gyerek
2022. 07. 01.
Tíz helyszínen ezer program várja a gyermekeket a pénteken este kezdődő 15. Győrkőcfesztiválon, ahol Győr-Moson-Soproni megyeszékhely belvárosa vasárnap estig ismét játszótérré alakul - közölte a szervező Vaskakas Bábszínház az MTI-vel.
2022. 06. 26.
Léteznek olyan modern kori jelenségek, amikről akkor sem lehetne eleget beszélni, ha minden nap megjelenne róla egy könyv. Itt van például a gyerekek közötti internetes zaklatás, amiről az érintettek helyett inkább mi, felnőttek szoktunk polemizálni. Ezért is örültem a Lampion Kiadó egyik első, március végén napvilágot látott kötetének, a Nagy Ervin színművész ötlete alapján, Péterfy Gergely tollából megszületett Robotmesének. A kis Kék Lovag története éppen annyira digitális és humoros, hogy beszippantja a célzott korcsoportot, nekünk, szülőknek viszont meglehetősen szívszorongató olvasmány, ha lehántjuk róla a cyberszlenget.
2022. 06. 25.
Elkészült Janne Teller generációs regényének a filmváltozata. A Semmi októberben kerül a magyar mozikba, de premier előtt többször is látható lesz majd, valamint addig is elkészült a film magyar plakátja, feliratos és szinkronizált előzetese.
2022. 06. 21.
Tárlatvezetések, zenei és képzőművészeti események, szakmai beszélgetések és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján szombaton Pécsen.
2022. 05. 23.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar egy évvel ezelőtt hirdette meg első alkalommal Mesélő hangjegyek elnevezésű rajzpályázatát, amelyre több mint 850 alkotás érkezett be. A sok pozitív visszajelzésre való tekintettel a pályázat idén is folytatódik, a gyerekeket most is arra kérik, hogy a megadott három zenemű közül válasszanak ki egyet, és rajzolják le, hogy számukra mit jelent, milyen történetet, érzéseket közvetít az adott darab – közölték a szervezők a prae.hu művészeti portállal.
2022. 05. 11.
A fenntarthatóság és a környezetvédelem kerül fókuszba az idei Eleven Tavasz fesztiválon, amely számos zenei, családi, színházi és gasztronómiai programmal, kiállításokkal, sétákkal, workshopokkal és egyéb eseményekkel várja a közönséget május 20. és 22. között az újbudai Bartók Béla úton.
2022. 05. 06.
Az új kezdeményezés négy tematikus területen – kirándulás/piknik/szabadidő, gyerekeknek szóló szórakozás, közösségi médiaeszközök és csináld magad – kínál termékeket, amelyeket hét napra lehet olvasókártyával kölcsönözni.
2022. 04. 03.
Egy hajóban evezünk címmel nyílt meg szombaton Nemes András Bence kiállítása az autizmus világnapja alkalmából a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
2022. 03. 31.
Az író emléke előtt tisztelegve, halálának 100. évfordulója alkalmából megkezdődött a Gárdonyi 100 emlékév Egerben - közölte a város sajtóreferense az MTI-vel.
2022. 03. 24.
Gazdag programot kínál március 28. és április 3. között a 10. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, ahol 39 előadás és változatos szakmai programok közül válogathat a közönség.