bezár
 

gyerek / tudósítás

Gyerek(b)irodalom a Millenárison
Gyerek(b)irodalom a Millenárison
A Könyvfesztivál Gyerekbirodalmában járva a játékos könyvbemutatóktól kezdve az önálló illusztrációkon keresztül egészen a papírszínházig több érdekességnek lehettünk tanúi. Különböző korú gyerekek érkeztek szüleikkel, egész napos kikapcsolódást ígért a rendezvény a kisebbeknek is, miközben a szülők a gyerekkultúra számos újdonságágával találkozhattak. Lássunk kettőt ezek közül!
Mostan színes létrákról álmodom
A Csupalétra országba vezető út versekkel van kirakva. Haragosi, a kicsi kocsi, Majomország lakói, a süntestvérek, köztük a legfiatalabb, Sün Balázs, József Attila Altatójának ismert képei-s a sor folytatható - elevenednek meg a Bozsik Yvette Társulat Létramesék című, kifejezetten gyerekeknek szánt előadásában.
A bogarak nem beszélnek?
„Anya, a bogarak nem beszélnek?” – ez a kérdés ütötte meg a fülem a mögöttem lévő sorból pár perccel a Bogármese című előadás kezdete után. Fontos lenne, hogy a mai öt-tíz éves korosztály az idegen nyelvek mellett másfajta nyelveket is elsajátítson, legalább a befogadás szintjén. Hogy megértsék a tánc, egy festmény, a zene nyelvét akkor is, ha nem ordít a fülükbe.
Karácsonyi kavalkád bábozástól tombolásig
Karácsonyi kavalkád bábozástól tombolásig
A Károlyi-palota pazar eleganciájú termei immár hatodik éve biztos pontot jelentenek a sokszor kétes értékű, gyerekeknek szánt karácsonyi programok sűrűjében. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) gyerekkarácsonya hagyományteremtő módon képviseli az élővé varázsolt igényes gyermekirodalom változatos, ünnepi hangulatú tálalását – visszatérő vendégeik legnagyobb örömére.
Kövér Lajos és az éneklő ifjúság
Kövér Lajos és az éneklő ifjúság
Lackfi János népszerű hősét a Kövér Lajos színre lép című kötetből már ismerhetik a mesekedvelők. Most megjelent a vicces-kedves mesehős újabb kalandjait tartalmazó könyv, a Kövér Lajos aranykeze, melynek december 8-ai bemutatója minden szempontból igazi gyermekrendezvény volt.
Luise és Lotte a Kolibriben
Luise és Lotte a Kolibriben
Melyik gyerek számára ne lenne elragadó egy ikerpár egészen különös esete, akik egymástól elszakítva élnek úgy, hogy mit sem tudnak a másik létezéséről? Az első találkozás sorsdöntő erejű, s egyben mindenféle bonyodalom kezdete, ugyanakkor magában hordozza a boldog végkifejlet ígéretét is. Olyan mese ez, amely beférkőzik a gyerekek gondolataiba, mialatt arról ábrándoznak, bárcsak velük is megtörténne.
Egyedül nem megy
Egyedül nem megy
Csak egy kis kukac, de akkor is a barátom! – ez a felismerés boldogságot hoz a magányos Kovász Emil életébe. Rendmániája alábbhagy, felbomlik a hétköznapok monotonitása, s mindez egy egyszerű kukacnak köszönhető. Lagálábbis Barbro Lindgren Kukacmatyijában, amelyet a Kolibri vitt színre, és játszik hosszú ideje az 5-6 éves korosztály számára.
Pomádé Károly
Pomádé Károly
Október 4-én mutatták be az Operaház évadnyitó gyerekoperáját, Ránki György Pomádé király új ruhája című darabját. Mivel az operaházi vezetés vállalt célja a legfiatalabb generáció - lásd cartoon network generáció - közönséggé nevelése, az előadást e csoport egyik hétéves egyedén, az operai tekintetben ártatlan Mátén teszteltem.
Meseország 3D-ben
Meseország 3D-ben
Takács Mari illusztrációból nyílt október végéig látogatható kiállítás az Országos Tini Könyvtári Napok nyitányaként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Kisgalériájában. Ott jártunk a megnyitón, (újra) megcsodáltuk a képeket, és együtt ünnepeltük a népes publikummal az illusztrátort és a méltatót, Pálfi Györgyöt.
Ki választ kit?
Ki választ kit?
Szeptember 28-án, vasárnap, a Művészetek Palotája előcsarnokában Borsod-Abaúj-Zemplén megye különböző művészeti társulatai mutatkoztak be. Ennek keretében lépett fel a miskolci Csodamalom Bábszínház is, A négy kópé meséi című előadásával, melyet Illyés Gyula: A malacon nyert királylány és Gárdonyi Géza: A komédiás disznó című meséjéből H. Nagy Katalin, a darab rendezője írt.
22   23   24   25   26   27   28   29   30 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés