Külföldön Sikeres Magyar Művészek
2019. 05. 25.
Dolgozott Mundruczó Kornél filmjein, a Fehér Istenen és a Jupiter holdján, majd Al Pacinót fényképezte a Paternóban, jelenleg pedig egykori osztályfőnökével, Enyedi Ildikóval készíti A feleségem történetét. Rév Marcell operatőr nemzetközi karrierje néhány éve kezdett szárnyalni, eddigi tapasztalatairól és elkerülhetetlen döntéseiről beszélgettünk.
2019. 05. 18.
Halász Glória filmjeiben úgy mesél hús-vér emberekről, való életből vett sorsokról, hogy közben egy-egy pillanatra egész mesevilágot teremt hősei köré. Ezek a kitüntetett pillanatok képesek igazán közel hozni a nézőhöz történeteit.
2019. 05. 18.
Marék Veronika könyvei sokunk első olvasmányélményei közé tartoztak, és a népszerűsége töretlen: precízen körberajzolt mesei világokban zajló történeteiért ma is rajonganak a gyerekek. De nem csak Magyarországon: a Távol-Keleten kicsik és felnőttek körében is hatalmas kultusz övezi.
2019. 04. 06.
A hollywoodi produkciók globális uralmának korában fontos kérdés, hogy a művészi szempontból értékes magyar alkotások képesek-e a filmpiacon is sikeresek lenni. Többek között ezzel a problémával foglalkoztak a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett „Művészet, média, marketing” konferencia előadói, köztük Deák Kristóf, a Mindenki Oscar-díjas rendezője.
2019. 03. 25.
Siker, kiszámíthatóság, hálózatok, művészetek, hatalom. Ezekre a hívószavakra a legváltozatosabb összetételű közönséggel telt meg az auditórium. A CEU Határtalan tudás című rendezvénysorozatának második része a Mi a siker titka? – hálózatok a siker szolgálatában címet kapta, a vendégek pedig Barabási Albert-László, Vedres Balázs és Palya Bea voltak.
2019. 03. 06.
Több éve tervezett kutatási projektünk célja a külföldi magyar művészi sikerek és a külföldön sikeres magyar művészek feltérképezése. Mivel a művészeti folyamatok, akárcsak a tudományos, pénzügyi, vagy a környezetben megfigyelhető változások, nem állnak meg az országhatároknál, elsősorban azt vizsgáljuk, mennyire „csereszabatos” a magyar művészet, valamint min múlik, hogy külföldön érvényesek és láthatóak-e a magyar művészeti produktumok. Nem elhanyagolható szempont a lokális vonatkozásrendszer szerepe, mely az irodalom, a színház területén igen meghatározó, míg a tánc, az újcirkusz, vagy a zene esetében kevésbé limitál.
2019. 03. 06.
2019. 03. 06.
2019. 03. 06.