irodalom / gondolat
2019. 06. 30.
Otthon hagytam minden kendőmet megint, a macskásat, a kakasosat, a zöldet, az összeset. Farketmez. Felöltöm én is az egyenkéket, a biztonsági őr eligazítja némileg a vállamon, vagy sem, az sem számít, a legtöbbször van velünk valaki, nézzük a plafont, Sultanahmet, Nurosmaniye, Dolmabahçe, felfelé nézek, alig hallom a suttogásodat az érdes anyagtól, amely a fülemet takarja. Meséled, hogy ezt mikor. És kicsodák. Én a versedre gondolok, amelyiket ebben írtad. Visszhangzik a csönd, egyre apróbbnak érzem magam, elmerülök ebben, talpam súrolja, de mintha mégse érintené a végtelenül puha szőnyeget, nem én döntök erről a viszonyról, átutazó vagyok, óvatos tisztelettel, lassú mozdulatokkal tértem be egy kapun, aztán majd egy másikon távozom nemsokára, vagy ugyanazon, a kapun túl pedig majd a pára visz tovább.
2019. 06. 27.
A kálvinista Rómában, Debrecenben születtél, én a szász-anhalti Wolfenben. Nem volt téma sosem, hogy egyugyanazon esztendőben. Neked azonnal német voltam, én viszont – csak útban arrafelé, amit magyarnak hívnak – nem kötöttelek sehová. Még nem volt mihez. Évekig csak tudtunk egymásról, pontosabban aktívan és intenzíven bolyongtunk egymás körül. Barátok végül Dóra miatt lettünk, aki szerkesztőd volt jó pár éven át, nekem pedig feleségem. Nőm szemében komoly fegyverténynek számított, hogy előbb ismertelek, mint ő, hogy a ’91-es Szétszóratás dedikálva ott figyelt a könyveim között, sőt, barátoknak is vittem belőle, amikor megjelent. Az első találkozás is megvan. Kazinczy utca, főiskolai lépcsőház a rendezői baloldalon, Te a jobb lábaddal a harmadik lépcsőfokon, a bal eggyel lejjebb. Fekete zakó, of course, fehér ing. A kézfogás intim dolog. Megvolt. Zárt rendszer. Nem ezt gondoltam, így emlékszem. A Térey.
2019. 06. 27.
Sorozatgyilkosság legyen vagy a bezárt szoba rejtélye? Noir vagy cosy? Folyjon benne a vér vagy inkább a gyilkos agyszüleménye szórakoztassa az olvasót? A pincéjében kuporgó pszichopata emeli meg az eladott példányszámot, vagy a szomszéd nagymamája, aki csak nagypénteken gyilkol? A nők inkább a pitesütögető Agatha Raisin-sorozatokat szeretik, vagy ők falják igazán Bernard Minier könyveit? Egyáltalán miért olvasunk krimit? És hogy tölti napjait egy krimiíró? Cserháti Éva cikksorozata a krimiírás kulisszatitkaiba vezeti be az olvasót.
2019. 06. 24.
Siklósi Kristóf újra szonetteket írt, és csak olyankor hagyta el írói rezidenciáját, mikor enni akart. Lehetne ez egy szép és igaz mondat. Ám az elmúlt napokban előbb a felhők kék, szürke és fehér pepitamintás pokróca omlott rá, aztán az áthatolhatatlan, pókhálószerű párában forgolódott, végül a zuhogó napfény ostroma késztette meghátrálásra. Feküdt a tétlen izzadság piros gúzsában. Ez a pillanat, a hétköznapok ihlettelensége, az élet szomorú, alkotásmentes zónája örökké tart majd.
2019. 06. 21.
A valóság felfedezése botrányt jelent az emberi önérzet számára. Az emberi létező konstitutív okoknál fogva hajlamos a tapasztalatok változatosságát identitás-alakzatokba rendezni. A valóság ez alapján akkor nyer értelmet, amikor valamiképpen vissza tudjuk kapcsolni azt a sajátunkként elképzelt identitásunkhoz. Az identitásképzés a valóság szelektív észleléséből származó fantázia-termelés. Szükségünk van identitásokra, valamilyen jellegű önazonosságra, így önmagunknak hozunk létre a vágyainknak leginkább megfelelő önazonosság-formákat.
