irodalom / tudósítás
![Az írás a legfontosabb kapcsolódás](data/_cache/2009-11-12/14110s_2377_220x220.jpg)
2009. 11. 13.
Idén ünnepelte hatvanadik születésnapját Kántor Péter költő. Az ünneplésre a nemrég megjelent Megtanulni élni című reprezentatív válogatás is okot ad, hiszen a kötet a költő teljes eddigi munkásságának keresztmetszetét adja. Barátai, kollégái a Nyitott Műhelyben köszöntötték a jeles alkalomból.
![Budapest bűnei. A magyar kemény krimi helyzete](data/_cache/2009-10-21/13855s_2328_220x220.jpg)
2009. 10. 22.
ImPulzus címmel a József Attila Kör újraindította kritikai beszélgetéssorozatát. Jelen sorozat állandó résztvevői Darabos Enikő, Dunajcsik Mátyás, Horváth Györgyi és Szegő János. A JAK nagy hagyományokkal rendelkező kritikai beszélgetéssorozatának legújabb kiadásában a négy fiatal kritikus új könyvekről, irodalmi jelenségekről, fiatal szerzőkről beszélget. Első alkalommal Kondor Vilmos bűnügyi regényeit, a nagysikerű Budapest Noirt, valamint folytatását, a Bűnös Budapestet járták körül.
2009. 10. 21.
Október 17-18-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezték meg a Szépírók Fesztiválját, mely ezúttal „Mindenki kisebbség” hívószóval tárgyalta kisebbségi irodalom, valamint kisebbség és irodalom témáját. A szombati nap krónikája.
![Irodalom pincétől a padlásig](data/_cache/2009-10-06/13636s_2303_220x220.jpg)
2009. 10. 10.
A hétvégén könyvekkel, hovatovább szerzőkkel is találkozhatott az ember a Győri Nemzeti Színházban és környékén. A könyvszalon három napja alatt több mint negyven kiadó, kiállító standja telt meg kiadványokkal.
![Apró falatokban eszed a jövőt](data/_cache/2009-08-29/13276s_2235_220x220.jpg)
2009. 08. 30.
Miért jó, ha az ember írótáborba jön? Tegnap, bármerre jártam – a kastéllyal szembeni cukrászdában, a hosszú, szűk folyosókon, a könyvtárteremben, vagy a rózsalugasban – mindenhol erre a kérdésre hallottam a választ. Talán mert, ahogy a tábor vége közeledik, mindenki számot vet Szigligeten betöltött szerepével. Hajnali hat órakor én is rájöttem, hogy miért vagyok itt.
![Ami biztos, és ami bizonytalan](data/_cache/2009-08-28/13268s_2234_220x220.jpg)
2009. 08. 28.
Három nap tömény, hajnalig tartó mulatás és felolvasás, beszélgetés, előadás után nehezen választom el a biztosat a bizonytalantól. A tábor lakói és szereplői pimasz módon nem átallnak megkérdőjelezni bármit, amiből mondatot lehet formálni. Lassanként eljutunk odáig, hogy ehhez már mondat sem kell: Bajtai András a nap végére zérómorfémának nevezte magát.
![A JAK teste és az esti mese](data/_cache/2009-08-26/13258s_2233_220x220.jpg)
2009. 08. 26.
„Basszus, és ez még csak az első éjjel volt!” – így hangzott a reggeli kávézásnál a szigligeti nyitónap legtömörebb definíciója, mely hangulatában, és intenzitásában felvehette volna a versenyt bármelyik utolsóval is. Kérdés, hogy ami így indul, azt lehet-e még fokozni.
![A vihar szeme. Sziget harmadik nap](data/_cache/2009-08-15/13128s_2216_220x220.jpg)
2009. 08. 15.
Egy koncert mindig ideális tér arra, hogy a zene nyomán saját testi jelenlétünket megtapasztaljuk. Zsigerekre hat, szokták mondani, miközben a szövegek, melyek a zenére íródnak, könnyen utat találnak a zene érzékiségétől felfokozott szívhez-lélekhez. S hogy mi van egy circle pit közepén? Ami minden vihar szemében.
![Hollywood magyarul Budapest. Sziget második nap](data/_cache/2009-08-14/13107s_2212_220x220.jpg)
2009. 08. 14.
Az idei Sziget számomra a színekről szól. Tegnap megemlékeztem színes ruházatokról és stage passekről, színes vödörben szolgált Mojitókról, ma pedig a „kulturális sokszínűségről” ejtenék pár keresetlen szót továbbra is fullextrás, művészi ihletettségű fotók alatt. Tessék.
![Kezdjünk el rövidezni? Sziget első nap](data/_cache/2009-08-13/13098s_2211_220x220.jpg)
2009. 08. 13.
Tehát: kezdjünk el rövidezni? Hangozhat a kérdés, miután a Sziget délutáni, komolyzenei és irodalmi programjaira kényelmesen söröző sztárok közelében lehetett gyúrni. A Sziget büfék idei újítása, hogy szép színes vödrökben lehet hatalmas mennyiségű Mojitót kérni, sok-sok szívószállal – voltak, akik délután háromkor egy-egy ilyen vödörrel a kezükben figyelték a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóit, majd a felolvasó sztárokat. Képes, rövidmondatos beszámoló a Sziget első napjáról.