irodalom / könyv
2010. 11. 08.
A kritikus, az irodalomtörténész, az esztéta vagy bárki, aki a szövegekkel, a szövegek egymáshoz való viszonyával, netán a szövegek kanonizációjával foglalkozik, még ha zseniálisan végzi is a dolgát, nem író. Épp ezért különösen fontos minden olyan irodalomtörténeti mű, amelyet író hozott létre – és épp ezért valószínű az is, hogy egy író által írt irodalomtörténetben néha máshol lesznek a súlypontok, mint azt a jelenlegi kánon ismeretében gondolnánk.
2010. 11. 04.
Sűrű hagyományba kapcsolódik be Bartis Attila és Kemény István most megjelent, Amiről lehet című (nem interjú-, hanem) beszélgető könyve, hiszen komoly példák vannak az utóbbi évtizedekből a nemcsak alkalmi, aktuális jellegű, hanem az effajta, pályaművet átfogó, esztétikai igényű irodalmi eszmecserékre.
2010. 11. 02.
Mennyit érek én, ha a táskámban egy ajakbalzsamon kívül nincsen semmi? És ha még ezt is eldobom? Csupán a megfelelő márkájú cipő elég ahhoz, hogy valaki a legnépszerűbb lány legyen az iskolában? Esetleg a különös hangzású név is kell hozzá, de azért ne legyen mégsem olyan különös? A haj hossza meghatározza a matematika érdemjegyeket? És a töredezett végek hogyan befolyásolják ezt? (A szerzővel ITT olvasható interjú.)
2010. 10. 17.
Garaczi újabb „lemúrkönyve” az előző kettő folytatása a nélkül, hogy közvetlen kapcsolat lenne köztük, mondjuk, történet-alakítási szinten, noha találhatunk konkrét utalásokat a Mintha élnél és a Pompásan buszunk! című opuszokra. Az összefüggés a három regény között nagyon laza, tulajdonképpen mindössze egy egyszerű időbeli linearitásra alapozódik, tudniillik a főhős fölnövekvésének kronológiájára. Ebben a sorban érkeztünk most el a kora ifjúkor idejébe, mely egy tizenkilenc éves fiú esetében mi más is lehetne, mint a katonaidő.
2010. 09. 24.
Milyen az, amikor a rímkényszer fölülírja a grammatika és szemantika jólformáltságát, ám ennek sem a rontott nyelv poétikájához, sem a szubjektum önmagától való elkülönböződéséhez nincsen köze? Ha a világértelmező, tanulságokat levonó szólamok meglehetősen véletlenszerűek, vagy közhelyesek? Vajon a vers a világot megéneklő alany pillanatnyi állapotának rögzült mása volna? Szabó T. Anna új kötete kapcsán merülnek fel ezek a kérdések.
2010. 09. 13.
Szilasi László Szentek hárfája című regénye mesteri módon jeleníti meg a posztmodern történelmi regények egyik leggyakoribb jellemvonását: a történész vagy „történészszerű karakter” (lásd még Elisabeth Wesseling a posztmodern történelmi regényről szóló monográfiájában) elbeszélésében a tulajdonképpen rekonstruálhatatlan múltról mesél, miközben az olvasó magáról az elbeszélőről is részletes jellemrajzot kap, többek között arról, miért épp azt a múltbeli eseményt meséli el nekünk.
2010. 09. 03.
Lázár Bence András első könyve, A teraszról nézni végig olyan tematikát boncolgat, amely talán a leginkább magától értetődő egy (ráadásul 19-20 évesen megírt) első kötet esetén. A struktúra egyszerű – nem túl, de éppen, hogy eléggé –: a felnőtté, férfivé válás díszletei egy háromciklusú kompozícióban jelennek meg.
2010. 08. 07.
A Körkép bár panorámát ígér egy-egy évnyi irodalomra, természetesen csak kilátást adhat egy szobából. Tekintélyes kötet, de azon könyvek közé tartozik, amelyeknek többet olvassuk a tartalomjegyzékét, mint a bennük található szövegeket.
2010. 08. 01.
Ami sajátosan „észtté” teszi a Hangolás című kötetet, az a természetről való beszéd minden szöveg alapját képező – a más referenciamezőket megmozgató nyelvi működésről leválaszthatatlan – jelenléte. Olyan jelenség ez, amely az inkább „urbánus”, városi tereket megéneklő kortárs magyar költészethez képest egy igencsak eltérő szemléletmódot tükröz – Õnnepalu és Sommer művészete talán Győrffy Ákos lírájára emlékeztet a legerősebben.
2010. 07. 30.
Györe Balázs könyvében számos lakás, szoba, erkély, egyszóval otthoni tér található - a kölcsönlakás című kötet mégis az otthontalanság kötete. Másrészről pedig "Losonczy Anna menjen a büdös francba".
