színház
2023. 01. 04.
Rasszizmus, gyűlölet, agresszió. Dennis Kelly kamaradrámája Horváth János Antal rendezésében olyan aktuális társadalmi problémákat visz színre a Marczibányi Téri Művelődési Központban, amelyekről – bármilyen megrázóak is – gondolkodni, beszélni kell.
2022. 12. 22.
A létbiztonság megteremtése, a működésképtelen emberi kapcsolatokból fakadó sérelmek, és a generációkon átívelő társadalmi normák gyakran fullasztó, sötét ponyvaként terülnek a mindennapjainkra. Ebben a lelkiállapotban óhatatlanul égető válik a kérdés, mi értelme így a földi tartózkodásunknak. Van-e kiút a megpróbáltatásokból? Hogyan fogadjuk azt a tényt, hogy testünknek mindenképpen távoznia kell abból a valóságból, amelyet érzékszerveinkkel, tanult és örökölt tudásunkkal megismertünk? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Borbély Szilárd Akár Akárki című darabja a Forte Társulat előadásában.
2022. 12. 21.
Két és fél óra alatt nyolc képzőművészeti alkotás elevenedik meg, nyolc irodalmi szövegen és nyolc színházi jeleneten keresztül. Minden alkotást más festett, formázott, írt és adott elő, de mind egyetlen programnak, a Textúra 2022-nek volt része, a Magyar Nemzeti Galériában.
2022. 12. 19.
Decemberben mutatták be Rusznyák Gábor rendezésében Szálinger Balázs az első világháború végi Erdélyben játszódó Kályha Kati című darabját a Radnóti Színházban. A főszereplő nagybányai kocsmárosnét, Kályha Katit Kováts Adél játssza.
2022. 12. 18.
„A meztelenséget nagyon sokszor provokatívnak tartják, nálam pedig elemi módon jelenti azt, hogy önmagát elfogadja az ember” – mondja Frenák Pál. Ugyanakkor a táncos-koreográfus művészete által a néző is arra kényszerül, hogy szembenézzen önmagával és az önelfogadás felé vezető, félelmetes úttal. Horváth Nóra Frenákról szóló könyvének olvasása közben mi magunk is zavarba ejtően meztelenekké válunk. A Frenák Pál Abécédaire-je fejezetről fejezetre nyit újabb ajtókat saját lelkünk leplezettebb tartományai felé, félrelökve azokat a társadalmi konvenciókat, amelyek mögé oly gyakran elrejtőzünk.
2022. 12. 13.
Martin McDonagh alig 27 évesen robbant be az angol színházi életbe, amikor az úgynevezett Leenane-trilógiájának első darabját, a Leenane szépét bemutatta a kortárs dráma és színház elismert központja, a londoni Royal Court Theatre. Azóta fekete humorú drámái nem bírnak kikopni a színpadról, angol, nemzetközi és magyar előadások, amatőr és profi társulatok egyaránt szívesen és gyakran vesznek elő „egy McDonagh”-t, és rengetegen ismerik népszerű, díjakkal jutalmazott filmjei révén (legutóbbiak a Három óriásplakát Ebbing határában és a nemsokára nálunk is látható Banshees of Inisherin). Mit kezd egy kis budai színház ezzel a népszerűséggel?
2022. 12. 07.
A Desiré Fesztivál utolsó két napja ugyancsak a „No filter” jegyében telt, noha igencsak eltérő árnyalatokkal és hangsúlyokkal. Először egy klasszikus abszurd színdarab punk továbbgondolását láthattuk, majd a fesztivál legszívhezszólóbb előadását, végül pedig egy Kafkára építő, korántsem problémamentes produkciót, amely azonban érdekes tanulságokkal szolgált.
2022. 12. 07.
A MU színház szépkorúakból álló társulata évente színre visz egy-egy előadást, mely nyitott a nagyközönség számára is. Idén a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanulóival összefogva alkották meg a Mindjárt, egy pillanat című jelenetsorozatot a magány sokrétű élményét körbejárva. Milyen formában tapasztalhatja meg az egyedüllét érzését egy idős nyugdíjas, illetve egy fiatal tinédzser? A különálló történetek egyszerre kapcsolják össze az eltérő életkorszakokat, és különböztetik meg azokat a hétköznapok problémáiból merítve.
2022. 12. 04.
A harmadik és a negyedik nap a szlovénoké. Vasárnap egyetlen előadásra került sor – mondjuk, az önmagában is több mint több mint négyórás volt –, hétfőn két produkciót láthattunk, minhárom Ljubljanából érkezett.
2022. 12. 01.
A Desiré Fesztivál minden évben egy-egy szlogent vagy hívószót kínál föl laza keretként vagy afféle tematikus szűrőként. Az idei, a „No Filter” ugyanakkor épp arra tesz javaslatot, hogy mondjunk le a szűrő használatáról. Vajon mit mutat a világ elénk táruló képe bármiféle kozmetikázás vagy szépítés nélkül? És mit jelent mindez a színház keretein belül, ahol végső soron minden közvetített, hiszen minden gesztus egyszersmind jel is?
