bezár
 

irodalom

Bemutatják Gryllus Dániel és Lackfi János új dalciklusát
Bemutatják Gryllus Dániel és Lackfi János új dalciklusát
Különleges helyszínen, a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában mutatják be március 12-én Gryllus Dániel és Lackfi János Itt járt a Földön című, bibliai gondolatokra épülő dalciklusát.
Újító vagy hagyományos?
Újító vagy hagyományos?
Tandori Dezső (1938-2019) első verseskötetét, az 1968-ban megjelent Töredék Hamletnek címűt a modern magyar irodalom egyik jelentős fordulataként, „paradigmaváltásaként” szokás tárgyalni, és ami a versek „tartalmi szintjét”, a filozofikusságot, a gondolatiságot valamint fogalmiságot illeti, egyáltalán nem alaptalanul. Viszont úgy érzem, hogy az irodalomtörténeti köztudatban mintha nem eléggé lenne benne az a tény, hogy a Töredék Hamletnek versformái alapjában véve hagyományosak, szinte klasszikusak. Mivel úgy tudom, hogy a Töredék... verseit ebből a szempontból még nem feltétlenül vizsgálták, úgy éreztem, mindenképpen érdemes rá sort kerítenem. - Acsai Roland Reggeli jegyzetek című sorozatának újabb írását olvashatják.
Március 15. Kolozsváron és Marosvásárhelyen
Március 15. Kolozsváron és Marosvásárhelyen
Többnapos rendezvénysorozattal ünneplik március 15-ét Kolozsváron és Marosvásárhelyen, a központi ünnepségek mellett családos programokkal, gyermekfoglalkozásokkal, ifjúsági rendezvényekkel és flashmobbal is készülnek - tudatta az MTI.
Március 15. a PIM-ben
Március 15. a PIM-ben
Ingyenes tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások, palotaséták és városépítő társasjáték is várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Petőfi Irodalmi Múzeumban (MNMKK PIM) március 15-én – tudatta az MTI.
Bemutatták a Budavár története sorozat első kötetét
Bemutatták a Budavár története sorozat első kötetét
Bemutatták kedden a Batthyány Lajos Alapítvány Budavár történetét ismertető sorozatának elsőként megjelent kötetét, amely az 1526-tól 1686-ig tartó török kor időszakát dolgozza fel – tudatta az MTI.
Visszamenni Firenzébe
Visszamenni Firenzébe
Krasznahorkai László Firenzében járt március első hétvégéjén, a TESTO (come si diventa un libro) című évente megrendezett irodalmi esemény keretén belül hívták meg a városba, mivel elkészült Megy a világ (Avanti va il mondo) című kötetének olasz fordítása.
„A vers akarjon írni engem”
„A vers akarjon írni engem”
A Megváltás vég nélkül című kötetről Imreh András kérdezte a szerzőt, február 18-án, a Három Hóllóban. A beszélgetés során előkerült a költészethez fűződő viszony, a verstan, valamint korábbi kötetekről és a fordításról is szó esett. Az est kellemes hangulatban telt, komoly szakmai mélységekbe merültek a szereplők, de végig követhető és izgalmas maradt a beszélgetés.
Elhunyt Fecske Csaba költő
Elhunyt Fecske Csaba költő
Hetvenhat éves korában pénteken elhunyt Fecske Csaba, József Attila-díjas költő, publicista, meseíró - tudatta a Magyar Írószövetség szombaton az MTI-vel.
Jókai is szerette volna az American Horror Story-t
Jókai is szerette volna az American Horror Story-t
A Fővárosi Nagycirkusz Artista Café sorozatának februári alkalma a cirkusz és Jókai köré szerveződött. A február 20-i eseményen Almássy Balázs irodalmár, Balogh Tibor színházi író és dramaturg, Perczel Olivér társadalomtörténész, Szonday Szandra cirkusztörténész és Fekete Péter főigazgató beszélgetését és előadását hallhattuk Pál Dániel Levente vezetésével. Az este tematikája a Jókai bicentenáriumhoz kapcsolódva a 19. századi cirkuszi világot járta körül.
Előrendelhető Győrffy László Poszthumán stratégiák című könyve
Előrendelhető Győrffy László Poszthumán stratégiák című könyve
Hamarosan érkezik és már előrendelhető a Prae Kiadó webshopjában Győrffy László Poszthumán stratégiák – Transzgresszív etika és esztétika a kortárs testábrázolásban című kötete.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés