irodalom / könyv
2009. 10. 28.
Bajtai András a vele készített Bárka-interjúban megjegyzi: „ami az írás körülményeit illeti: általában valamilyen melankolikus zene a katalizátor, ami lehet Erik Satie, Arvo Part, Bach, Sigur Ros." Satie zenéje tőlem sem áll távol, ezért mielőtt bármiféle kritikai észrevételt tennék, kikeresem a gyűjteményemből és azonnal elindítom Satie: After the rain című darabját.
2009. 10. 24.
Simon Brenner első nyomozásának krónikáját szerpentinszerűen kanyargó elbeszélésből ismerhetjük meg. A kettős gyilkosság helyszíne egy eldugott település az osztrák Alpokban, a legbizarrabb síparadicsom, amelyről valaha is olvastunk. Van itt tejtermékfejű főrendőr, rózsaszínű, lépésben haladó Chevrolet taxi, kezetlen nő, s az itteniek egyik kedves időtöltése a jéglövészet nevű, utánozhatatlanul idétlen sport.
2009. 10. 21.
Alice Munro neve egészen a közelmúltig ismeretlen volt a magyar olvasóközönség előtt, az utóbbi három évben azonban három novelláskötetét is kézbe vehettük, és az idén napvilágot látott egyetlen regényének (Lives of Girls and Women) magyar fordítása, éppen akkor, amikor a „kanadai Csehovnak” is nevezett írónő megkapta a Nemzetközi Man Booker-díjat.
2009. 10. 16.
Karafiáth Orsolya A Maffia-klub című regényét mutatjuk be, miközben a regény detektívregényként való helytállásán elmélkedünk.
2009. 10. 15.
A Hagymahántás közben című, vitákat kavaró műve után érthetően nehéz dolga volt Günter Grassnak, hiszen egy következő leleplező, fikcionalitást ki- és eljátszó könyvet már nem lett volna értelme az olvasó kezébe adni. Szerencsére ezen intenció csak halványan sejthető A doboz mélyén.
2009. 10. 06.
Egy Amerikában született, lengyel zsidó nagyszülőktől származó, Barcelonában élő, franciául író szerző megírta egy fiktív náci tiszt emlékiratait a holokauszt idejéből. A „hős” cinikus és perverz, a szöveg sokszor az olvashatóság határát súrolja. Ajánló következik.
2009. 09. 20.
Nincs eleje, közepe, vége, számtalan történetfonál kuszálódik össze, és lehetetlen a szétszálazásuk. Folyamatosan kellemetlenül éreztem magam, sokkal kellemetlenebbül, mint A 49-es tétel kiáltásakor. Az csupán laza 150 oldal volt, ha akartam, visszalapoztam, újrarágtam. A monumentális Súlyszivárványban viszont úgy éreztem, nincs hova lapozni, „s megfullaszt már a parttalan szöveg”.
2009. 09. 16.
A posztumusz hagyatékból előkerült Csalog-regény, a kilencvenes évek elején készült Krisztina eddigi fogadtatásának legizgalmasabb, megosztó kérdése, milyen viszonyrendszerbe állíthatjuk a szöveget az életmű egészével: törést vagy folytonosságot feltételezzünk-e „az elesettekkel bátran szolidáris” (Radnóti) szociográfiák és riportregények, illetve a szado-mazo regény között? Amennyiben pedig a folytonosság mellett foglalunk állást: mi is ez a folytonosság?
2009. 09. 14.
Hogy a Pohárutca címen 2008-ban megjelent kötetnek sikerül-e az álmodozókat éppen álmodozásukból kigyógyítani? Nem tudom – az viszont biztos, hogy Sirokai költészetének sajátja: látni és láttatni mindazt, ami elvileg az összes többi érzékszerv érzékelésére volna bízva. Sirokai „látnok”, a szó rimbaud-i értelmében: „hosszú, roppant, meggondolt munkával összezavarja összes érzékeit”, s így jut el az ismeretlenig.
2009. 09. 12.
Végre egy könyv, ami nem akar földhöz vágni, meghökkenteni, zavarba hozni, provokálni. Végre egy könyv távol a hatásvadászattól, a szenzációhajhászattól és a polgárpukkasztástól. Végre egy könyv, ami ízléses, halk szavú, finom, elegáns, okos, és főleg: szép. Jaume Cabré olyan könyvet írt, melyet gyönyörűség olvasni.