2019. 06. 05.
Azt kérdezi Kristóf, leszünk-e barátok. Nincsen füvem, Kristóf. Szeretem azokat az embereket, akik nyílt lapokkal játszanak. Szeretném, ha tudnád, hogy szemed minden villanása, mikor odanézek terád, hazudik, pillantásod a világ összes hazugsága. Szerinted ez rendben van, hát nem érzed a kés pengéjét? Így énekelt 2006-ban a grizzly medve. Ursus arctos horribilis. Mint a tegnap esti cehhem.
2019. 05. 28.
Valamikor múlt héten vágtam bele a hajamba, vagy már az előtte levőn, nem pontosan emlékszem, csak arra, hogy végig tudtam, semmit sem tudok arról, amit éppen csinálni próbálok, igyekeztem véletlenszerűen, még ha ennek így nem sok értelme is van, ennek a szándékoltságnak, vagy talán egyáltalán az igyekvésnek úgy általában, és mégis úgy érzem, és már az előző alkalommal is úgy éreztem, hogy az én kezemben kell legyen, mármint az olló, a gyönyörű húsz lírás gém alakú olló, amitől mindig erősnek és törékenynek érzem magam, ha az ujjam köré fonom, és most látom, de már az előző alkalommal is láttam, látnom kellett, hogy ezek a hosszok semmilyen értelmezhető mintázatot nem adnak ki, végeredményben.
2019. 05. 28.
„Úgy tűnik, két olyan jelenség vált meghatározóvá korszakunkban, amelyek kihívás elé állítják a gondolkodást és mindennapi cselekvéseinket is” – ezzel a megállapítással indul a Huszonegyedik című sorozat, mely a klímaváltozás és a digitalizáció témáit járja körül a filozófia, az irodalom- és a kultúratudomány eszköztárával. Bár a témák valóban aktuálisak, az eszköztár hiányos: nem alkalmas sem a tematizált jelenségek, sem a róla szóló diskurzus társadalmi-gazdasági beágyazottságának leírására. Márpedig nem magától értetődő sem az, hogy közegünk (progresszív tagjai) figyelmének középpontjában ez a két téma áll, sem az a mód, ahogyan ezeket tárgyaljuk. Egyrészt számos olyan jelenség van – a különböző marginalizált csoportok elnyomásától kezdve a lokális háborúkon át a fasizmus európai megerősödéséig –, amely szintén kiemelt státuszt érdemelne, mégsem képezi a hazai kultúra és kultúratudományos diskurzus központi kérdését; másrészt a választott témákról való beszéd szinte teljesen nélkülözi a rendszerszintű és intézményi reflexiót. Erre márpedig szükség lenne, mert a felsorolt problémák nem függetlenek sem az ökoszisztémához való viszonyunktól, sem a kibertérben elfoglalt helyünktől.
2019. 05. 23.
Amikor csak arra járok, tehát legalább hetente egyszer, lenézek ide a Gellért térről, hogy ott vannak-e. Vagy ha nincsenek ott, akkor is meglesem, milyen állapotban van az a hullámtörő kövekből épített kis medence, ami felfogja a Gellért Fürdő használt termálvizét, hogy abban lubickoljanak itt, a város szívében, annak is a bal kamrájában.
2019. 05. 03.
Háttal nem kezdünk fotónaplót, szuggerálja felém ez a srác, aki a pláza árkádja alatt megáll, aztán tolat egy picit, előrelép, majd megint hátra. Segíteni akar, hogy biztosan jól sikerüljön a kép, mikor észreveszi, hogy belépett elém abba a csapdába, amit ezek szerint pont neki állítottam, mikor fél órája beálltam ide a tűző napról.
