialakult.

2015. 03. 18.
Fischer Iván az elmúlt években nagy sikerrel állította színpadra Mozart da Ponte szövegkönyveire komponált operáit. A Don Giovanni és Figaro házassága nemcsak Magyarországon, de New Yorkban is nagy sikert aratott. Ennek következtében nincs semmi meglepő abban, hogy legújabb, A varázsfuvolát színpadra állító operarendezését már a bemutató előtt több külföldi országba vendégszereplésre hívták. A március 7-i bemutató pedig bebizonyította, hogy nem érdemtelenül.

2015. 03. 16.
Nyolc táncossal színpadra vinni egy teljes Shakespeare-tragédiát merész vállalkozás – az eredmény viszont ezúttal bravúros. Tisztán a tánc nyelvén csak érzelmekről, belső állapotokról és a viszonyokról lehet közérthetően beszélni, és Kulcsár Noémi éppen ezekre fókuszálva, érzékeny húzásokkal és szerepösszevonásokkal meséli el a Macbeth szövevényes történet mélyén húzódó, nagyon is emberi drámát.