színház / előadás

Mert hát, mi a helyzet a „másikkal”? Aki majd a „nagyobb” és „okosabb” testvér lesz, akinek „vigyáznia kell” a kistestvérére? Aki elsőre csakis feladatokat, elvárásokat a kap már a tesó megérkezte előtt is? Aki csak annyit szeretne tudni és megérteni, hogy vajon anya és apa azután és ugyanúgy fogja szeretni őt is, mint ezelőtt? Ugye így lesz? Szerencsére nem maradnak magukra ezekkel a kérdésekkel a friss nagytesók, legalábbis a 3-5 év körüliek bizonyosan nem, ugyanis Márton Gábor Csaba és a rendezésben munkatársa, Bakonyvári L. Ágnes legújabb előadása pontosan ezekre a kétségekre akar ‒ ha nem is választ adni, de ‒ támaszt nyújtani apró nézőinek: „Nem bűn az, amit éreztek! Gyertek, nézzük meg együtt, mi is ez az egész!"

Horgas Ádám Szentivánéji álom rendezése hasonlóan más előadásaihoz olyan audiovizuális, intellektuális élmény, amit kár lenne kihagyni. Különösen azért érdemes megnézni az előadást, mert olyan történelmi pillanatban megy a darab, amikor két másik Szentivánéji álom előadás mellett kell megtalálnia a helyét, hiszen Budapesten a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban is játsszák. Márpedig Horgas rendezése kifejezetten üdítő a másik két előadás mellett: igézően fájdalmas a koncepció, ahol különös hangsúlyt kap a másik leigázása, a mások tárgyiasítása, és ehhez a koncepcióhoz pompásan igazodik a díszlet, a szöveg, a színészi játék.

Székely Csaba nagyon szeretne hinni abban, hogy tabutémákkal foglalkozó drámái eljutnak azokhoz, akik ezeket a tabutémákat nagy ívben kerülni szokták. Legalábbis főleg ez derült ki a Szkénében, két Öröm és boldogság-előadás között rendezett közönségtalálkozón. Jómagam a beszélgetést követően néztem meg a produkciót, a két esemény együttese pedig - némi bizonytalankodást követően - meggyőzött arról, hogy van értelme olyan műveket létrehozni, mint az Öröm és boldogság.

A Doboz megtörtént eseményen alapul. A Kurta Niké-Tési Dóra szerzőpáros drámája a The Wolfpack című dokumentumfilmből indul ki, amely három, tizenöt évig szinte folyamatosan egy lakás fogságában tartott testvérről szól. Varsányi Péter rendezése, noha felvillant filmes narratívákat is, az alapanyaghoz képest mégis ízig-vérig színház, amelyben egyszerre izgulunk a három testvérért, és ismerjük meg az apa bizarr és ellentmondásos világlátását.

A Mohácsi Testvérek és Kovács Márton közreműködésében megszülető előadások izgalmas, maradandó színházi élményként őrződnek meg a nézők tudatában. Gyakran provokálnak önkritikus gondolkodásra olyan kibeszéletlen társadalmi problémákkal kapcsolatban, mint az előítéletesség, rasszizmus, a traumatikus múlt feldolgozása, de mindig együttérzésre is késztetnek. Szép Ernő Patikájának színrevitelekor most ez utóbbira került a hangsúly: finomabb ecsetkezeléssel, pasztellszínekben, sokhangú muzikalitással bontja ki az Örkény Színház előadása közös, kisemberi élhetetlenségünket, azt, hogy miért is vagyunk képtelenek a boldogságra még akkor is, amikor a nagyvilág épp békén hagy minket.