bezár
 

gyerek / tudósítás

A Vacka Rádió dalai CD-n
Az MR1-Kossuth Rádió gyermeknapra megjelenteti folytatásos mesesorozatának, a Vacka Rádió első három évadának összes dalát CD-n. A korong hamarosan a boltokban lesz, az érdeklődőket addig is lemezbemutató koncertre várják május 31-én délben a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásához.
Osztályharcból különbéke
Osztályharcból különbéke
A Klamm háborúja után a Kolibri Színház és Scherer Péter (utóbbi ezúttal rendezőként) ismét osztályszínházi előadással jelentkezett. Ha a színháztól azt várjuk (márpedig azt várjuk), hogy mindennapjainkra reflektáljon, a Kikatt című előadás éppen ezt teszi: az iskolai erőszaknak azt a formáját állítja középpontba, amire az utóbbi években egyre több példát láttunk-hallottunk, amikor a diák veri meg a tanárát. (Persze, nincs új a nap alatt, gondoljunk csak Kosztolányi Aranysárkányára!)
Zsiga föstő fest
Zsiga föstő fest
A kecskeméti Tintaló Társulás öt Lázár Ervin-meséből gyúrta össze ovisoknak szánt, remek előadását. Badacsonyi Angéla egyedül játszik (alkotótársai voltak: Rumi Zsófia, Sipos Katalin és Sisak Péter). A díszlet egy lapozható, hatalmas „mesekönyv”, amelynek minden oldala újabb történetet tud.
Fiatalság, bolondság
Fiatalság, bolondság
Őszinte és veszélyes – e szavakkal jellemzi a műsorfüzet Peer Krisztián Szorongás Orfeum című darabját. Hogy miért lehet az, érdekes kérdés: a 16 éven felülieknek ajánlott előadás olyan problémákat sűrít, amelyek a fiatal felnőtteket leginkább „fenyegetik”, s nyilván nem meghatározható az, hogy e korszak kinek mikor kezdődik el az életében.
Önhitt görög vitéz
Önhitt görög vitéz
Bábbal, zenével, énekkel, verssel, fateknőkkel varázsolja elénk a Stúdió „K” Színház Thészeusz történetét. A Marczibányi Téri Művelődési Központ kamaraterme dugig volt gyerekekkel és felnőttekkel szombat délután; mindenki nagyszerűen szórakozott a Rettentő görög vitézen.
Az emlékek kertje
Az emlékek kertje
Akik szeretik a festészetet és a mesét; akik nem tudnak és nem is akarnak különbséget tenni a képzelet és a mindennapok között; akik szívesen merülnek el az emlékekben, azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek szól a Teatrino Kisszínpad Weöres Sándor-díjas ábrándjátéka, a Dido és Pauline.
Forró vizet a kopaszra!
Forró vizet a kopaszra!
A Bóbita Bábszínház három éves kortól ajánlott előadása A 3 kismalac és a farkasok. Mint oly gyakran, a bábszínház ezúttal is a klasszikus meseirodalomból merített, s két történet ötvözetét (A három kismalac és a farkas, A kismalac és a farkasok) mutatja be előadásában. A tanulságok könnyen levonhatók: összefogással és józan, logikus gondolkodással könnyedén legyőzhető a nálunk sokkal erősebb, és fenyegetést jelentő ellenfél.
Amália csodálatos élete
Amália csodálatos élete
Boldizsár Ildikó szomorú boszorkányos meséiből ez évben két bábelőadás is született. Az egyik a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban, a másik a győri Vaskakas Bábszínházban jött létre. Az V. Gyermekszínházi Szemlén az Amália című szombathelyi előadást láthattuk, és úgy tűnik, a Tengely Gábor rendezte előadás valóban az Egyik. Az Igazi. Katarzis, pöttyös bögrével.
Testvér-harc
Testvér-harc
Fehér függönyök között, egyetlen bábbal és sok-sok gyerekrajzzal elevenedik meg Gabi története a Kolibri Színház előadásában. Szívszorító történet ez, amelybe mégis sikerült belecsempészni a humort, a testvérekről és a túlzott emlékezésről. Nagyon kedves előadás egy nagyon fontos témáról.
Az Aranyvackor PRAE.HU-különdíjasa: A rejtélyes kulcs
2009-es Aranyvackor pályázatra benyújtott művek közül Kertész Edina A rejtélyes kulcs című művét választottuk a PRAE.HU különdíjasának. Az illusztrációkat Horváth Mónika készítette. A PRAE.HU olvasói a pályázati anyaggal, vagyis egy készülő könyv részletével ismerkedhetnek meg alább. (A szerzőkkel a díjátadás után interjút készítettünk, amely ide kattintva olvasható.)
22   23   24   25   26   27   28   29   30 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés