színház / előadás
![Összhangban a viharral](data/_cache/2018-10-02/vihar_220_10593_220x220.jpg)
2018. 10. 02.
A Budapest Bábszínház évadnyitó Shakespare-előadása, A vihar merész, de kitűnően sikerült vállalkozás. Üdítő lendületet, csattanós poénokat és elmélyült értelmezést kínál a nézők számára.
![Fránya vakondtúrás](data/_cache/2018-09-25/hozlel_26_10587_220x220.jpg)
2018. 09. 25.
Háy János megkerülhetetlen szereplővé vált mind a kortárs magyar irodalom, mind a kortárs magyar színház területén. Három éve megjelent novelláskötetének, a Hozott léleknek egyik írása ihlette meg a Nézőművészeti Kft.-t, és ily módon született a Szkénével és az Ördögkatlan Produkcióval karöltve A lány, aki hozott lélekből dolgozott (a novellával megegyező) című előadás. A produkció egyszerűen tárja elénk a Háy írta művekre jellemző „ez már csak ilyen”, „úgysincs mit csinálni” reménytelen érzését, amely az életben, illetve az egyes emberi sorsokban előforduló körforgásszerű folyamatokat jellemezheti.
![Shakespeare-i kockajáték talált terekkel](data/_cache/2018-09-22/42155977_2170361272975969_877391595857510400_n_10586_220x220.jpg)
2018. 09. 25.
Sodró, fiatalos erővel játszani keserű komédiát egyszerre játékosan és véres-komolyan: nem egyszerű vállalás. Zsótér Sándor rendezésében a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színészhallgatói a shakespeare-i vígjáték alakjait és fő helyzeteit idézték meg egy nyárias őszi estén, pimaszul és ötletesen felhasználva talált tereket és tárgyakat, új színekben mutatva fel a jól ismert drámai konfliktusokat a Vas utcára nyíló menza kinti és benti helyszínein.
![Tapsoljunk kivilágos virradatig!](data/_cache/2018-09-17/lski220_10580_220x220.jpg)
2018. 09. 17.
Ezt a darabot minden magyarnak (és osztráknak, nem magyarnak és nem osztráknak) látnia kell egyszer az életében! Felbuzoghat bennünk a magyarságtudat, mely immár az American Dreamhez hasonló, vidám szürrealizmus operettlépcsőjét is otthonosnak érzi. Mit nekünk a Grease, mikor a Csárdáskirálynő is van olyan jó! Különösen igaz ez a Vidéki Színházak Fesztiválján, Béres Attila rendezésében bemutatott kecskeméti Katona József Színház előadására.
![Mi történik, miután a történet véget ér?](data/_cache/2018-08-23/unnamed3_1_10557_220x220.jpg)
2018. 08. 25.
Amikor egy filmet vagy előadást nézünk, az általában egy történetet mesél el, aminek vagy jól, vagy rosszul, de vége lesz. Nem tudjuk meg, hogy mi történik a lezárás után, marad-e minden ugyanúgy, ahogyan vége lett, vagy azt, hogy a beteljesült szerelem további happy enddel folytatódott-e. Megismerhetjük a karakterek személyiségét, lélektanát, de a „boldogan éltek amíg” után a dolgos hétköznapokat már kevésbé. Ezeket a kérdéseket gondolja tovább Ibsen és Lewis Caroll művei nyomán Vészits Andrea, író, és Kiss Ágnes rendező – aki egyben a főszereplő is – a Barboncás társulat Wonder-Full, avagy Nóra Csodaországban című darabjában. Mi lesz, ha vége a történetnek? Mihez kezd Nóra, miután elhagyta a családját?
![És mi lett a nővel?](data/_cache/2018-08-15/zsamb220_10548_220x220.jpg)
2018. 08. 15.
A Zsámbéki Színházi Bázis Kortársunk Csehov címmel szervezte meg minifesztiválját. A fesztiválon fellépő társulatok különböző Csehov-adaptációi között helyet kapott egy Korányi Bálint, illetve egy Kiss Csaba rendezte Kiss Csaba-darab. Mindkettőben egy nő, három férfi és egy kérdés szolgál alappillérként: tudniillik, hogy mi is lett azzal a bizonyos nővel.
![Ősbemutató ősfák alatt](data/_cache/2018-08-05/bonnie_clyde_10545_220x220.jpg)
2018. 08. 06.
Se túl hideg, se hőség, se szél és eső nincs a júliusi péntek estén, amikor a Budapesti Nyári Fesztivál keretében bemutatják – Magyarországon először – Bonnie és Clyde történetének musicalfeldolgozását a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Kellemes nyári program, még ha nem is számítunk happy endre. Júliusi interjúnk után, most egy beszámoló következik.
![Álom és forradalom, egyszer az SZFE-n is túl…](data/_cache/2018-07-21/edv_5350_1024x735_10527_220x220.jpg)
2018. 07. 24.
Emlékeznek még a Szabó Gyula által mesélt Magyar népmesék sorozatra? Azokra az ikonikus, kézzel rajzolt madarakra és a jól ismert furulyaszólóra? Akkor most képzeljék el ezeket a meséket a színpadon! Képzeljék el, ahogyan a jó és a rossz figurák, sőt maga a mesemondó is életre kel, és előttünk játszódik le az egész mese a maga sárkányaival, hebehurgya királyaival, orosz és magyar motívumaival, a maga tanulságával és mélyebb, már-már filozofikus értelmével! Pillanatok alatt megjelenik szemünk előtt a mesei világba csomagolt Lenin, a nácizmus lényege vagy bármely nagyhatalom megszületésének folyamata, netán a már megtörtént vagy hamarosan elkövetkezendő forradalmak.
![A szerelem: betegség](data/_cache/2018-07-05/rsz_edv_6347_10509_220x220.jpg)
2018. 07. 09.
Tessék definiálni a következőket: szerelem, hűség, árulás, vágy, barátság, család, magány. Lehet? Igen is, nem is. Vagy semmitmondó klisékbe botlunk, vagy az irodalom nagy műveit tudjuk felhozni mentségünkre, de igazából csak egy dolgot mondhatunk bizonyossággal: emberként csak ezen viszonyrendszerek közt tudunk létezni. De mégis, pontosan mit jelentenek ezek az érzések? A Színművészeti harmadéves fizikai rendező osztály vizsgaelőadása sem ad egyenes választ, és jól is teszi. Helyette szórakoztatóan és egyben finoman megérezteti a közönséggel, mi minden rejlik e szavak mögött.
![Az értelmiség szemétdombján a kisember kapirgál](data/_cache/2018-06-18/oyngyilkos_34_10498_220x220.jpg)
2018. 06. 20.
A Forte Társulat legújabb bemutatójában, Az öngyilkosban a vizuális és a gondolati tartalom ismét olyan sokrétű egységet alkot, amely a néző teljes idegrendszerét birtokába veszi: a test- és a tér szimbolikus kompozíciói végtelennek tetsző asszociációs hullámokat hoznak világra, miközben az absztrakció mögött kíméletlenül ott vigyorog az élet.