színház / előadás

Az Ódry Színpad egy előadhatatlan előadás bemutatására vállalkozott, mely kegyetlenségével és szürrealizmusával próbára teszi nemcsak a legedzettebb nézőt, de a rendezőt is. Vérfertőzés revüvel és piros festékkel: ilyen lett a Cleansed.

A miskolci Játékszínben bemutatott Lear halála Keszég László rendezésében a megöregedés, a halál, az emberi esendőség problémáját járja körül, jeleníti meg viccesen és komolyan, ironikusan és szívszorítóan úgy adaptálva Shakespeare Lear királyát, hogy az előadás bárkit megérinthessen. Az egyetemes „megérintettség” mellett pedig arra is vállalkozik a játék, mint ahogy el is hangzik a színpadon, hogy megmutassa, mi is a Lear király „központi metaforája”, az „előadás esszenciája”. A két szándék úgy talál egymásra, és formál koherens egységet, hogy a Lear esszenciáját a halálban, az esendőségben leli meg és jeleníti meg.  

Mert hát, mi a helyzet a „másikkal”? Aki majd a „nagyobb” és „okosabb” testvér lesz, akinek „vigyáznia kell” a kistestvérére? Aki elsőre csakis feladatokat, elvárásokat a kap már a tesó megérkezte előtt is? Aki csak annyit szeretne tudni és megérteni, hogy vajon anya és apa azután és ugyanúgy fogja szeretni őt is, mint ezelőtt? Ugye így lesz? Szerencsére nem maradnak magukra ezekkel a kérdésekkel a friss nagytesók, legalábbis a 3-5 év körüliek bizonyosan nem, ugyanis Márton Gábor Csaba és a rendezésben munkatársa, Bakonyvári L. Ágnes legújabb előadása pontosan ezekre a kétségekre akar ‒ ha nem is választ adni, de ‒ támaszt nyújtani apró nézőinek: „Nem bűn az, amit éreztek! Gyertek, nézzük meg együtt, mi is ez az egész!"

Horgas Ádám Szentivánéji álom rendezése hasonlóan más előadásaihoz olyan audiovizuális, intellektuális élmény, amit kár lenne kihagyni. Különösen azért érdemes megnézni az előadást, mert olyan történelmi pillanatban megy a darab, amikor két másik Szentivánéji álom előadás mellett kell megtalálnia a helyét, hiszen Budapesten a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban is játsszák. Márpedig Horgas rendezése kifejezetten üdítő a másik két előadás mellett: igézően fájdalmas a koncepció, ahol különös hangsúlyt kap a másik leigázása, a mások tárgyiasítása, és ehhez a koncepcióhoz pompásan igazodik a díszlet, a szöveg, a színészi játék.

Székely Csaba nagyon szeretne hinni abban, hogy tabutémákkal foglalkozó drámái eljutnak azokhoz, akik ezeket a tabutémákat nagy ívben kerülni szokták. Legalábbis főleg ez derült ki a Szkénében, két Öröm és boldogság-előadás között rendezett közönségtalálkozón. Jómagam a beszélgetést követően néztem meg a produkciót, a két esemény együttese pedig - némi bizonytalankodást követően - meggyőzött arról, hogy van értelme olyan műveket létrehozni, mint az Öröm és boldogság.