bezár
 

gyerek / tudósítás

Óh, én nem így képzeltem el a rendet!
Vidovszky György többször, több helyen is elmondta már, hogy munkájának egyik legfontosabb célja párbeszéd kezdeményezése a kétkedőkkel, tagadókkal, nehezen meggyőzhetőkkel. Értelmes és intelligens kommunikáció kialakítása akkor is, ha a másik fél antiszemita, rasszista, kirekesztő nézeteket vall, ha látszólag hiábavaló törekvés, hogy valódi, tényleges dialógus alakuljon ki a résztvevők között. Vidovszky György ezúttal Tasnádi István A harmadik hullám című darabjával egy valós esettanulmányt továbbgondolva megkísérelte megvalósítani elképzelését a Bárka színpadán.
A Meséd ereje Gyöngyöspatán
Furugh Switzer tizenhét éve él Magyarországon, azóta segíti a hátrányos helyzetű falvakban élőket sajátos meseterápiájával. Az általa létesített Egység a Különféleségben Alapítvány olvasóvá nevelési programja, a Mesélő Édesanyák küldetését teljesíti, amikor nehéz sorsú anyákat rendszeres olvasásra serkent.
Tudom, hogy tudod, hogy tudom a titkot...
Az Ódry Színpad felé tartok, és útközben folyamatosan motoszkál bennem a kérdés: olyan kézenfekvő lenne, ott a Varró- és az újabb Horváth Viktor-féle feldolgozás, miért választott akkor az SZFE harmadéves csapata mégis egy teljesen más utat a Diótörő színpadra állításánál. Aztán belépek a Hevesi terembe, a gondolatok elszállnak, és érzem, hogy olyan karácsonyi varázslatban lesz részem, amelytől a szavam is eláll. Selmeczi György virtuóz zongorajátéka pedig már önmagában is megér egy misét.
Figyelek rád és mesélek!
Idén hetedik alkalommal rendezték meg a Gondolkodj Egészségesen! napot, melynek középpontjában a mese állt. A rendezvény központi helyszínén, a Millenáris Parkban több, mint 250 gyermek és óvodapedagógus gyűjt össze, hogy meghallgassa Tompa Mihály A pitypang című meséjét.
Páratlan zoknimese a színpadon
November 17-én, szombaton a Rózsavölgyi Szalon színpadán egyszer csak megmozdult egy lila pöttyös, zöld zokni. A Szamárfül Projekt társulatának tagjai hamarosan további három párjavesztett zoknit keltettek életre. Ők voltak annak a dalbetétekkel, sok-sok humorral átszőtt előadásnak a főhősei, amelyet a Helló, Brub vagyok! című mesekönyvben olvasható történetek ihlettek.
Tükörben a gyerekirodalom
Az egyre élénkebb és egyre szakmaibb gyerekirodalmi találkozók egyike volt a Tükröm-tükröm… A műfajok lélektana címmel nemrég megtartott konferencia. Az eseményt a Károli Gáspár Református Egyetem Gyermek- és Ifjúsági Irodalom Kutatócsoportja (GYIIK), a Mesemúzeum és Meseműhely, valamint a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) rendezte, a Református Pedagógiai Intézet (RPI) és a Kaméleon Olvasóklub szakmai támogatásával.
Merre tart a gyerekkönyvkiadás?
Hatodik alkalommal szervezett Mesebeszéd-szimpóziumot a Fiatal Írók Szövetsége. A Szatyor Bárban összegyűlt érdeklődők ezúttal a gyerekkönyvkiadás aktuális helyzetéről hallgathattak kerekasztal-beszélgetést.
Színházi nevelés, avagy színház(pedagógia) a határon
Idén ősszel rendezte meg a Marczibányi Téri Művelődési Központ a Magyar Drámapedagógiai Társasággal karöltve a 9. Színházi Leckét. Az eseményen az ifjúsági nevelési programokat magas színvonalon megvalósító társulatokat ismerhettünk meg, régieket és újakat, beavatókat és beavatottakat, s a szakmai siker ezúttal sem maradt el.
Kalapos nyulak és üveges szemű tündérek
A Lesezentrum szervezőinek köszönhetően a grazi Pedagógiai Főiskola idén is vendégül látta Klaus Novakot és Franz Lettnert, a 1000 und 1 Buch szerkesztőit. Az egész napos könyvbemutatón a könyvtárosok, tanárok és hallgatók részletes tájékoztatást kaphattak az év folyamán német nyelven megjelent gyermek- és ifjúsági könyvekről. Akárcsak tavaly, idén is maratoni előadást hallhattunk.
Játékmustra – Véres meccsek és szelíd matinék
A társasjáték-kultúra Magyarországon az internet terjedésével, a 2000-es évektől kezdett igazán megerősödni. A kínálat mind erősebb, számtalan fórumon lehet tájékozódni arról, milyen típusú társasok vannak, melyiket kinek ajánlják. Az érdeklődés élénkülésével a magyar nyelvű kínálat is egyre gazdagabb: ma már nem csak az egyszerűbb "dobsz és lépsz", "ki nevet a végén" logika alapján felépülő családi játékokból, hanem az ezeknél intenzívebb élményt adó, gondosan kivitelezett társasok közül is lehet válogatni.
19   20   21   22   23   24   25   26   27 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés