gyerek / tudósítás
![A tanítás esszenciája](data/_cache/2018-10-29/fenyydgyorgy_10658_220x220.jpg)
2018. 11. 03.
Október 19-én kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi karán a Ki viszi be az irodalmat? címmel meghirdetett kétnapos műhelykonferencia az Irodalom/Szemlélet csoport szervezésében. A hallgatói kezdeményezés célja, hogy önálló módszertani ötletek bemutatásával illetve tematikus műhelymunkákkal elősegítse a magyartanár-képzésben résztvevő hallgatók tanári identitásának alakulását, és gazdagítsa módszertani és tantárgy-pedagógiai repertoárját. A második napon az előadások mellett több műhelyfoglalkozás is helyet kapott.
![Ki viszi be az irodalmat a fejekbe?](data/_cache/2018-10-28/kiviszibe_10651_220x220.jpg)
2018. 10. 28.
Október 19-én kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi karán a Ki viszi be az irodalmat? címmel meghirdetett kétnapos műhelykonferencia az Irodalom/Szemlélet csoport szervezésében. A hallgatói kezdeményezés célja, hogy önálló módszertani ötletek bemutatásával illetve tematikus műhelymunkákkal elősegítse a magyartanár-képzésben résztvevő hallgatók tanári identitásának alakulását, és gazdagítsa módszertani és tantárgy-pedagógiai repertoárját.
![A ki-nem-beszélés kultúrája](data/_cache/2018-10-22/bp5k_10639_220x220.jpg)
2018. 10. 24.
Hány éves korban lehet a gyerekeknek a holokausztról beszélni? Miként van jelen ma a zsidóság és a holokausztról szóló diskurzus az oktatásban és a gyerekirodalomban? Igaz Dóra legújabb kötetének bemutatása kapcsán ezekről a fontos kérdésekről is szó esett a Másság-(el)hallgatás – holokauszt a gyerekirodalomban című beszélgetésen, melyre október 19-én került sor a Bartók Pagonyban.
![Nevelési céllal értelmetlen tabukról beszélni](data/_cache/2018-10-12/nikiek_1_10617_220x220.jpg)
2018. 10. 12.
A gyerekirodalomnak szenteltük a mai napot, melyen Szekeres Niki, Mészáros Marci, Mészöly Ágnes és Péczely Dóra voltak a vendégeink. Este pedig még tábortűz is kerekedett.
![Az elvarázsolódás igénye](data/_cache/2018-10-08/vsz_6564l_10608_220x220.jpg)
2018. 10. 09.
Sokakat érdeklő témát jártak körbe az Asztali beszélgetések sorozatban október 2-án, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Galambos Ádám evangélikus teológus moderálásával a beszélgetőtársak: Csóka Judit, klinikai szakpszichológus, Helmich Katalin, a Mesemúzeum vezetője és Réz-Nagy Zoltán, evangélikus lelkész.
![A giccs az élethazugságok leképezése](data/_cache/2018-09-20/42257221_247955189238753_3091658708250263552_n_10583_220x220.jpg)
2018. 09. 22.
Az Országos Széchenyi Könyvtár adott helyszínt az Illusztris kezeink elnevezésű gyermekkönyv-illusztrációról szóló kerekasztal-beszélgetésnek szeptember 13-án. A diskurzus résztvevői Szekeres Nikoletta, a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) vezetőségi tagja, Varga Emőke, főiskolai tanár, Dániel András, szerző-illusztrátor és a moderátor, Visy Beatrix voltak. A rendezvény különlegessége volt, hogy Agócs Írisz illusztrátor élőben kivetítve „rajzolta meg” Kiss Judit Ágnes Szörnyszomszéd című versét.
![Hugonnai Vilma története egy világtrend része](data/_cache/2018-06-28/a_lany_aki_orvos_borito_10505_220x220.jpg)
2018. 06. 29.
Igazán különleges és autentikus helyszínen, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyönyörű kertjében tartotta a Naphegy Kiadó június 16-án Kertész Edina új, Hugonnai Vilma életéről szóló könyve, A lány, aki orvos akart lenni bemutatóját. A szerzővel és a kötet illusztrátorával, Maros Krisztinával Szécsi Noémi beszélgetett a nőtörténet fontos állomásairól, a korról, melyben az első magyar orvosnő élt.
![Szabika nem lett kutya](data/_cache/2018-06-13/praemargo8_10495_220x220.jpg)
2018. 06. 13.
A Tilos az Á Könyvek programján, a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termében, szombaton ebéd után találkoztak a népszerű Időfutár sorozat olvasói az alkotókkal, Gimesi Dórával, Jeli Viktóriával, Tasnádi Istvánnal és Vészits Andreával. Te hová szeretnél utazni? Az ókori Rómába? A reneszánsz Londonba? Esetleg Bécsbe, hogy személyesen találkozhass Mozarttal? Hogyan kezdődött a sorozat és vajon mit tartogat a jövő? – ezeket a kérdéseket járták körbe a szerzők a legfrissebb kötet – Időfutár 7. Az ellopott időgép – megjelenése kapcsán a ceremóniamester, Tarr Ferenc segítségével.
![Fordulat a gyerekirodalomban](data/_cache/2018-06-12/kezifekes_konyvhet3_10494_220x220.jpg)
2018. 06. 13.
Június 10-én, vasárnap, a 89. Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok negyedik napján került sor a „…kézifékes fordulást is tud” című gyerekirodalmi tanulmánykötet bemutatására. A szerkesztőket, Hansági Ágnes irodalomtörténészt, Hermann Zoltán irodalomtörténészt, Szekeres Nikoletta kritikust, Mészáros Márton irodalomtörténészt, valamint Elekes Dóra írót és műfordítót Harmath Artemisz irodalomtörténész, kritikus és tanár kérdezte.
![HUBBY-díjas a PRAE.HU írója, szerkesztője](data/_cache/2018-06-09/ossz_220_10485_220x220.jpg)
2018. 06. 09.
Immár hagyományosan idén is díjazta a tavaly megjelent gyermekkönyvek legjavát a Magyar Gyerekkönyv Fórum, a HUBBY. Az elmúlt évek gyakorlatát folytatva öt kategóriában osztottak díjakat, emellett átadtak két különdíjat egy-egy hosszú ideje magas színvonalon alkotó gyerekkönyv szerzőnek és illusztrátornak, és idén először egy kilenctagú diákzsűri is megnevezte a kedvencét.