film / stream
2021. 03. 22.
Hiteles korrajzot nyújtani, működőképes adaptációt létrehozni, egy olyan sportot, mint a sakk, izgalmasan ábrázolni, a zsenialitás zenitjét és poklát új és eredeti módon átélhetővé tenni külön-külön is kihívást jelent. A Netflix 2020-as minisorozata, Walter Tevis azonos címen megjelent, 1983-as regényének feldolgozása, A vezércsel bebizonyította, hogy korántsem lehetetlen mindegyik említett területen helytállni.
2020. 12. 29.
A koronavírus-járvány miatt még inkább felértékelődtek a streamingszolgáltatókon elérhető sorozatok, amelyek világáról egy friss alkotásokat is érdekes szempontok szerint taglaló esszékötet jelent meg, Spoiler címmel.
2020. 11. 26.
A koronavírus-járvány második hulláma miatt ismét aktuálissá váltak a karanténfilmek, így például a tavasszal forgatott finn szkeccsfilm vagy karanténsorozat, az Otthon is, amelyben ráadásul szerepel néhány saját jogon is igen izgalmas rövidfilm. A finn Otthon spanyol és lengyel társával párhuzamosan az HBO Europe kezdeményezésére készült az első hullám idején a karanténszabályok szigorú betartása mellett, és nemrég debütált az HBO GO-n
2020. 11. 21.
A Margaret Atwood 1985-ös, azonos című regénye alapján készült sorozat, A szolgálólány meséje az utóbbi évek leggyakrabban emlegetett és vitatott társadalmi disztópiái közé tartozik. Noha 1990-ben már történt egy kísérlet az irodalmi alapmű megfilmesítésére, az igazi áttörést a 2017 óta futó és jelenleg három évadnál tartó sorozat hozta el a történet számára, amely azóta igazi franchise-zá nőtte ki magát – eredetileg egyetlen regényről volt szó, de a készítők kibővítették, és felépítettek egy egész univerzumot belőle.
2020. 09. 14.
A krimirajongóknak jó hír, hogy az internetes sorozatkínálat bővelkedik olyan programokban, amelyek az ismerős és megszokott fordulatok mellett igyekeznek újfajta megközelítést is csempészni a hagyományos történetvezetésbe. Ezek egyik képviselője az utóbbi években az AXN csatornán is futó, illetve a Netflixen szintén megtalálható lengyel széria, az Ultraviolet, aminek koncepcióját egyébként egy 2014-es amerikai regény, a The Skeleton Crew ihlette.
2020. 09. 07.
A koronavírus az életet alapjaiban forgatta fel, a filmipart is óriási változásokkal sújtva. Voltak azonban, akik otthon sem ültek tétlenül: az Otthon című, az HBO GO által bemutatott antológia-filmsorozatban a karanténba vonult filmes alkotók örökítik meg élményeiket mobiltelefonjaikkal, egyszerű felszereléssel. Kritikánk a széria lengyel változatát mutatja be.
2020. 07. 20.
A koronavírus-járvány alapjaiban forgatta fel az emberek életét. Erre a rendkívüli állapotra reagált a filmvilág is, többek között az Otthon című szkeccsfilmsorozattal, amelynek igen kreatív spanyol változatában a humor, a dráma, a fantasztikum és a horror keverednek.
2020. 07. 14.
Mindennapjaink megszokott részét képezi a különböző közösségi oldalak, mint például a Facebook, a Twitter vagy a hazánkban kevésbé népszerű reddit használata. Rengeteg információ áramlik felénk ezeken a felületeken, a megosztott hírek és teóriák azonban sok esetben távol állnak a valóságtól. A „ne higgy el mindent, amit Facebookon olvasol” közhelyre épít Az igazság nyomában.
2020. 07. 14.
Spike Lee legújabb filmje ugyan a koronavírus-járvány miatt csak online bemutatót kaphatott a cannes-i premier helyett, ám a George Floyd meggyilkolására reagáló amerikai és nemzetközi tüntetések idején így is gyorsan a figyelem középpontjába került. Az 5 bajtárs ugyanis sok hibája ellenére hatásosan mutatja be az afroamerikaiak ellen irányuló rasszista támadások következményeit.
2020. 06. 12.
Éppen a koronavírus-járvány bevásárlási pánikja idején került fel a Netflixre egy spanyol filmkülönlegesség, A platform, ami groteszk disztópia keretei között mutatja be, hová vezethet a féktelen fogyasztás és önzőség, amelyre a vadkapitalizmus tanít bennünket.